0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. február 10.

Címke: Vitafort Zrt.

Afrika is fókuszba került a Vitafortnál

Változó világunkban egyre nagyobb jelentősége lehet Afrika mezőgazdasági potenciáljának, amely nagymértékben befolyásolhatja a globális piacot.

Megújította együttműködési megállapodását a Vitafort Zrt. és a a Tej Terméktanács

A Vitafort Zrt. 2012 decembere óta kiemelt pártoló tagja a Terméktanácsnak. A korábbi, határozott időtartamra szóló megállapodás újbóli aláírására, ezáltal az együttműködés megerősítésére került sor.

Merre tart a világ élelmiszergazdasága?

Baromfiból, halból egyre többet, sertéshúsból egyre kevesebbet eszünk, míg a marhahúsfogyasztás stagnálni fog - mondta el Kulik Zoltán, a Vitafort Zrt. vezérigazgatója az MMG Direkt adásában.

„Fejlesszetek, tartsatok állatot, mert van jövője!” Takarmányos kerekasztal Dabason

Bár a hatékonysági versenyből és a technológiák rohamos fejlődéséből szigorúan tilos kimaradni, pozitív a hazai takarmányfeldolgozók jövőképe.

Közép-Európa legkorszerűbb takarmányüzemét avatta fel Dabason a Vitafort Zrt.

Átadták a Vitafort Zrt. egyedülálló takarmányüzemének Dabason. A zöldmezős, több mint 6 milliárd forintból elkészült beruházás a takarmánygyártásban világszínvonalon elérhető csúcstechnológiát foglalja magába.

Agrárvállalatok a kiemelt exportpartnerségben

„Minden idők legnagyobb első négyhavi exportját állította elő a magyar gazdaság. Az 50 milliárd euró feletti teljesítmény 12 százalékos növekedést jelent a tavalyi brutális rekordhoz képest, és újabb nagy rekordot vetít előre” – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a budapesti Kongresszusi Központban tartott éves Külgazdasági Értekezleten.

Fordul a kocka – éves partnertalálkozó a Vitafort Zrt.-nél

Fordul a kocka volt a mottója a Vitafort 2023-as partnertalálkozójának, ahogya tej világnapját is megünnepelték. Persze nemcsak a tejről volt szó a szakmai konferencián, hanem a sertésről, a baromfiról is, no meg úgy általában a mezőgazdaságról.