0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Módosult a „148-as” rendelet

Tavaly augusztusban merült ki az egyes állatbetegségek megelőzésére és leküzdésére irányuló, nemzeti költségvetésből finanszírozott, az állattartó ágazatokat segítő támogatási keret. A „148-asként” ismert jogszabályt év végén, decemberben módosította a szaktárca az állatbetegségek elleni védekezés segítése és a hazai állatállományok kedvező egészségügyi státuszának megőrzése érdekében, így idén január 1-jétől, megújult tartalommal, újra elérhető a támogatás.

A Magyar Közlöny 2022. évi 215. számában megjelent 159/2022. (XII. 27.) AM-rendelet módosításait ismertette egy a napokban rendezett webináron dr. Pásztor Szabolcs országos főállatorvos.

A részleteket ismertetve Pásztor Szabolcs elmondta, a módosítást pénzügyi, szakmai okok és az ellenőrzések hatékonyabbá tétele indokolta. A pénzügyi okok között a forrásfelhasználások optimalizálását, a költségek racionalizálását, végül is a keret kimerülési lehetőségének minimálisra csökkentését említette.

„Mindezt úgy próbáltuk megtenni, hogy – szakmai megfontolások alapján – azokat a területeket priorizáljuk, illetve ott növeljük a támogatásokat, ahol és amelyek a hazai állategészségügy érdekeit szolgálják, egyben megfelelnek az uniós szabályoknak, és amelyeket a piaci folyamatok is szükségessé tesznek. Fontos célunk volt továbbá az ellenőrzések hatékonyabbá tétele”

– mondta a főállatorvos, hozzátéve, hogy a rendelet az antibiotikumok célzottabb felhasználását is lehetővé teszi, és annak lehetőségét is megteremti, hogy a jogosulatlan igényléseket kizárják, szankcionálják.

A módosítás során egyes állategészségügyi szolgáltatásokat töröltek a támogathatók közül, így például szűkítették az exportra szánt állatoknál végezhető vizsgálatok támogatását. Töröltek továbbá olyan jogcímeket, amelyek esetében, a korábbi évek tapasztalatai alapján, a támogatások nem voltak arányban a mentesítési munka eredményeivel (szarvasmarha fertőző rhinotracheitise, paratuberkolózis, Koi herpeszvírus), vagy például nincsenek olyan uniós elvárások, amelyek indokolttá tennék fenntartásukat. Törölték továbbá a Listeriosis élő baromfiban történő, az eddigi tapasztalatok alapján nem indokolt vizsgálatát, illetve azokat, amelyek kihasználatlannak, kevésbé fontosnak bizonyultak, mint például a Mycoplasma agalactiae és a sertések hólyagos betegsége. Klasszikus sertéspestis sincs nálunk, így az annak vizsgálatát támogató jogcím fenntartása is indokolatlanná vált.

Több jogcím esetében pontosították, illetve kiterjesztették a támogatásra jogosult célállatfajok körét. Ahol korábban szarvasmarha, illetve bivaly szerepelt támogatható állatfajként, ott mostantól egységesen szarvasmarhafélékre szól a jogcím, a sertések mellé pedig beemelték a vaddisznót. A TSE jogcímet a fogékony fajokra (szarvasmarha, juh, kecske, muflon) szűkítették, a kéknyelv-vakcinázást és a szalmonellózis gyógykezelését pedig törölték a támogatható jogcímek köréből. Előbbit a betegségtől való mentesség indokolta, vakcinázni ugyanis csak a hatóság elrendelése alapján lehetséges. A fertőző kevésvérűség esetében új labormódszert (FKV ELISA) is támogat a módosított rendelet.

A „148-as” rendelet célja az állatállományokat veszélyeztető egyes állatbetegségek felszámolása, figyelemmel kísérése, valamint a zoonózisok megelőzése. Az igényléshez – az elmúlt évekhez hasonlóan – a mikro-, kis- és középvállalkozásoknak (beleértve az adószámmal rendelkező őstermelőket is) jóváhagyási kérelmet kell benyújtaniuk a területileg illetékes járási hivatalhoz.

A 148/2007 (XII.8.) FVM-rendelet 1. számú mellékletében felsorolt betegségek, zoonózisok megelőzésére, felderítésére és leküzdésére irányuló állatorvosi vizsgálatokra, immunizálásra, gyógykezelésre, mintavételezésre és diagnosztikai vizsgálatokra kérhető támogatás.

Technikai tudnivalók a jóváhagyási kérelem benyújtásáról ugyanazon állományra és betegségekre:

• benyújtó: állattartó vagy meghatalmazottja;

• gyakoriság: évente egy alkalommal;

• kapcsolódó dokumentum: a Nébih honlapján közzétett, a Rendelet 2. számú melléklete szerinti adattartalmú nyomtatvány;

• benyújtás helye: területileg illetékes járási hivatal;

• kiemelten fontos részletszabály: állatfajonként külön nyomtatvány szükséges;

Fontos tudni, hogy – az elektronikus ügyintézési törvény értelmében – a vállalkozók, vállalkozások kizárólag elektronikus formában nyújthatják be kérelmeiket a Nébih Ügyfélprofil Rendszerén (ÜPR) keresztül.

A támogatott állat-egészségügyi szolgáltatás igénybevételére való jogosultságról a járási hivatal hoz döntést. Támogatás csak a jogosultságról szóló döntés keltét követően elvégzett állat-egészségügyi szolgáltatás után igényelhető!

További információk a „148-as” rendelettel kapcsolatos tudnivalókról, a kapcsolódó jogszabályokról megtalálhatók a portal.nebih.gov.hu oldalon, ahol a gyakran ismételt kérdésekre adott válaszok is elolvashatók, és ahonnan a rendelet 2. számú melléklete szerinti jóváhagyási kérelemminta is letölthető.

A költségek racionalizálása érdekében, az azonos fajú állatokra vonatkozó különböző betegségekkel kapcsolatos vizsgálatok esetében a mintavételeket összevonták, így több betegségre irányuló támogatható laboratóriumi diagnosztikai vizsgálat elvégzése esetében egy mintavétel számolható el (1. táblázat). A rendelet meghatározza, mely betegségek esetében számolható el a mintavétel, és természetesen, fogalmazott a főállatorvos, egy mintavételből több irányú vizsgálat is támogatható. A rendelet szerint azonosítani kell a mintázott állatokat és állományokat a mintabeküldőn, ami a nyomon követés miatt fontos.

Új jogcímként (C002) került be a rendeletbe az antimikrobiális rezisztencia vizsgálata, amire 600 millió forintot különítettek el, és kis létszámú élelmiszertermelő állományokban vezették be.

Fontos kritérium a „kis létszámú”, ugyanis figyelemmel kellett lenniük a Közös Agrárpolitika egyéb támogatási intézkedéseire. Mint Pásztor Szabolcs emlékeztetett, a tavaly elfogadott hazai KAP Stratégia Terv alapján külön támogatásban részesülhetnek majd a nagy létszámú állattartó telepek, ennek kidolgozása folyamatban van.

A felelős antibiotikum-használat ösztönzése érdekében módosult a C001 technikai kóddal jelölt állategészségügyi szolgáltatás jogcím, így antibiotikum-készítményre már nem igényelhető ez a támogatás. Ennek ellenőrizhetősége céljából a gyógykezelésre vonatkozó igényléshez az alkalmazott készítmények és hatóanyagaik listáját is mellékelni kell.

A szigorúbb feltételek egyike, hogy a gyűjtőtelepek például kizárásra kerültek a kedvezményezettek köréből, ezáltal csak olyan létesítményre vehető igénybe támogatás, amelyik nem kizárólag összegyűjtési műveleteket végez.

Ezzel kapcsolatban tisztázta, hogy baromfi esetében a rendelet mellékletét képező nyilatkozatban szereplő, legalább 65 napos tartást előíró kitételt nem kell alkalmazni, ugyanis a tartástechnológia sok esetben 65 napnál rövidebb. A nyomtatványt ennek megfelelően módosítani fogják, hogy az igénylés során ez ne legyen korlátozó tényező.

Fontos módosítás, hogy az engedélyes nem jogosult támogatásra, ha az adott szolgáltatással kapcsolatban nem tesz eleget a szükséges szakmai eljárásrendi, illetve tájékoztatási kötelezettségének. Amennyiben pedig a laboratórium megállapítja, hogy mintahamisítás történt, ez – a laboratórium igazolása alapján – a támogatásból való kizárást vonja maga után. Ugyanígy, vizsgálatra nem alkalmas minta után sem igényelhető támogatás.

A tavaly december végén megjelent rendeletben szereplő összegek az idei évben elvégzett szolgáltatásokra vonatkoznak.

A felhasználható keret a tavalyi évhez képest változatlan, továbbra is 12,5 milliárd forint (2. táblázat). Ebből a baromfiágazat 2,4, a vemhes üszők 1,4 milliárd, egyéb állattenyésztési ágazatok pedig 8,1 milliárd forinttal, míg az új AMR-jogcím a már említett 600 millió forinttal részesedik. A C001-es keretet 20 százalékkal csökkentették és 5,5 milliárd forintban maximalizálták. Ez, mint a főállatorvos emlékeztetett, az eddigi években mintegy 56–60 százalékát jelentette a teljes igénylésnek, és ez a célzott csökkentés tette lehetővé a 2007 óta változatlan állatorvosi (mintavételi) szolgáltatási díjak 30 százalékos emelését.

Igazolás a minták átvételéről

Az állatorvosoknak a mintavételről készült számla mellé a Nébih által kiállított, a minták átvételéről szóló igazolást is mellékelniük kell. Az igazolás kötelező adattartalma: az engedélyes és a kedvezményezett neve, az engedélyes és a kedvezményezett ügyfél-azonosító száma vagy adószáma, a megrendelt vizsgálat vagy laboratóriumi szolgáltatás megnevezése, az állatfaj, a minta darabszáma és a tenyészetkód.

Az előírt átvételi igazolásnak a Nébih ÁDI által az ügyfeleknek megküldött eredményközlő minősül, tekintettel arra, hogy az minden, a rendelet által előírt adatot tartalmaz.

Abban az esetben, ha a mintavételről szóló számla benyújtásakor még nem készült eredményközlő bizonylat, a Nébih ÁDI ügyfélszolgálata egy „Munkalap” dokumentumot küld az állatorvosnak. Ez szintén minden szükséges adatot tartalmaz, így szintén elfogadható a mintavétel és a beküldés igazolására.

Az állatorvosok tehát teljesítési igazolásként az eredményközlő használatával a rendelet előírásainak megfelelnek, további teendőjük nincs!

Pásztor Szabolcs végül arra hívta fel a figyelmet, hogy a különböző állatfajokra érvényes keretek átjárhatóak, egyedül a C001-es keretre nem lehet más keretekből átcsoportosítani pénzeket. Éppen ezért az államkincstár külön kezeli a C001-es, illetve a C002-es kereteket, és ezért kell külön kérelmen benyújtani a C001-es és C002-es költségek elszámolását. Ennek köszönhetően azonban figyelemmel tudják kísérni az adott keret felhasználását, 50 százalékos kihasználásnál, illetve ezt követően minden újabb tíz százaléknál a Magyar Államkincstár értesíti a hatóságot, így annak állapotáról naprakész információjuk lesz, hogy időben meghozhassák a szükséges intézkedéseket.

Forrás: Magyar Mezőgazdaság