0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2023. december 4.

Címke: tejtermelő

Sajt, túró rudi, csokis fagyi

A jó sajt minőségi tejből készül, ahhoz pedig jó takarmányra van szükség. Csak azzal lehet elérni a lehető legjobb ízt és állagot. A jó sajt másik elengedhetetlen feltétele pedig az, hogy szívvel-lélekkel és szeretettel készítsék.

A John Deere és a DeLaval összefog a fenntartható tejtermelésért

A John Deere és a DeLaval között létrejött megállapodás értelmében a két cég együttműködik a Milk Sustainability Center (MSC) létrehozásában.

Tejelő tehenészet Kocsolán

Június közepén kezdték el betelepíteni a Holstein-fríz tejelő teheneket a Kocsolai Mezőgazdasági Szövetkezet újonnan átadott korszerű istállójába, amelyet több mint 700 millió forintos támogatott beruházás keretében építettek meg Tolna vármegyében.

Termékenyítési index alakulása a szarvasmarha-tenyésztésben

A sikeres termékenyítés rendkívül fontos a szarvasmarhatartás mindkét ágában, hiszen húsmarhatartás esetében a szaporulat a fontos, a tejtermelés szempontjából pedig ellés nélkül nincsen tejtermelés sem.

Mindegy, hogy hívják a szervezetet, ha a vezetése következetes

A Derecske Petőfi Kft. azon kevés hazai mezőgazdasági vállalkozások egyike, amelyeket termelőszövetkezetként hoztak létre évtizedekkel ezelőtt, de azóta is töretlenül eredményesek.

Merre tart a magyar tarka? – Mi vár a hazai állattartókra a következő években?

Hogyan változik az állattartás uniós és hazai szabályozása? Milyen lehetőségei vannak a magyar tejágazatnak a gyorsan változó gazdasági környezet és a tejhelyettesítő termékek szorításában? Mit eredményez az antibiotikum-használat szigorítása? Ezekről mind szó esett Bonyhádon, a „MillFood” XXI. Tarka Fesztivál keretében megtartott 25. országos agrárfórumon.

Innováció a fejőgépgyártásban?

Vajon a Barbaros sajtáros fejőgép régi vagy az új modellje használható jobban egy kisgazdaságban, kötött tartású tehénistállóban? Erről írta meg véleményét Bociország tulajdonosa, Szilágyi Szabina.