Az erdészet területe a Dunántúl szárazabb régiójának része, és jellemzően alig magasodik 200 méter tengerszint fölé, így erdőssztyepp-klímáról beszélhetünk. A lösz alapkőzetbe meredek falú, észak–déli irányú völgyeket vájt az egykori erózió. A termőhelyi adottságok meghatározzák az erdőképet.
„Erdeink hatalmas genetikai kincset hordoznak, melynek feltárásával igyekszünk a változó természeti környezet kihívásait kivédeni. Az erdőhöz szorosan tartozó értékek, a vadállomány, az ökológiai rendszerek nemzetünk családi ezüstjét képezik, amit senki sem kérdőjelezhet meg, bárhogyan is viszonyul az erdőhöz, a vadhoz, a teremtett világ kincseihez” – hangsúlyozza erdőgazdaságunk, a Gyulaj Zrt. vezérigazgatója, Gőbölös Péter.
Sokszínűségre törekszünk
A térség fő fafaja a cser, az erdőterületek közel felét foglalja el. A tölgyek közül elsősorban a kocsányos tölgyek honosak, általában a mélyebb talajú, jobb vízellátású völgyekben alkotnak erdőt.
Jelentős az akác térfoglalása, az erdőterület több mint tizedét teszi ki, de inkább a gyengébb termőhelyeken, egykori szőlők, szántók helyén találkozhatunk vele. Fontos fafajok még a vörös tölgy és a fekete dió.
Ezek ugyan idegenhonosak, nagyon jól érzik magukat a területen, és gazdasági jelentőségük sem csekély. A száraz, sekély talajú dombéleket erdész őseink sok esetben erdei- és feketefenyővel ültették be, ezeket fokozatosan cseréljük állékonyabb, lombos állományokra. A jövő gazdálkodását tekintve ki kell emelni az őshonos ezüsthárs jelentőségét, kitűnően érzi magát a térségben, és az erdő stabilitása, sokszínűsége érdekében rendkívül kívánatos nagyobb arányú elterjedése. Fontos célkitűzés, hogy visszataláljon oda, ahonnan az elmúlt időkben kiszorult.
Az erdőterületeken mindenütt érezhető az emberi hatás, természetszerű erdő gyakorlatilag nincs a térségben. Hosszabb távon ezért a természeteshez közeli, elegyesebb erdőkép kialakítása, a természetes felújulás elősegítése a célunk. „A cser és a tölgy lehulló makktermését és a feljövő újulatot (a pici magonccsemetéket) mindenekelőtt a vaddisznótól és a dámtól kell megvédenünk.
– ismerteti Gőbölös Péter.
A klímaváltozás miatt az elegyfafajok jelentősége különösen megnőtt, rendkívül fontos a termőhelyi viszonyokhoz alkalmazkodott genetikai állomány megőrzése. Ezt felismerve, az erdőterületeinken fellelhető olasz tölgy állományok felhasználásával – pályázati forrással és önrésszel – az erdészet két géngyűjteményt is létesített, ahol majd a változó körülményeknek megfelelő szaporítóanyagot gyűjthetnek az utódaink. Az olasz tölgy génmegőrzése mellett az ezüsthárs térfoglalásának ösztönzésére is helyben szelektálódott szaporítóanyagot szeretnénk felhasználni a jövőben. A kezdő lépéseket megtettük, első saját gyűjtésű vetőmagunk már a földben várja a tavaszt.
Kiemelt nemzeti érték
A tamási-gyulaji erdőtömb nemcsak erdőgazdálkodási szempontból értékes, de ez ad helyet a különleges rendeltetésű, nagyközönség elől elzárt Gyulaji Dámrezervátumnak is.
A gyulaji dám jelentőségét hűen tükrözi, hogy az első vadgazdálkodási elem, amelyet kiemelt nemzeti értékké nyilvánítottak 2015-ben, 2016-tól pedig a Tolnaicum címet is viselheti.
Méltán szerepel a Gyulaj Zrt. Csergezán Pál festőművész által tervezett logójában és Tamási város címerében is.
„További elismeréssel is büszkélkedhetünk, hiszen 2017-ben a Nemzetközi Vadászati és Vadvédelmi Tanács (röviden CIC) 64. küldöttközgyűlésén, a svájci Montreux-ben a terület megkapta az Edmond Blanc-díjat, elismerve a vadászati, vadvédelmi eredményeinket” – emlékeztet vezérigazgatónk.
Az itt élő dámállomány jelenlegi hírnevét a 20. században évtizedekig a világranglista élén álló rekorder dámbikák alapozták meg. Ennek a kiemelkedő genetikai minőségnek köszönhetően a gyulaji dámot a világon rengeteg helyre betelepítették, újabb populációkat hoztak létre, de sok vadászterület a meglévő állományok javítására is előszeretettel vásárolt gyulaji dámot. A telepítésekhez az 1980-as években több mint 6000 élő dámot fogtak be a rezervátum területén, és szállították belföldi vagy külföldi rendeltetési helyére. Mára a Gyulajról származó dámok utódait Európán kívül megtalálhatjuk Észak- és Dél-Amerikában, Dél-Afrikában, de Új-Zélandon is.
Bár a gyulaji dámállomány eredete a múlt homályába vész, a vadászat és vadgazdálkodás hagyományai régre nyúlnak vissza és nagyon jól dokumentáltak. A török kiűzését követően az erdők és a környező mezőgazdasági területek nagy része az Esterházy hercegi hitbizományhoz tartozott.
Birtokaikon az 1700-as évek végétől sorra létesítették a vadaskerteket, így történt ez a mai Tamási határában is, ahol az 1800-as évek elejére már három vadaskertről szóltak a híradások. A téglafallal körbevett legnagyobb vadaskert egészen az 1950-es évek közepéig állt, akkor elbontották a falait.
„Meg kell azonban említeni azt is, hogy az Esterházyak tevékenységében is világosan követhető volt a távlati erdőgazdálkodás tartamosságának céliránya” – teszi hozzá Gőbölös Péter.
Európa hírű vadászatok
Fényes Esterházy Miklós herceg idejében a vadászterület fénykorát élte, abban az időszakban tényleg európai hírű vadászatokat szerveztek a térségben. Az 5-6 napos vadászatok eredménye nem egyszer meghaladta az ezerdarabos terítéket, melynek nagy részét a gímszarvas mellett már akkor is szép számban a dámvad adta.
Az 1824–28 közötti vadászatokról részletes leírást adott gróf Festetics Leó A herczeg Esterházy család fővadászatai Ozorán című, három nyelven megjelentetett kötetében. A címben szereplő Ozora a hitbizomány gazdasági központja volt, de a vadászat valójában a mai Tamási és Gyulaj községhatárokon zajlott.
A gyönyörűen illusztrált leírásból tudjuk, hogy a vadászat egy különleges formáját űzték akkortájt. A vadászatot 2-3 hetes, a teljes hitbizomány területét érintő terelés előzte meg, majd az összeszorított vadat embermagasságú, több kilométer hosszú szövetfallal vették körül. Egészen hihetetlen történelmi tény, hogy a vadászatokon alkalmanként jóval több, mint 10 ezer ember vett részt.
A sokszor külföldről érkező vendégek a vadászat és a hercegi pompa hírét messzi földre elvitték. Ezen vadászatok kiszolgálására az Esterházyak külön kis vadászkastélyt építettek föl Tamási mellett, a herceg után elnevezett Miklósváron, amely ma Tamási része. A kastély magánkézben van, nem látogatható, de Tamási-Miklósváron így is akad időtöltési lehetőség.
Séta a Miklósvári Parkerdőben
A Koppány déli partján található Miklósvár a hercegi időkben nem tartozott Tamásihoz, a teljes területen csak a vadászkastély és kiszolgálóépületei álltak. A város az 1950-es évektől az itt kimért telkeken terjeszkedett, egészen az erdő széléig. Mivel a dámrezervátumot az 1970-es évektől elzárták a nagyközönség elől, a Tamási lakosságától érkezett igényekre válaszul a Gyulaj Zrt. elődje elkezdte keresni egy parkerdő kialakításának lehetőségét. Az egykori vadaskertben álló erdő, a város közvetlen közelsége, a könnyű megközelíthetőség miatt kitűnő helyszín volt ehhez.
Mára a Miklósvári Parkerdő a város és térsége nagyon kedvelt kirándulóhelyévé vált, ki-ki megtalálja a számára kellemes időtöltést.
A parkerdei tó körüli sétaúton, a kivilágításnak köszönhetően sötétedés után is biztonsággal gyalogolhatunk, aki pedig elfárad, a padokon megpihenhet. Az út érinti a Szent Hubertus-fakápolnát és Vas Gereben emléktábláját is.
A bátrabbak bejárhatják a kilátóhoz vezető túraútvonalat és tanösvényt, mely 2 kilométer hosszan kanyarog a parkerdő keleti részén. Érdemes felmenni a kilátóhoz, mert Tamási egyik legmagasabb pontjáról szép kilátás nyílik a Koppány völgyére. A dámrezervátum kapujánál található a miklósvári vadaspark. Ha valaki a hazánkban honos nagyvadfajokkal szeretne találkozni, annak erre itt lehetősége van. A 20 hektáros területen sétaút, leskunyhók várják a látogatókat. A vadaspark minden nap reggel 5 órától este 9-ig nyitva van, így a parkerdővel együtt kellemes kikapcsolódási lehetőséget kínál szinte bármely napszakban.
Palánki Gábor
erdészetvezető
Gyulaj Zrt., Tamási Erdészet
