0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2023. december 4.

Címke: pályázat

Abaúj agrárfenegyereke

Czina Györgynek nem kell a szomszédba mennie egy kis vagányságért. A ’60-as évek elején Abaújszántón született szakember nemcsak koptatta a padot, hanem kijárta az élet iskoláját is.

Flora Hungaria Nagybani Virágpiac – Azért csináltuk, hogy mindenkinek jó legyen

Harminc éve létesült a Flora Hungaria Nagybani Virágpiac. Az alapításkori három ügyvezető közül ketten már nincsenek köztünk, így az akkor történt eseményeket Eke Sándor visszaemlékezéséből idézzük föl.

Semmi sem tér vissza a régi kerékvágásba

Az orosz-ukrán háború piaci hatásai és a korábbinál alacsonyabb, de magas szinten beragadt inputárak 2024-ben is velünk maradnak – mondta Nagy István agrárminiszter a ma kezdődött Agrárszektor konferencián, Siófokon.

125 ezer gazdálkodóhoz már eljutott a támogatási előleg

Zajlik a terület- és állatalapú közvetlen támogatásokhoz kapcsolódó előlegfizetés, eddig 125 ezer gazdálkodó kapott már utalást, a kifizetések ütemesen folytatódnak – mondta el kedden a sárospataki gazdafórumon Feldman Zsolt.

Természetünk megóvása közös érdekünk

A Hanság élőhelyfejlesztési projekt fő célja a területen védett, illetve a Natura 2000 élőhelyek javítása, az ökológiai folyamatok nyomon követése, valamint a területkezelési infrastruktúra bővítése  – jelentette ki Nagy István agrárminiszter.

Díj azoknak, akiket a föld szeretete vezérel

Ünnepélyes keretek között átadták a Kwizda Nova Agricultura díjakat Budapesten. Az új fenntarthatósági díjat a fenntartható mezőgazdaság megteremtése jegyében hívta életre idén a Kwizda Agro Hungary.

Továbbra is támogatjuk a vidéki életszínvonal növelését

Célunk, hogy az előttünk álló időszakban olyan kiváló minőségű projektek szülessenek, amelyek továbbra is elősegítik a vidéken való boldogulás további támogatását – mondta Nagy István agrárminiszter kedden, Budapesten a LEADER országos értekezletén.