0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2023. november 30.

Címke: tanya

Jövőre is lehet külterületi utak fejlesztésére pályázni

A Vidékfejlesztési Program két felhívásának köszönhetően csaknem 2500 kilométer külterületi út újul meg, ami hozzájárul a vidéki térségek fejlődéséhez, az emberek életminőségének javításához-jelentette ki Nagy István agrárminiszter Bakonycsernyén.

Szelíd állattal az élet is könnyebb

Közös idő, türelem, nevelés, törődés – így válnak felnőtt bikává a bivalyborjak Mányon, Garádi Géza és Major Lili tanyáján. Itt a vágást is simogatással végzik, és azt mondják, ez a hús olyan érték, hogy pénzért adni nem éri meg.

Zala feladja a leckét

Mudi kutyánk, Zala tavaly november elején került hozzánk öt hónaposan. Mindenesnek szántam: rókariasztónak a baromfiudvarba, bérelt tanyánkon kecsketerelőnek, túrapartnernek, a gyerekek mellé játszótársnak. Lássuk, mit sikerült ebből megvalósítani!

Illegális baromfiállományt számolt fel a hatóság

Az illegális állományok a madárinfluenza vírus terjedésében jelentős veszélyt jelenthetnek az egész ágazatra.

Biodiverzitás egy tanyán

A sokféleség szépségét nyitott szemmel járva tudjuk megpillantani. Ezért meglátogattam egy tanyát Jászboldogházán, ahol Hegyesi József és felesége, Sipos Erika él a kislányukkal, Lucával.

Brit tejelő törzstenyészet és húsmarha­gazdaság Karcag mellett

A Szabó család a ’90-es évektől foglalkozik önálló gazdálkodással őstermelőként egy Karcag határában található tanyán. Szabó Zoltán korábban a helyi állami gazdaság inszeminátoraként, a testvére, Sándor pedig a Magyar Juh- és Kecsketenyésztők Szövetségének instruktorként dolgozott, ahol jelenleg régióvezető.

Különbség a rohanó világ és a régi paraszti gondolkodás között – Egy üveg mézen is meglátszik

Kuna István és kedvese, Nelli másfél éve élnek együtt a grábóci tanyán, Tolna megyében. A teába házi mézet csurgatunk, miközben sok mosollyal és elgondolkodó csendekkel mesélnek gyökerekből eredő mesterségről, türelemtől gazdag mézről és a természettel való együttélésről.