0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. március 16.

Címke: növekedés

Megfejthették a nagy terméshozam titkát az almánál

Az alma az egyik legértékesebb termesztett élelmiszernövény a világon. Több mint száz országban gondoznak ültetvényeket. Egyes fajták természetes módon úgynevezett spur típusú, így könnyebb a gondozásuk és több termést hoznak.

Sikerült megállítani az egyedszám csökkenését, sőt még nőtt is az állomány

A több évtizedes, mezőgazdasági termelőkkel, vadgazdálkodókkal és áramszolgáltatókkal folytatott együttműködésnek, valamint a LIFE projektnek köszönhetően a Kárpát-medencében élő túzokállomány nemcsak stabilizálódott, hanem növekedésnek is indult!

Gigantikus piac: 888 milliárd eurót költöttünk élelmiszerre az EU-ban

Az európai fogyasztók 888 milliárd eurót költöttek ételekre és italokra az elmúlt évben. Az éttermek és boltok között "termékhatár" egyre inkább elmosódik.

A WWF elutasítja a farkasok védettségi státuszának megváltoztatását

Az Európai Bizottság a farkasok nemzetközi státuszát szigorúan védettről védettre módosítaná a megnövekedett populációkra vonatkozó új adatok alapján. A WWF Magyarország ezt elutasítja, szerintük ugyanis tudományosan nem megalapozott.

A világ mezőgazdasága számokban

Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) aktuális statisztikai évkönyve szerint így néz ki a világ mezőgazdasága.

Színes az agrárfinanszírozás palettája

A válságállónak tartott agrárium kifejezetten jó évet zárt a tavalyi járványterhes évben, azonban humán- és állategészségügyi megpróbáltatásokkal idén is számolniuk kell a gazdáknak. A szántóföldi növénytermesztőknek nem lehet okuk panaszra, azonban az állattenyésztőket az ASP, a madárinfluenza-járvány és az emelkedő takarmányárak is hátráltatják. (x)

Avatott szemű kertész–rovarász

Rovartanos kutatóból lett a Kertészet és Szőlészet munkatársa, majd 1992-től 17 éven át főszerkesztője dr. Bodor János, aki az idén töltötte be 80. életévét. Máig él benne a kíváncsiság a természet iránt, az idén is elsőként számolt be egy új levéltetűfaj hazai megjelenéséről. Cikkeit, növényekről és rovarokról készült nagyszerű fotóit olvasóink is jól ismerik. Több mint 20 évig dolgoztunk együtt.