0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. július 10.

Címke: lótenyésztés

Patanyomon V.rész: Lipicai

A barokkos megjelenésű, akciós mozgású lovak semmihez nem fogható pompája, eleganciája éppen úgy magára vonta az Osztrák-Magyar Monarchia társadalmi elitjének a figyelmét, mint ahogyan a jelen emberét is lenyűgözi.

Patanyomon IV.rész: Furioso-North Star

Sorozatunk legutóbbi részében, a lófajták történetében való múltat, jelent és jövőt összekötő kalandozásainkat Észak – Nyugat Magyarországon hagytuk abba, most pedig a déli határvidék, azon belül pedig Mezőhegyes felé vesszük az irányt.

Patanyomon III.rész: Kisbéri félvér

Küllemben egy nemes angol telivért idéz, de testméreteiben valamivel tömegesebb, vérmérsékletében nyugodtabb, tartásmódjában kevésbé igényes. Nem véletlenül származott a 2024-es Nemzeti Vágta döntőjének hatvan indulója közül huszonhárom a fajtájából.

Patanyomon II.rész: Akhal-Teke

Nemzetünk történetének első fejezeteit őseink nyeregben varrták a történelem szövetébe. A közvélemény sokáig a hucult tartotta számon a honfoglaló magyarok társaként, ám 2007-ben bebizonyosodott, hogy ez nem igaz.

Patanyomon I.rész : Ügető

A lótartás és a lovaglás már a Honfoglalást megelőzően is nemzeti identitásunk részét képezte. Az évszázadok alatt az ember és a ló kapcsolata a mezőgazdasági és harcászati hasznosításból a versenysport és a szabadidő eltöltése felé orientálódott.

Nemzeti kincsünk, a magyar hidegvérű

A hidegvérű lovak hosszú évtizedek óta jelen vannak a magyar nép életében. Korábban, mint mező- és erdőgazdálkodásban nélkülözhetetlen segítőtársak, újabban egyre inkább megbízható társállatokként.

Kunfakó, a 21. század családi lova

Farkaskútvölgy a Cserhát szívében, a világörökség részét képező Hollókő és Felsőtold között helyezkedik el, és többek között a kunfakó lófajta egyik tenyészállomása.