0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. július 18.

Címke: Légli Ottó

Légli 100, avagy egy borász jubileuma

Rokonok, barátok, ismerősök gyűltek össze a szőlősgyöröki Légli Szőlőbirtokon, hogy leróják tiszteletüket és megbecsülésüket a boglári borász, a 2010-es Év bortermelője, a HNT korábbi elnöke, Légli Ottó előtt

Borturizmus személyre szabva

Egyre többször és több helyen hangzik el, hogy a borra ne csak önmagában, mint italra tekintsünk, hanem helyezzük el abban a történelmi, földrajzi, társadalmi és gazdasági környezetben, ami megilleti. Szigorúan vett szakmai körökben szívesen emeljük ki, s vizsgáljuk értékeit, ugyanakkor a fogyasztók a hozzá kapcsolódó élményekkel együtt értékelik.

Az új bortörvény és a borpromóciós program segíti a termelőket

Magyarországon mintegy 30 ezer szőlész, valamint borász tevékenykedik, akik a jövőben is számíthatnak Magyarország kormányának együttműködésére és segítségére. Minőségi előrelépést jelent az ágazat számára az új borpiaci szabályozás, amely a hatósági eljárások újragondolásával és elektronikus ügyintézési lehetőséggel segíti az adminisztrációs terhek csökkentését.

Gépesíthető munkák

Álltunk a Kokas-hegyen, Légli Ottó hároméves Sauvignon blanc-ültetvénye őszi napsütésben fürdött, és a legszebb badacsonyi panorámában gyönyörködtünk. A festői környezet a Vektor Mezőgép Kft. által felvonultatott Spedo és Freilauber gépmodellek bemutatásának hátteréül szolgált.

Három jó év zsinórban: kihívásokkal teli, de jó szüret 2021-ben

Az idei szüret nagyon jól indult. A korai fajták mennyiségben és minőségben is remek eredményeket produkáltak. Egymást követő két jó évjárat után 2021 is reményekkel telinek ígérkezik. Ha tájegységekre bontjuk, az egyes területek között nagy lesz a szórás minőségben és mennyiségben egyaránt.

Szóvetés a borról: podcast beszélgetés Légli Ottóval a hazai borpiacról

Tanulságos végignézni, a renszerváltástól napjainkig, hogyan követte le a hazai jogalkotás az ágazat fejlődését, és hol tartunk most. Az új bortörvény kapcsán Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke kérdezte Légli Ottót, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának elnökét.

Segítség a szőlő-bor ágazatnak

Nagy István agrárminiszter Somogy megyei körútján ellátogatott a balatonboglári Légli Szőlőbirtok és Borászatba is. Légli Ottó, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának elnöke baráti beszélgetést folytatott az ágazat első emberével.