0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2023. december 8.

Címke: koronavírus

Koronavírus járvány végzett több ezer macskával

Több ezer macska pusztult el idén év eleje óta Cipruson, a „macskák szigeteként” is ismert mediterrán szigeten, ahol egymilliós populációt tartottak számon.

Aggódnak a kutatók: nagyon gyorsan mutálódik a COVID-19 a vadonélő szarvasokban

Az Ohio államban élő fehérfarkú szarvasok állományának nagyrésze találkozott már a COVID-19 vírussal, mutatta ki egy új tanulmány. Ráadásul az állatok között a vírus háromszor gyorsabban fejlődik és hoz létre új mutációkat, mint az emberek esetében.

Megvannak az első covid-os szarvasok Európában is

A dublini Phoenix Parkban élő dámszarvasok sok látogatót vonzanak, sok közülük eteti és simogatja is ezeket a kedves, pöttyös bundájú szarvasokat. Vélhetően pont ennek az emberi kontaktusnak köszönhető, hogy Európában először ebből a szarvaspopulációból mutatták ki a COVID-19 vírusát, jelentették a tudósok bioRxiv preprint szerveren megjelent cikkükben július elején.

A denevér rejtheti a megoldást az öregedés ellen

A denevérek segítenek a kártevők elleni védekezésben, a növények beporzásában és a magvak terjesztésében. Egy új kutatás szerint azonban a denevérek lehetnek a kulcsa a további gyulladások és az időskori betegségek terápiájának.

Brit előrejelző intézet: a koronavírus-járványhoz hasonló gazdasági veszteséget okoz a kilépés az EU-ból

Az egyik legbefolyásosabb brit gazdasági előrejelző cég vezetője szerint a koronavírus-járványhoz hasonló veszteséget okoz a brit gazdaságnak Nagy-Britannia kilépése az Európai Unióból (Brexit).

Még nem tért teljesen magához a sörpiac a pandémia után

Nőtt tavaly a magyarországi söripari cégek értékesítése az előző évhez képest, de továbbra is elmaradt a 2019. évitől, a hazai termelés 2022-ben a 2021-es szint közelében alakult. A termékek között - az előző évek tendenciáját folytatva - tovább emelkedett a prémium- és szuperprémium kategóriájú, illetve az alkoholmentes sörök aránya - mondta el Kántor Sándor, a Magyar Sörgyártók Szövetsége igazgatója az MTI kérdésére.

Kismértékben folytatódott a cégek számának növekedése 2022-ben

Kismértékben folytatódott a cégek számának növekedése 2022-ben, annak ellenére, hogy a megszűnt cégek száma az előző évhez képest megközelítően 50 százalékkal nőtt - közölte az OPTEN céginformációs szolgálalat az MTI-vel.