0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 18.

Élőhelyfejlesztések zárultak le a Balatonnál

Az elmúlt évtizedben mintegy 80 milliárd forint értékben 330 projekt keretében több mint 300 ezer hektáron javult a természeti környezet állapota, amelyben a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóságnak is rendkívüli szerepe volt - jelentette ki Rácz András, az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős államtitkára Keszthelyen.

Az államtitkár beszédében kiemelte, hogy az idén 25 éves Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság a legutóbbi hétéves európai uniós pénzügyi perspektíva vonatkozásában a ma befejeződő Kis-Balaton és Káli-medence térségét célzó projekttel együtt 15 beruházást csaknem 4,7 milliárd forint keretösszeggel valósított meg.

Rácz András hangsúlyozta, az elmúlt időszak projektjeinek nagy része klasszikus élőhely rekonstrukciót érintett. Ebből a szempontból Magyarország európai viszonylatban kifejezetten jó helyzetben van, hiszen az ország teljes közigazgatási területének csaknem egyharmada természetközeli állapotban maradt fent.

Ez a terület az emberi tevékenységnek köszönhetően azonban mozaikos, feldarabolt állapotú, fenntartása állandó figyelmet és beavatkozást igényel, ezért a nemzeti park igazgatóságok munkájára rendkívüli szükség van

– fejtette ki Rácz András.

A közelmúltban az aktív kikapcsolódás egyre nagyobb népszerűségnek örvend hazánkban, ezért a fajok megőrzése mellett egyre inkább állnak bemutatási projektek a természetvédelmi célú beruházások középpontjában. Hazánkban 700 ökoturisztikai létesítmény van, amelynek felét a nemzeti park igazgatóságok üzemeltetik – tette hozzá az államtitkár.

A védett természeti területeket extenzív, külterjes őshonos haszonállat tartás segítségével őrizzük meg, amelyhez széleskörű infrastruktúra kapcsolódik. A jelenleg lezárult projekt éppen ennek a fejlesztését célozta, ezzel egy időben pedig génmegőrzési feladatokat is szolgált – fűzte hozzá Rácz András.

Forrás: Agrárminisztérium