0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 1.

Címke: Szent István Egyetem

Helyben hasznosítják gödöllői campus biológiailag bontható hulladékát

A cél, hogy semmilyen biohulladék vagy biológiailag bontató melléktermék a kampusz területéről ne kerüljön ki lerakóba, vagy egyéb módon ártalmatlanításra.

Új agrárbiotechnológiai kutatás indult a Nemzeti Laboratóriumok program keretében

2022. június 27-én hivatalosan is elindult az „Agrárbiotechnológia és precíziós nemesítés az élelmezésbiztonságért” Nemzeti Laboratórium (NL), amely a hazai agrárkutatás történetének egyik legjelentősebb összefogásával jött létre.

Megugrott az érdeklődés a vásárhelyi mezőgazdasági kar iránt

Negyedével többen tanulnak majd szeptembertől a szegedi egyetem hódmezővásárhelyi mezőgazdasági karán, mint tavaly. A felvételizők fele első helyen jelölte meg az agrárképzést. Pótfelvételeire és szakirányú képzésre is lehet még jelentkezni.

Fűzfát használnak a biogáz előállítására a Szegedi Tudományegyetem kutatói

A fűzfa biomasszájának energetikai hasznosítására, biogáz előállítására dogoztak ki új módszert a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) munkatársai, a Szegedi Biológiai Kutatóközponttal (SZBK), az Agrár-Béta Mezőgazdasági Kft.-vel és a Kaposszekcsői Agrár-Biogáz Kft.-vel együttműködve egy 545 millió forintos uniós támogatással megvalósult projektben - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.

Előrelépés a fenntarthatóságban

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) kutatóinak vizsgálata több fenntarthatósági kihíváshoz nyújthat segítséget mind klímavédelmi, biológiai sokféleség megőrzése, mind a talaja védelme szempontból.

Biopolimerek bomlását vizsgálja a MATE

A szennyezett csomagolóanyagok komposztálása egyre elterjedtebb a körforgásos gazdálkodás révén. Ennek apropóján Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) egy speciális kísérlet során mintegy 70 000 kg biológiailag bontható műanyagot komposztálnak, hogy a részletességig ismertté váljon az anyagok lebomlása és szerkezeti átalakulása.

Színes kukoricahibridekkel a nagypapa nyomdokában- Rendhagyó generációváltás

Megéri-e az agrárpályát választani? Egy fiatal növénynemesítőnek van helye a magyar mezőgazdaságban? Erről beszélgettünk a Rádi testvérekkel, a Pannon Genetic Kft. két fiatal ügyvezetőjével. Kiadónk elindította a szerdánként jelentkező MMG Gazdahang című podcast csatornáját, ahol az aktuális agrárhírek mellett izgalmas stúdióbeszélgetéseket is hallgathatnak. Az interjúkat MMG Direkt műsorunkban a youtube-on is megnézhetik.