0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Több hasznosítás, kevesebb lerakás: elindul az új hulladékgazdálkodási rendszer

Július 1-től működésbe lép a hulladéktörvény módosítása alapján felállított új hulladékkezelési rendszer. Az állami feladatot elnyerő MOL vállalta, hogy 2040-ig a hazai települési hulladék jelenlegi 32 százalékos újrahasznosítási aránya eléri a 65 százalékot, a hulladéklerakókba kerülő hulladék arányát pedig 10 százalékra csökkentik a jelenlegi 50-ről.

Az új jogszabályt 2021. február 25-én hirdették ki, 2021 márciusától hatályos, de azóta is folyamatos változásokat léptet életbe. A korábbi hulladéktörvény módosítását elsősorban a körforgásos gazdaság európai uniós elvének és követelményeinek való megfelelés tette szükségessé. Az új rendszerrel minden eddiginél kiterjedtebb állami szerepvállalás és szigorúbb szankciórendszer lép életbe a hulladékgazdálkodás területén.

35 évig a MOL koncessziója lesz a hulladékkezelés

A hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény július 1-étől hatályos módosítása szerint a következő 35 évben a MOL Nyrt. feladata lesz a települési hulladék gyűjtése és átadása, a hulladékgazdálkodási intézményi résztevékenység, a kiterjesztett gyártói felelősség (EPR) kezelése, valamint a visszaváltási kötelezettség alá tartozó termékek hulladékainak gyűjtése és átadása. A visszaváltási kötelezettség 2024. január 1-től veszi kezdetét.

A felsorolt termékek elkülönített gyűjtése, válogatása, kezelésre átadásra alvállalkozói rendszerben történik majd,

és ebbe a rendszerbe kerülnek a gazdálkodó szervezetek elkülönítetten gyűjtött, háztartásihoz hasonló (kommunális) hulladékai is. 2023. július 1-től az ilyen hulladékokat csak az intézményi alvállalkozónak lehet átadni.

A hulladékgazdálkodási közszolgáltatási résztevékenység körébe  a háztartásokban képződő vegyes és elkülönítetten gyűjtött hulladék tartozik, beleértve a lomot is.

A közszolgáltatók a koncessziós társaság, vagyis a MOL alvállalkozóivá válnak, ha jelentkeznek a regisztrációs felhívásra, kiterjesztik gyűjtőkörzetüket és vállalják a kapott szerződés szerinti teljesítést.

A koncessziós társaság megfizeti a közszolgáltató, illetve az intézményi alvállalkozó költségeit, valamint az így tulajdonába került hulladék kezelési költségeit a hasznosítónak vagy az ártalmatlanítónak.

A fedezetet a lakosságtól beszedett közszolgáltatási díj, a gyártók által megfizetett EPR-díj, valamint a hasznosításra értékesíthető hulladékért elért bevétel biztosítja.

A hulladékgazdálkodási közszolgáltatási résztevékenység ellátásáért szedhető közszolgáltatási díjat és a hulladékgazdálkodási intézményi résztevékenység ellátásával összefüggő díjakat a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal javaslata alapján, minden évre rendeletben állapítja meg a miniszter a megelőző évben, november 30-ig.

A MEKH a gazdálkodó szervezetek intézményi alrendszerrel összefüggő díjára eseti és rendszeres bontásban a hulladék térfogata alapján Ft/l-ben kifejezve és a hulladék tömege alapján Ft/kg-ban kifejezve tesz javaslatot.

A kiterjesztett gyártói felelősségről szóló kormányrendelet márciusban jelent meg. Teljes egészében átrajzolja a hazai hulladékgazdálkodás rendszerét és új, szerteágazó feladatokat ró a piaci szereplőkre.

Mi a MOHU?

Hulladékgazdálkodás területén sokat halljuk majd a MOHU nevét, amely a hulladékgazdálkodási koncesszióért felelős cég (MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt.).

A társaság arról tájékoztatott, hogy lefolytatták a 2024. január 1-jével induló országos kötelező visszaváltási rendszerhez szükséges visszaváltó automaták beszerzési eljárását. A kulcsszereplő italpalackozók és kiskereskedelmi egységek érdekképviseleti szövetségeivel együttműködésben készülnek a rendszer bevezetésére és az automaták idén kezdődő telepítésére. Megkezdték a tárgyalásokat a hulladékkezelő gazdasági létesítmények üzemeltetőivel és tulajdonosaival a szükséges kapacitások lekötéséről. A tervek szerint a MOHU a jövőben több száz alkalmazottat foglalkoztat majd. A társaság élén Pethő Zsolt vezérigazgató áll, aki 1998 óta a MOL-Csoportnál dolgozik.

A MOL Zrt. egyebek mellett vállalta, hogy a következő 10 évben mintegy 185 milliárd forint értékben hajt végre beruházásokat, és öt év alatt felépít egy új, évente minimum 100 ezer tonna települési szilárd hulladék energetikai hasznosítására alkalmas létesítményt.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu