0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Csökkent a FAO világpiaci árindexe

A FAO legutóbbi közleménye szerint 2022. decemberére a kilencedik egymást követő hónapban csökkent az élelmiszerek világpiaci árindexe. A FAO élelmiszerár-indexe decemberben átlagosan 132,4 pont volt, ami 1 százalékkal alacsonyabb az egy évvel korábbinál.

Ennek ellenére, 2022 egészét tekintve az általánosan forgalmazott élelmiszertermékek nemzetközi árának havi változását követő index átlagosan 143,7 ponton állt, ami 14,3 százalékkal meghaladja 2021 átlagát.

Maximo Torero, a FAO vezető közgazdásza szerint két erősen ingadozó év után végre kiegyensúlyozottabb élelmiszerárak várhatók. Mint mondta,

a élelmiszer-bizonytalanság globális enyhítésére kellene fókuszálni, elvégre továbbra is világszerte magas az élelmiszerek ára, ráadásul azon belül sok alapvető élelmiszer ára még mindig a mindenkori rekord közelében van.

A FAO növényolajár-indexe novemberhez képest 6,7 százalékkal csökkent, 2021. februárja óta a legalacsonyabb szinten van. A pálma-, a szója-, a repce- és a napraforgómagolaj nemzetközi jegyzése mind csökkent decemberben a globális import visszafogottsága miatt.

A FAO gabonaárindexe szintén csökkent, 1,9 százalékkal novemberhez képest. A déli féltekén zajló betakarítás növelte az exportálható búzakínálatot, a kukorica világpiaci árát pedig az erős brazil hozamkilátások nyomta le. Viszont a rizs nemzetközi ára emelkedett, amit az ázsiai vásárlások és az exportáló országok valutájának dollárral szembeni felértékelődése ösztönzött.

A FAO tejárindexe 1,2 százalékkal emelkedett decemberben, öt havi folyamatos csökkenés után. Az index havi emelkedését a sajtok nemzetközi árának az emelkedése hajtotta, pedig a vaj és a tejpor nemzetközi jegyzése csökkent.

Forrás: fao.org