0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. február 13.

Címke: Kaposvár

Kaposvári gasztroszekció Kemény Dénessel

A Dunántúl legnagyobb agrárrendezvényén már tradíció, hogy a szakmai konferenciák, tenyészállat bemutatók és gyerekprogramok mellett, a konyhaművészet is kitüntetett figyelmet kap. Szombaton rendezték meg a KÁN Főzőversenyét hat csapat részvételével.

Üszők a porondon

A megmérettetés missziója az volt, hogy az agrárium különböző területein tanuló hallgatókkal egy irányított, felelősségteljes munkafolyamat keretein belül megtanítsák, és egyúttal megszerettessék a tejelő szarvasmarha ágazatot.

A tékozló bika hazatért

Csütörtök óta lázban tartotta a fél országot Ferdinánd, a fiatal tenyészbika, aki négy nappal ezelőtt szökött el a Kán Egyetemi Napok területéről. A történet szerencsés véget ért, az állat már úton van haza.

Kaposvár: Az éghajlatváltozás következményei a földeken

A KÁN egyetemi napok keretében szakmai tanácskozásokat tartottak még a hivatalos program megkezdése előtt. Ezek egyike a III. Növénytermesztési Konferencia, amelyen az előadók az éghajlatváltozás hatásait vizsgálták a növénytermesztésre.

A magyar hidegvérű és az angol telivér is fókuszba került

Szeptember 26-án megnyitotta kapuit az idei KÁN Egyetemi Napok, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem kaposvári oktatási központjában. A rendezvény nulladik napján szakmai konferenciák kerültek megrendezésre több témakörben.

Tanulni, feltöltődni és gyönyörködni – KÁN Egyetemi Napok 2024

Ahogy minden évben, Kaposváron idén is összegyűltek az állattenyésztők, mezőgazdászok, szakértők, kutatók és érdeklődők. Az esemény ezúttal sem csak a szakma képviselőinek szól, hanem a családoknak is.

KÁN Egyetemi Napok: gazdászverseny, lovas show és ínycsiklandó ízek

Szakmai konferenciák, családi programok és izgalmas versenyek várják az érdeklődőket a KÁN Egyetemi Napokon szeptember végén. A lovasshow és a tenyészállat-bírálatok mellett ezúttal új elemként jelentkezik az üszőverseny.