0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. december 28.

Yearly Archives: 2018

spot_imgspot_img

Örökzöldek ünneplőben

Karácsonykor sok lakás éke a feldíszített fenyő- fa: lehet kicsi, asztalra állítható vagy több méter magas óriás, mutatós tartóba illesztett vágott, földlabdás vagy konténeres. És vannak, akik ragaszkodnak a műfenyőhöz.

Csökkenhet a kenyér és a liszt áfája

A feketegazdaság visszaszorításának egyik eszköze az áfa csökkentése. A kormány nem zárja ki ennek a lehetőségét a liszt és a kenyér esetében sem.

A vásárlókkal közösen szerez örömet a Penny Market

A Penny Marketnek több mint 10 éve szívügye a gyermekek támogatása: az elmúlt években több mint százmillió forinttal támogatták az Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítványt, emellett tárgyi adományokkal, játékokkal és készpénzzel segítenek többek között óvodákat, kórházi osztályokat és különböző intézményeket – méghozzá a vásárlók közreműködésével.

Az első környezetbarát tej Hollandiából

A holland tejipari óriás, a FrieslandCampina bejelentette, hogy piacra dobja első „fenntartható” tejét. A lényeg, hogy a tej olyan gazdaságokból származik, melyek jelentős lépéseket tettek a környezetbarát termelésért.

Együnk halat – de ne csak karácsonykor!

Hiába fogyasztunk halat bőséggel az ünnepekkor, messze a legkevesebb esszük belőle Európában, annak ellenére, hogy haltermelésben a legjobbak közt vagyunk. Nagy István szerint ugyanakkor cél, hogy idővel a péntek a halfogyasztás napja legyen.

Nagydíjat kapott az AXIÁL gépe az AgrárgépShow pályázatán

Nagydíjas lett a CLAAS TUCANO 450 kombájn, különdíjas lett a Fendt 900 Vario MT széria, a Horsch Leeb 4 AX vontatott szántóföldi permetező és a Berthoud VANTAGE vontatott szántóföldi permetező is az AgrárgépShow pályázatán.

Év végi fakitermelés a Sóstói-erdőben

Fakitermelés kezdődött az elmúlt hét végén a nyíregyházi Sóstói-erdőben. A Nyíregyházi Erdészet által végeztetett munka érinti az erdő nyugati és keleti tömbjét egyaránt: az erdei tornapálya közelében, a kerékpárút és tanösvény mellett is dolgoznak a szakemberek.

Subscribe

- Never miss a story with notifications

- Gain full access to our premium content

- Browse free from up to 5 devices at once

[tds_leads input_placeholder=”Your email address” btn_horiz_align=”content-horiz-center” pp_msg=”SSd2ZSUyMHJlYWQlMjBhbmQlMjBhY2NlcHQlMjB0aGUlMjAlM0NhJTIwaHJlZiUzRCUyMiUyMyUyMiUzRVByaXZhY3klMjBQb2xpY3klM0MlMkZhJTNFLg==” pp_checkbox=”yes” tdc_css=”eyJhbGwiOnsibWFyZ2luLXRvcCI6IjMwIiwibWFyZ2luLWJvdHRvbSI6IjQwIiwiZGlzcGxheSI6IiJ9LCJwb3J0cmFpdCI6eyJtYXJnaW4tdG9wIjoiMTUiLCJtYXJnaW4tYm90dG9tIjoiMjUiLCJkaXNwbGF5IjoiIn0sInBvcnRyYWl0X21heF93aWR0aCI6MTAxOCwicG9ydHJhaXRfbWluX3dpZHRoIjo3NjgsImxhbmRzY2FwZSI6eyJtYXJnaW4tdG9wIjoiMjAiLCJtYXJnaW4tYm90dG9tIjoiMzAiLCJkaXNwbGF5IjoiIn0sImxhbmRzY2FwZV9tYXhfd2lkdGgiOjExNDAsImxhbmRzY2FwZV9taW5fd2lkdGgiOjEwMTksInBob25lIjp7Im1hcmdpbi10b3AiOiIyMCIsImRpc3BsYXkiOiIifSwicGhvbmVfbWF4X3dpZHRoIjo3Njd9″ display=”column” gap=”eyJhbGwiOiIyMCIsInBvcnRyYWl0IjoiMTAiLCJsYW5kc2NhcGUiOiIxNSJ9″ f_msg_font_family=”downtown-sans-serif-font_global” f_input_font_family=”downtown-sans-serif-font_global” f_btn_font_family=”downtown-sans-serif-font_global” f_pp_font_family=”downtown-serif-font_global” f_pp_font_size=”eyJhbGwiOiIxNSIsInBvcnRyYWl0IjoiMTEifQ==” f_btn_font_weight=”700″ f_btn_font_size=”eyJhbGwiOiIxMyIsInBvcnRyYWl0IjoiMTEifQ==” f_btn_font_transform=”uppercase” btn_text=”Unlock All” btn_bg=”#000000″ btn_padd=”eyJhbGwiOiIxOCIsImxhbmRzY2FwZSI6IjE0IiwicG9ydHJhaXQiOiIxNCJ9″ input_padd=”eyJhbGwiOiIxNSIsImxhbmRzY2FwZSI6IjEyIiwicG9ydHJhaXQiOiIxMCJ9″ pp_check_color_a=”#000000″ f_pp_font_weight=”600″ pp_check_square=”#000000″ msg_composer=”” pp_check_color=”rgba(0,0,0,0.56)” msg_succ_radius=”0″ msg_err_radius=”0″ input_border=”1″ f_unsub_font_family=”downtown-sans-serif-font_global” f_msg_font_size=”eyJhbGwiOiIxMyIsInBvcnRyYWl0IjoiMTIifQ==” f_input_font_size=”eyJhbGwiOiIxNCIsInBvcnRyYWl0IjoiMTIifQ==” f_input_font_weight=”500″ f_msg_font_weight=”500″ f_unsub_font_weight=”500″]

Must read

spot_img