0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 20.

Még mielőtt feledésbe merülne

Egy sor olyan zöldséget ismerünk mi is, amelyek nélkül egy generációval korábban még elképzelhetetlen volt a téli étrend, most pedig az adja a folyamatos témát az ágazatnak, hogy miként lehetne a forgalom visszaesését megállítani. Nyugat-Európa tradicionális téli zöldsége, a halványított cikória is ezzel küzd, a Belgiumban másodszor megrendezett cikóriahét fogyasztásélénkítő hatása azonban úgy tűnik, meggyőző.

Ahogy a fruchthandel.de portál cikkében olvastuk, a fladriai agrármarketing-centrum, a VLAM immár másodszor szervezett cikóriahetet,

hogy felpörgesse a tradicionális, de a fiatalok által egyre inkább mellőzött zöldség forgalmát.

A gazdálkodók és halászok közösségi marketingjéért felelős VLAM a tematikus hét során számos lehetőséget megragadott, hogy a cikória előnyös tulajdonságait bemutassa, illetve ötleteket adjon az elkészítéséhez. Azt is felismerték, hogy bár az összfogyasztás csökken (2020-ban még több mint 3 kg volt a fejenkénti fogyasztás Belgiumban, 2022-ben pedig már „csak” 2,78 kg), létezik egy piaci rés, ami jól kihasználható és amire érdemes építeni.

Az utóbbi időben trendi hívószó a regionalitás és a rövid ellátási láncok; az erre építő értékesítési csatornákon pedig a cikóriaforgalom határozott növekedése figyelhető meg.

A tematikus hét során nemcsak az értékesítési helyeken folynak akciók, de a VLAM honlapja is tele van cikóriareceptekkel, és egyebek között a cikória helyes tárolásáról is olvashatnak tanácsot az érdeklődők.

A VLAM ügyvezetője, Filip Fontaine már a tavalyi év tapasztalatával a hát mögött nyilatkozta, hogy nagyon pozitív az ilyen témahetek hatása az értékesítési számokra. A tavalyi cikóriahéten például 35%-kal sikerült növelni a cikóriaforgalmat az előző év azonos időszakához képest, mondta.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu