0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. július 14.

Címke: ökológiai fókuszterületek

Nézzük inkább a jövőt

Május közepén idén is megtartották a Gyógynövény Szövetség és Terméktanács éves szakmai rendezvényét, amelyen ezúttal a szervezet harmincéves jubileumáról is megemlékeztek. A hazai gyógynövényágazatban látszik néhány biztató jel, de az évtizedekkel korábbi helyének eléréséért még sokat kell tenni.

Erdőjárás receptre

Tudományosan igazolták, hogy a természetjárás, a természettel való közvetlen kapcsolat enyhíti a mentális betegségeket. Ennek a ténynek köszönhetően nemcsak külföldön, hazánkban is elkezdték beépíteni az orvosi gyakorlatba a receptre írt erdőjárást.

A vízimadarak száma és fajösszetétele jól jelzi a vízi ökoszisztémák környezeti jellemzőit

Az ELKH Ökológiai Kutatóközpont Vízi Ökológiai Intézetének kutatói vizsgálják a sós és a szikes tavak, valamint az ott élő vízimadarak kölcsönhatását. Az eddigi vizsgálatok szerint egyes vízimadárfajok szoros összefüggést mutatnak a vízi ökoszisztéma jellemzőivel, leginkább a sótartalom és a vízborítás jelzi, milyen madárcsoport él az adott vízi környezeti feltételek mellett.

Megkezdődött a 2022. évi AKG és ökológiai gazdálkodás támogatás kifizetése

Megindultak a 2022. évi agrár-környezetgazdálkodási (AKG) és ökológiai gazdálkodási (ÖKO) támogatások kifizetései, így a tavaszi munkák idején a tervek szerint mintegy 130 milliárd forint értékben jutnak forráshoz a programokban részt vevő gazdálkodók. A magyar kormány és az agrártárca továbbra is a magyar gazdák mellett áll – hangsúlyozta Nagy István agrárminiszter.

Közvetlen támogatások az agráriumban 2023 után

A kétéves átmeneti időszakot követően, 2023. január 1-jén működésbe lép a Közös Agrárpolitika (KAP) új szabályrendszere. Fontosnak tartjuk, hogy a lehető legkorábban megkezdődjön az agrárpolitika kedvezményezettjeinek minél szélesebb körű tájékoztatása arról, hogy az eddig ismert agrártámogatásokat ezentúl milyen jogcímeken keresztül érhetik el, és hogy ahhoz milyen feltételeket kell teljesíteniük.

A vizes élőhelyek megőrzéséért

A legrégebbi természetvédelmi államközi megállapodás az a bizonyos Ramsari Egyezmény, amely a nemzetközi jelentőségű vizes területekről, a vízimadarak élőhelyeiről szól. Az egyezmény létrejötte a XX. század második felében jelentősen felgyorsuló vizes élőhelyek pusztulásának, valamint a vízimadarak eltűnésének az eredménye.

Fordított legeltetés a Burrenen

Néhány hintés szenteltvízzel és egy rövid ima. Így kezdődik egy kevésbé ismert őszi szokás Délnyugat-Írországban, a Burren karsztvidéken, ahol fordítva legeltetik a szarvasmarhát.