0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2023. szeptember 24.

Címke: agrárium

A cégfelszámolási adatok alapján az agrárium a legstabilabb ágazat

Idén eddig mintegy 10 ezer cégfelszámolás történt, míg tavaly 8111, 2021-ben pedig 4359 cég szűnt meg.

Őszi pályaorientációs programsorozatot indított a NAK

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) most indult őszi pályaorientációs programsorozata keretében országszerte népszerűsíti az agrárszakképzést.

„Tízéves munkám megkoronázása a kitüntetés”

A Gróf Széchényi Imre-díjjal tüntette ki Zsoldos Brigittát, a 73 gazdaszervezetet tömörítő Vajdasági Agráregyesületek Szövetségének koordinátorát és fő falugazdászát az Agrárminisztérium.

Üzenet a jövőnek – időkapszulák elhelyezése a KITE-ben

A KITE Zrt. fél évszázada a hazai agrárium meghatározó szereplője, az évtizedek során elért sikerekhez pedig az alapító elődök és a cég jelenlegi dolgozói egyaránt hozzájárultak.

Gr. Széchényi Imre-díjat kapott Becze István

Gróf Széchényi Imre-díjjal tüntették ki Becze Istvánt, a Székely Gazdaszervezetek Egyesületének elnökét az államalapítás és államalapító Szent István ünnepe alkalmából.

Nagy sikere volt a „Szakmakóstoló” pályaorientációs programheteknek

„Szakmakóstoló” pályaorientációs programhetek keretében 19 agrárszakképző intézményben 380 általános iskolás kapott interaktív betekintési lehetőséget az agrárszakmák rejtelmeibe.

Generációváltás, Gazdaságátadás

A Bábolnai Gazdanapok történetében nem először fordul elő, hogy a MAGOSZ Ifjú Gazda Tagozata konferenciát szervez. Idén generációváltás, gazdaságátadás címmel szervezett konferenciát a MAGOSZ és a Magyar Mezőgazdaság Kft.