0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2023. december 4.

Címke: Zambó Péter

Kiemelt figyelmet fordít az agrártárca az erdészeti oktatás támogatására

A magyar erdőgazdálkodás alapját jelenti azok munkája, akik a terepi tevékenységeket irányítják, együtt lélegeznek a rájuk bízott erdőkkel, ismerik minden zegét-zugát és hivatásszerűen őrködnek felette.

Lendületet kapnak az erdőrezervátum kutatások

Elkötelezett az Agrárminisztérium az erdőrezervátum kutatási program támogatásában, amelyre az utóbbi években közel 100 millió forintot fordítottunk, és a szükséges összegeket a jövőben is biztosítani fogjuk  – jelentette be Zambó Péter.

Két év után ismét Magyarországon a Korongvadász Világbajnokság versenyzői

Július 13-16. között rendezik meg Gánt falu közelében a 2023. évi 45. FITASC Sporting (Korongvadász) Világbajnokságot. A Master, Veterán, Junior, Lady, Senior, Open kategóriákban egyéni és csapatversenyek is zajlanak a több mint 40 ország közel 1100 versenyzője között.

A fa a 21. század építőanyaga

Sopronban a III. Erdei Szabadegyetem – döntéshozóknak című két napos eseményen június elején a faalapú gazdaság, az erdészet, a fa- és az építőipar szereplői és irányítói körüljárják a fa, mint megújuló nyers- és építőanyag alkalmazási lehetőségeinek kérdéseit.

Átadták a felújított Lillafüredi Állami Erdei Vasutat

Befejeződött az ÉSZAKERDŐ Erdőgazdasági Zrt. által fenntartott Lillafüredi Állami Erdei Vasút felújítása. A hazai forrásból, csaknem 4,3 milliárd forintból megvalósult rekonstrukció keretében teljes egészében megújult a Miskolc-Dorottya utca – Papírgyár – Lillafüred – Garadna fővonal.

Egészséges erdők az egészséges emberekért

Az erdőkkel egy egészségesebb és jobb világot teremthetünk saját magunk és az utánunk következő generációk számára - emelte ki köszöntő beszédében Zambó Péter erdőkért felelős államtitkár az Agrárminisztérium Magyar Tudományos Akadémián tartott konferenci

Több erdő – Jobb erdő – Versenyképes erdőgazdálkodás

Az előző uniós elszámolási ciklushoz képest majdnem háromszoros, összesen 310 milliárd forint pályázati támogatás jut, a magyarországi erdőkre 2027-ig. A kormány azt szeretné elérni, hogy a magyarországi erdők állapota javuljon, területük bővüljön, a fenntartásukat végző vállalkozások pedig versenyképesek legyenek - nyilatkozta sajtótájékoztatón Zambó Péter erdőkért és földügyekért felelős államtitkár.