0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. október 8.

Címke: OMÉK 2017

Messziről érkeztek az első embriók

Nemzetközi elismerésben részesült a Kaposvári Egyetem a Murray Grey fajta hazai meghonosítása érdekében tett innovációs és kutatás-fejlesztési tevékenységéért. A kanadai Rio Alto szervezet díját a 78. OMÉK-on vette át Borbás Zoltán kancellár. A Kaposvári Egyetem Tangazdaságába 2015-ben kerültek az első Murray Grey embriók, amelyekből öt nő- és öt hímivarú egyed született.

100 ezer körül mozgott a látogatók száma az idei OMÉK-on

Az Országos Mezőgazdasági Kiállításon és Vásáron (OMÉK) a látogatók száma 100 ezer körül mozgott, nagy számban vettek részt fiatalok is és mintegy 1000 kiállító mutatta be termékeit a rendezvényen - mondta Fazekas Sándor, a földművelésügyi miniszter szerdán az M1 aktuális csatornán.

Több mint egy tonna élelmiszer gyűlt össze jótékony célra az OMÉK-on

Nagy sikere volt az Agrármarketing Centrum (AMC) jótékony célú felhívásának az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállításon és Vásáron (OMÉK). A rendezvény kiállítói a rendezvény végén az el nem adott, még bontatlan csomagolású, kiváló minőségű, illetve tartós élelmiszereket karitatív célra ajánlhatták fel.

Puszító hatása lenne az afrikai sertéspestisnek a húsiparra is

Mind a sertéstartói, mind a feldolgozói oldalt erősen próbára tenné, ha Magyarországon is előfordulna afrikai sertéspestises eset, ezért a teljes hazai sertéságazatnak össze kell fognia betegség magyarországi megjelenésének megakadályozása érdekében – hangsúlyozta Pókos Gergely, az MCS Vágóhíd Zrt. vezérigazgatója az OMÉK-on a témában tartott tanácskozáson.

Miből lesz a gyapjúkabát?

A 78. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás utolsó napján tekinthették meg az érdeklődök a Magyar Juh- és Kecsketenyésztők Szövetségének juh nyírási bemutatóját. Szakértő segítséggel követhették nyomon a hagyományos kézi-, és a gépi nyírást.

A húspép, a mákos kalács és a Könyv esete

A hús- és sütőipari vállalkozásokat fél éves előkészítés után is meglepte a Magyar Élelmiszerkönyv új rendelkezéseinek hatályba lépése - derült ki az élelmiszeripar aktualitásainak szentelt konferencián. A húspép-tartalom méréséről, és a védett sütőipari megnevezésekről is bővebben hallhattak az érdeklődők.

Mindig zöld a kertem, akár az esőerdő

Miután Lengyel Ferenc „Dönci” „A legszebb konyhakertek” első helyezettje lett a Vajdaságban, a Temerini Kertbarátkör benevezte a hazai versenyre is, ahol szintén a dobogó legfelső fokára került. A korábban kamionosként dolgozó kertbarát keresztül-kasul járta Európát, ami igazán stresszes munkának bizonyult. Mindig is arról ábrándozott, hogy kertész legyen.