0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2023. december 1.

Címke: Villány

Három napon át kínál programokat az Európai Bordalfesztivál Pécsen és Villányban

Öt ország énekegyüttese, több néptánccsoport és zenekar, sztárvendégként pedig Miklósa Erika és Horváth István operaénekes lép fel a 27. alkalommal megtartott - Pécsen és Villányban zajló - Európai Bordalfesztiválon szeptember 22. és 24. között.

Kunság és Villány: Szentpéteri és Günzer

Ha két borász összetalálkozik, azonnal megindul köztük a párbeszéd, még akár az egészséges versengés is. Mindezt persze észre sem vettük a Bor és bor rendezvényen, ahol Szentpéteri Attila és Günzer Tamás hívták meg barátaikat szűk szakmai beszélgetésre, kóstolóra.

Villány nem áll meg – tanulmányút Günzer Tamás Pincészetében

Günzer Tamás meghívására a Magyar Sommelier Szövetség a Magyar Borszakírók Körének tagjaival szakmai látogatást tett Villányban. Tamás állattenyésztő mérnökként 12 éven keresztül vezette Borjádon a szarvasmarha telepet, de Villányban akkora a nyomás, ott – ahogyan mondja - mindenkiből borász lesz. A szakember 2002-ben kötelezte el magát végleg a szőlő és a bor mellett, az eredmények őt igazolták.

Zágonyi Károly honvéd főhadnagy és a Streit-Zágonyi Borászat

Szinte napra pontosan tíz éve vágott bele a szőlőtermesztésbe és borkészítésbe Streit György, aki a közelmúltban tartott tájékoztatón elmondta, a bor kapcsán nagyon sok élményre, barátra tett szert. Ma a Villányi Borvidéken, hét hektáron gazdálkodó szakember hozzátette, a 200 éve született Zágonyi Károlyhoz rokoni szálak fűzik, a katonai sors végig kísérte a család életét.

Kékfrankos, ami a miénk!

Megint itt van egy szőlőfajtánk, amely bármilyen értékes is, sok gondunk van vele. Na nem az erényeivel, inkább azzal, hogy fajtaborként nehezen értékesíthető. A Kékfrankosról van szó, a hazai kékszőlők szürke eminenciásáról. A Magyarországon legnagyobb felületen termelt kékszőlő pedig megérdemelné a törődést. A legjobb rozék alapanyagát adja, s nem hagyható ki egyetlen vörös házasításból sem.

Villányi Franc&Franc hetedszer

Ma már nem kell magyarázni, Villány és a Cabernet franc neve végérvényesen összeforrt. Még 2015-ben szervezték az első szakmai napot, konferenciát és kóstolót, ahová Loire-menti borászokat hívtak vendégségbe. Azóta sok nap kelt fel, és nyugodott le a villányi szőlők felett, s számos borvidék szakemberei fordultak meg a baranyai településen.

Egy pincészet, három borvidék

„Alkotás gondosság, alaposság, értékek, megőrzés, kitartás, szeretet, öröm, szépség, báj, egyszerűség, érzés, értelem, egyediség” – ezen irányelvek mentén hozta létre Zsirai Csaba a Zsirai Pincészetet, amit Zsirai Petra és Kata örökségül kapott édesapjuk elhalálozásával. Álmát lányai teljesítik be, amelyről és a pincészet mindennapjairól Zsirai Kata beszélgetett Viniczai Sándorral, a Borászati Füzetek felelős szerkesztőjével az MMG Direkt legutóbbi adásában.