Az árrobbanás és a gabonahiány a piacon erős lendületet adott a cselekvésnek, Afrika élelmiszer-önellátásának kiépítése felé. Számos afrikai ország kormánya már tett lépéseket ebbe az irányba. Minden jel arra mutat, hogy a nagytőke kedvez nekik, amely a Green Deal és a Nyugat környezetbarát politikájával szemben úgy döntött, hogy náluk keresi az olcsóbb élelmiszert.
Afrika évek óta az importált élelmiszerektől való függőségbe süllyed, ezért különösen fájdalmasan érintette az energia- és üzemanyagválság, valamint az ukrajnai háború.
-Egy teljes ökoszisztémánk van arra, hogy tápláljuk Afrikát és tápláljuk a világot” – mondta Josefa Sacko, az Afrikai Unió mezőgazdasági biztosa. A politikus kifejtette, hogy jelenleg Afrika mezőgazdasági területének 60 százaléka kihasználatlan, de az Ukrajnából érkező gabonaszállítások hiánya lehetőséget ad Afrikának a saját termelés fejlesztésére. A hiány és a magas élelmiszerárak olyan bombák, amelyek hamarosan felrobbannak, ezért a kormányok mindent megtesznek, hogy semlegesítsék őket. Sacko szerint az Afrikai Unió arra ösztönzi a tagállamokat, hogy használják ki a mezőgazdasági földterületekben rejlő lehetőségeket, munkahelyeket.
Az ország közvetlenül az Ukrajna elleni orosz támadás után kezdte el tömegesen fejleszteni saját gabonatermesztését, kormányzati támogatással és befektetők segítségével.
Egy másik példa Kamerun, amelynek kormánya állami földeket oszt nagy agrárvállalkozásoknak. Így akarják függetleníteni az országot a nyugati élelmiszerimporttól. A hatóságok most 95 000 hektár földet terveznek átadni a Tawfiq Agro Industry vállalatnak, hogy megműveljék és agrár-ipari létesítményeket építsenek. Az elnök bejelentése szerint ennek a döntésnek csak pozitív hatásai lesznek: új munkahelyek és alacsonyabb élelmiszerárak az országban. A Tawfiq Agro Industry azt ígéri, hogy a beruházás 10 éven belül 7500 közvetlen és 15 000 közvetett munkahelyet teremt. A vállalat értékét 150 millió dollárra becsülik.
Az ukrajnai háború arra kényszerítette Afrikát, hogy felülvizsgálja beszerzési és élelmiszer termelési stratégiáit. A kontinens évente 45 milliárd dollárt költ élelmiszerimportra.
A helyi baromfitenyésztők védelme érdekében például néhány afrikai ország már megemelte a vámokat vagy behozatali tilalmat vezetett be a baromfihúsra.
Sacko azt is megjegyzi, hogy a Green Deal és a „farmtól az asztalig” stratégia veszélyt jelent a harmadik országokra, és akadálya lehet a további kereskedelemnek. Mint rámutat, az Európai Unió úgy hajtja végre stratégiáit, hogy nem nézi más országok érdekeit, és még a termelési költségeket sem veszi figyelembe. Ennek eredményeként az Európából származó import túl drágának bizonyulhat Afrika számára, az afrikai országok pedig a szigorú szabványok és előírások miatt nem férnek hozzá az uniós piachoz. Ebben a helyzetben nehéz egyenlő jogokról és tisztességes versenyről beszélni.
Az uniós mezőgazdasági termelők és fogyasztók számára azonban az éremnek van egy másik oldala is. Az EU politikája a termelés csökkenéséhez és az Európában előállított élelmiszerek magas áraihoz fog vezetni, így talán hamarosan Etiópiából fogunk gabonát és Ghánából csirkét importálni?
