0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2023. december 4.

Címke:

A kemény munka bajnoki címet hozott

Szórád Linett tizenhét éves, és a Kecskemét melletti Lajosmizsén él. Ötéves kora óta lovagol. Már egészen fiatalon megérintette a lovak és az őket körülvevő feladatok kellemes érzése.

150 éve alapították az első önálló állattenyésztési tanszéket

Az 1873-as év mérföldkövet jelentett az állatorvoslás oktatásában, és fordulópont volt a magyar állattenyésztés és az állategészségügy történetében is.

Árutermelő juhászat Géderlakon

Ahogy a géderlaki Posztobányi család él, úgy csak vidéken lehet élni, hiszen ezer szállal kötődnek a mezőgazdasághoz és az állattenyésztéshez. Bár nem utazhatnak kéthetes külföldi nyaralásra, az életük mégsem csak a munkáról szól.

Limousin törzstenyészet Kéleshalmon

Klucsics Csaba azt mondta magában: egy gímbikának 10-12 év kell ahhoz, hogy szép trófeát növesszen, és ő is legalább 12 évig ki fog tartani az önálló gazdálkodás mellett, bármi is történjen.

Tovább erősíti szakmai kapcsolatát a MATE és a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt

A sokoldalú megállapodás kiemelt céljai közé tartozik a Nóniusz, Magyar sportló és a Gidrán lófajták ex situ intro megőrzése.

Repülőn szabadult ki a ló a konténerből

Körülbelül fél órával azután, hogy a Boeing 747-es teherszállító repülőgép elindult New Yorkból Belgiumba, vissza is kellett fordulnia, miután egy ló kiszabadult a szállító konténeréből.

Új helyszínen a Tenyészverseny

A festői környezetű Szilvásváradon, kiváló talajon rendezték az idei tenyészversenyt, ahol négy-nyolcéves lovak versenyeztek, mindegyik a korosztályának megfelelően.