0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. május 22.

Címke: dísz

Díszítő káposzták

Ritka kincsek a díszítő hatású káposzatafélék, melyek ősztől tavaszig, a kétéves változatok pedig még a következő év nyarának első felében is szépen mutatnak.

Kínaiak milliói fogják hamarosan virágba borítani otthonaikat

Már javában készülődnek a kínai virágárusok a holdünnepre, azaz a kínai újévre, mely idén február 10-re esik. Az ország legnagyobb ünnepe előtt ugyanis ugrásszerűen megnő a virágok iránti kereslet.

Ünnepi örökzöldek

Minden kert kialakításakor gondolnunk kell az örökzöldekre, és a választásnál az is szempont lehet, hogy a karácsonyi díszítéshez melyek kínálnak jó alapanyagot.

A természet a legtehetségesebb szobrász

Hogyan kerül a fakéreg a falra, a kivágott szőlőtőke az asztalra? Bakos György műhelygalériájában ez nem kérdés. A 74. életévében járó virágkötő hosszú évek óta kizárólag természetes anyagokkal dolgozik.

Egyedi ünnepi dekorációs ötletek mikulásvirággal

Az ünnepi időszakban nagyobb kedvvel állunk neki kézműveskedni és díszíteni, ezekben pedig nagyszerű partner a mikulásvirág. A Stars for Europe szakértői most olyan mikulásvirág DIY ötleteket osztanak meg, amelyek gondoskodnak az ünnepi hangulatról.