0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. december 28.

Yearly Archives: 2018

spot_imgspot_img

Rekordévet zár a Budakeszi Vadaspark

Kiemelkedő eredménnyel zárja az idei évet is a Budakeszi Vadaspark: 2018-ban mintegy 195 ezren látogattak el a vadasparkba, ahol ebben az évben több mint 33 tematikus ismeretterjesztő programot szerveztek a magyarországi erdők élővilágának bemutatására.

2018 karácsonyán…

Az előzetes adatok alapján megállapítható, hogy a mezőgazdaság jól teljesített: 2018-ban 3,1 százalékkal nőtt az ágazat teljesítménye. Cégünk idei évének mérlegét megvonva a Magyar Mezőgazdaság Kft. ugyancsak jó évet zárhat.

Tejszív Nagykövet a MikulásGyárban

Kapás Boglárka 40 karton, hazai tejfeldolgozóktól származó tejet küldött a rászoruló családoknak, ennek köszönhetően több száz karácsonyi asztalra kerül az ünnepi időszakban minőségi, magyar tej. Az olimpiai bronzérmes, hatszoros Európa-bajnok úszó, a Tejszív Nagyköveteként adta át a csomagot a MikulásGyárnak.

Kecske a „házban”: téli takarmányozás

A legelőn tartott kecskékkel nyáron, legelés közben nincs probléma, de mi van ha behajtunk az istállóba ősztől tavaszig. Már nekünk kell gondoskodni az állatokról, de nem mindegy hogy miként.

Magyar tulajdonban maradt a csornai mezőgazdasági alkatrészeket gyártó cég

Magyar tulajdonban maradt a Hantech Zrt. A csornai székhelyű mezőgazdasági alkatrészeket és részegységeket gyártó céget a közelmúltban Leisztinger Tamás vásárolta meg.

Az E. colival fertőzött saláta után most karfiolt hívnak vissza

Novemberben számos ember került kórházba az Amerikai Egyesült Államokban és Kanadában, miután Escherichia coli baktériummal szennyezett salátát fogyasztottak. A járványt okozó zöldségek kaliforniai gazdaságokból származtak, melyek közül az egyik most a többi termékét is visszahívja.

Időközi tisztségviselő választás a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanácsnál

A Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács Elnöksége időközi tisztségviselő választást tartott, melyen döntöttek a megüresedett elnöki poszt sorsáról.

Subscribe

- Never miss a story with notifications

- Gain full access to our premium content

- Browse free from up to 5 devices at once

[tds_leads input_placeholder=”Your email address” btn_horiz_align=”content-horiz-center” pp_msg=”SSd2ZSUyMHJlYWQlMjBhbmQlMjBhY2NlcHQlMjB0aGUlMjAlM0NhJTIwaHJlZiUzRCUyMiUyMyUyMiUzRVByaXZhY3klMjBQb2xpY3klM0MlMkZhJTNFLg==” pp_checkbox=”yes” tdc_css=”eyJhbGwiOnsibWFyZ2luLXRvcCI6IjMwIiwibWFyZ2luLWJvdHRvbSI6IjQwIiwiZGlzcGxheSI6IiJ9LCJwb3J0cmFpdCI6eyJtYXJnaW4tdG9wIjoiMTUiLCJtYXJnaW4tYm90dG9tIjoiMjUiLCJkaXNwbGF5IjoiIn0sInBvcnRyYWl0X21heF93aWR0aCI6MTAxOCwicG9ydHJhaXRfbWluX3dpZHRoIjo3NjgsImxhbmRzY2FwZSI6eyJtYXJnaW4tdG9wIjoiMjAiLCJtYXJnaW4tYm90dG9tIjoiMzAiLCJkaXNwbGF5IjoiIn0sImxhbmRzY2FwZV9tYXhfd2lkdGgiOjExNDAsImxhbmRzY2FwZV9taW5fd2lkdGgiOjEwMTksInBob25lIjp7Im1hcmdpbi10b3AiOiIyMCIsImRpc3BsYXkiOiIifSwicGhvbmVfbWF4X3dpZHRoIjo3Njd9″ display=”column” gap=”eyJhbGwiOiIyMCIsInBvcnRyYWl0IjoiMTAiLCJsYW5kc2NhcGUiOiIxNSJ9″ f_msg_font_family=”downtown-sans-serif-font_global” f_input_font_family=”downtown-sans-serif-font_global” f_btn_font_family=”downtown-sans-serif-font_global” f_pp_font_family=”downtown-serif-font_global” f_pp_font_size=”eyJhbGwiOiIxNSIsInBvcnRyYWl0IjoiMTEifQ==” f_btn_font_weight=”700″ f_btn_font_size=”eyJhbGwiOiIxMyIsInBvcnRyYWl0IjoiMTEifQ==” f_btn_font_transform=”uppercase” btn_text=”Unlock All” btn_bg=”#000000″ btn_padd=”eyJhbGwiOiIxOCIsImxhbmRzY2FwZSI6IjE0IiwicG9ydHJhaXQiOiIxNCJ9″ input_padd=”eyJhbGwiOiIxNSIsImxhbmRzY2FwZSI6IjEyIiwicG9ydHJhaXQiOiIxMCJ9″ pp_check_color_a=”#000000″ f_pp_font_weight=”600″ pp_check_square=”#000000″ msg_composer=”” pp_check_color=”rgba(0,0,0,0.56)” msg_succ_radius=”0″ msg_err_radius=”0″ input_border=”1″ f_unsub_font_family=”downtown-sans-serif-font_global” f_msg_font_size=”eyJhbGwiOiIxMyIsInBvcnRyYWl0IjoiMTIifQ==” f_input_font_size=”eyJhbGwiOiIxNCIsInBvcnRyYWl0IjoiMTIifQ==” f_input_font_weight=”500″ f_msg_font_weight=”500″ f_unsub_font_weight=”500″]

Must read

spot_img