0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Zöld levegő adó: a Kanári-szigetek nem akar fizetni

A szén-dioxid-kibocsátás csökkentése mellett tette le a voksot az Európai Unió. Ennek elérése érdekében több intézkedés született, többek között a zöld levegő adó bevezetése.

A Kanári-szigetek különleges bánásmódot remélt a nemzetközi légi járatokra kivetett szén-dioxid-adóval kapcsolatban. Az Európai Bizottság viszont nem hajlandó elengedni az adónemet, mivel állítása szerint a bevezetése nem növelné jelentősen a repülés költségeit.

Ángel Víctor Torres, a Kanári-szigetek elnöke a szén-dioxid-kibocsátást tartalmazó „Ready for 55” csomag kapcsán elmondta, hogy megállapodás született a szén-dioxid-adók bevezetésének különleges kezeléséről,

amely szerint a Kanári-szigetek mentesül ez alól a szigetek közötti és a spanyol szárazfölddel közös járatokon. Viszont továbbra is adóval sújtanák a nemzetközi járatokat, ami ellen a szigetek elnöke tiltakozik.

Az Európai Bizottság azonban vonakodik attól, hogy a Kanári-szigetek mentesüljön az adó alól a nemzetközi járatok esetében, Brüsszel fenn kívánja tartani az illeték bevezetését. Szerinte néhány, az Európai Bizottság által megrendelt tanulmány megerősíti, hogy ez nem fogja jelentősen befolyásolni a brit, német, francia, skandináv és más, a Kanári-szigetekre irányuló beutazó turizmus fejlődése szempontjából fontos piacokon a repülőjegyárakat.

Teljesen más véleménye van a légiközlekedés ágazatnak ezzel kapcsolatosan, konkrétan arra figyelmeztet, hogy a zöld adó bevezetése akár 10 százalékos áremelkedést is jelenthet a repülőjegyek árában.

A Kanári-szigetek elnöke szerint az adómentesség a túlélés kérdése számukra, mert az egész ország nagy részt az idegenforgalmi ágazattól függ.

Az Európai bizottság utalt arra, hogy jelenleg a fent említett belföldi és a szigetek közötti járatokon kívül a mentesség a bioüzemanyagokat használó járatokra is vonatkozik.

Forrás: rp.pl