0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

A ló szeretete hozzátartozik a magyar, a székely identitáshoz

Potápi Árpád János szerint a ló szeretete hozzátartozik a magyar, a székely identitáshoz. A Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára erről a Harmadik Székelyföldi Lovasfórumon beszélt a marosvásárhelyi Kultúrpalotában.

A lovasfórum az Erdélyi Lovas Programot zárta, amelynek keretében a Nemzetpolitikai Államtitkárság az év folyamán közel 220 millió forinttal támogatott 80 erdélyi lovas egyesületet. Támogatásban részesültek lovasterápiával, lovassporttal, lovas hagyományőrzéssel, fogatsporttal foglalkozó egyesületek egyaránt.

Felszólalásában Potápi Árpád János elmondta: a lovas program nemcsak a lótartásról szól, hanem hozzájárul az identitás megőrzéséhez és megerősítéséhez, ezért olyanokat is megszólít, akik lehet, hogy nem foglalkoztak a lovakkal, akinek a sport sem fontos, de látják, hogy ez a magyar identitás fontos eleme.

Az államtitkár az esemény után a közmédiának adott nyilatkozatában arról beszélt, hogy bármilyen nehéz idők jönnek, a lovasprogramot tovább kell vinni.

Azt is hozzátette, hogy nemcsak anyagi támogatással, hanem a lovas társadalom összefogásával, a tapasztalatok megosztásával is sokat lehet segíteni.

Makkai Péter, a romániai Munkaügyi Minisztérium államtitkára arra figyelmeztetett, hogy „akkor tudunk igazán lovasnemzet lenni, ha az elesettek sem esnek ki a szekérből”. Mint részletezte: az erdélyi lovasterápiás egyesületek szakmai támogatásával sikerült a Romániában elismert szakmák sorába emelni az állatasszisztált terapeuta szakmát. Az államtitkár arra biztatta a lovasterápiával foglalkozókat, hogy vegyék fel a kapcsolatot a magyarországi szervezetekkel, és hozzák be Erdélybe az általuk megszerzett tapasztalatot, mert itt is sokan vannak, akiket lovasterápiával lehet teljes értékű élethez juttatni.

Kolozsvári Tibor Hargita megyei önkormányzati képviselő, a lovasprogram erdélyi megbízottja a közmédiának elmondta: Székelyföldön reneszánszát élik a lovas tevékenységek.

Csak Hargita megyében mintegy 850 gyermek lovagol rendszeresen, hetente egy-két alkalommal. Erdély-szerte kétezerre tehető a rendszeresen lovagló gyermekek száma, a lovasmozgalmak pedig több mint tízezer embert mozgatnak meg.

Forrás: MTI