0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2023. december 8.

Címke: Magyar Mezőgazdaság Kiadó Kft.

Ezüst Szegfű Díjat kapott Biza Klára

A Kertészet és Szőlészet, valamint a Kertbarát Magazin korábbi főszerkesztője Olaszországban vehette át a rangos elismerést korábbi újságírói munkásságáért.

Elhunyt Győri Béla

Július 4-én elhunyt Győri Béla újságíró-szerkesztő. Miskolcon született 1942-ben, szülővárosában járt általános iskolába, és ott is érettségizett. A Debreceni Agrártudományi Főiskolára került, ahol 58 évvel ezelőtt, 1965-ben szerzett diplomát. Ezt követően a Borsod megyei Emődön gyakornokoskodott fél évig a helyi termelőszövetkezetben, onnan került a Magyar Rádió szolnoki stúdiójába.

A precíziós állattenyésztés lesz a fókuszban

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem és a Magyar Mezőgazdaság Kft. 2023. szeptember 29-október 1. között újra megrendezi a KÁN Egyetemi Napokat a Kaposvári Campus és a Pannon Lovasakadémia területén. Az állattenyésztési szakma képviselőit, a nagyközönséget és a kisgyermekes családokat, valamint a középiskolásokat színvonalas, interaktív programok várják a rendezvényen.

Még szorosabbra fűzött harmincéves együttműködés

Együttműködési megállapodást írt alá a Debreceni Egyetem és a Magyar Mezőgazdaság Kft. a felsőoktatási intézmény agrártudományok területén elért eredményeinek közérthető és széles körű publikációja érdekében. A partnerség keretében kiadónk felületein is megjelennek az intézmény kutatóinak tudományos cikkei.

Agrártudomány közérthetően

A Debreceni Egyetem agrártudományok területén elért eredményeinek szélesebb körű megismertetése céljából írt alá együttműködési megállapodást a Debreceni Egyetem és a Magyar Mezőgazdaság Kiadó Kft. A partnerség keretében a médiavállalat felületein is megjelennek az intézmény kutatóinak tudományos cikkei.

Elhunyt Szabó Jenő (1948-2023)

Hosszan tartó, súlyos betegség után, május 2-án elhunyt Szabó Jenő. Tudtuk róla, hogy beteg, ám most is reménykedtünk, hiszen egyszer már legyőzte a gyilkos kórt. Reménykedtünk, ahogy Ő is. A napokban még biztató eredményeket kapott orvosától, és úgy tervezte, hogy – ahogy minden évben – az idén is megnézi a hódmezővásárhelyi kiállítást. A sors azonban másképp rendelkezett.

Nőként, női vezetőként az agráriumban

A mezőgazdaságban egyre több a női vezető. Bár még mindig alapvetően férfias szakmaként tartjuk számon, de a nők és a női vezetők megítélése változóban van. Egyre több nő áll helyt ebben az embert próbáló szakmában, elősegítve a mezőgazdaság fejlődését.