0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2026. március 1.

Yearly Archives: 2018

spot_imgspot_img

Gyümölcsökkel és zöldségekkel a puffadás ellen

Kellemetlen puffadás jelentkezhet nagyon sós, fűszeres ételek elfogyasztása után, vagy akár a rendszeres havi hormonális ingadozás időszakában. Amennyiben gyakran tapasztalunk ilyet, érdemes megismerkednünk a természetes diuretikumokkal, melyek csökkenthetik problémánkat.

Első bevetésén járt a STIHL világújdonsága, a STIHL MS 500i motorfűrész

Az iharosberényi Inkey-kastély parkjában járt első itthoni bevetésén a STIHL világújdonságnak számító, elektronikus befecskendezésű motorfűrésze, a STIHL MS 500i. A kastélyparkban, ahol iskolás gyerekek töltik szabadidőjüket és nyitva áll a látogatók előtt is, egy 135 éves, 3 éve elszáradt, 41 méter magas mamutfenyőt kellett kivágni, mert már balesetveszélyes volt.

Jövőre láthatjuk a digitálisan felújított Vízipók-csodapókot

Március 22-én, a víz világnapján mutatják be a digitálisan felújított Vízipók-csodapók című egészestés rajzfilmet, amelynek vetítéseihez számos ismeretterjesztő program is kapcsolódik majd.

A legjobb újítások az almatermesztésben

Az idén osztottak először innovációs díjat az Interpoma 2018 kiállításon, a kétévente Bolzanóban megrendezett, kizárólag almára specializálódott rendezvényen. A nemzetközi zsűri a kiállítási standokon is megtekintette a versenyre nevezett 25 eszközt, mielőtt kiadta volna az elismeréseket.

A vegetarianizmus a jövő útja?

A vegetarianizmus területén listavezető Németország, ahol minden tizedik ember húsmentes diétán él. Európa sok országában népszerűek a növényekből készült termékek. Egy kutatás szerint a válaszadók 3,7%-a vallotta magát vegetáriánusnak, 1,6%-a pedig a vegán étrendet követi. Az élelmiszeripar intenzíven reagál erre.

AM-államtitkár: a Pálinkakiválóságok Könyve hozzájárul az ország imázsépítéséhez

A nemzeti pálinkakiválóság program küldetése, hogy megismertesse a minőségi magyar pálinkákat a belföldi és külföldi közönséggel, Magyarország imázsépítéséhez és a mértékletes fogyasztás ösztönzéséhez a Pálinkakiválóságok Könyve is hozzájárul.

A „Blockchain” technológia képes átalakítani a marhahús ellátási láncot

A professzionális szolgáltató hálózat és számviteli szervezet, a Deloitte szerint, a Blockchain néven ismert adatfeldolgozási innováció átalakíthatja a marhahús ellátási láncot.

Subscribe

- Never miss a story with notifications

- Gain full access to our premium content

- Browse free from up to 5 devices at once

[tds_leads input_placeholder=”Your email address” btn_horiz_align=”content-horiz-center” pp_msg=”SSd2ZSUyMHJlYWQlMjBhbmQlMjBhY2NlcHQlMjB0aGUlMjAlM0NhJTIwaHJlZiUzRCUyMiUyMyUyMiUzRVByaXZhY3klMjBQb2xpY3klM0MlMkZhJTNFLg==” pp_checkbox=”yes” tdc_css=”eyJhbGwiOnsibWFyZ2luLXRvcCI6IjMwIiwibWFyZ2luLWJvdHRvbSI6IjQwIiwiZGlzcGxheSI6IiJ9LCJwb3J0cmFpdCI6eyJtYXJnaW4tdG9wIjoiMTUiLCJtYXJnaW4tYm90dG9tIjoiMjUiLCJkaXNwbGF5IjoiIn0sInBvcnRyYWl0X21heF93aWR0aCI6MTAxOCwicG9ydHJhaXRfbWluX3dpZHRoIjo3NjgsImxhbmRzY2FwZSI6eyJtYXJnaW4tdG9wIjoiMjAiLCJtYXJnaW4tYm90dG9tIjoiMzAiLCJkaXNwbGF5IjoiIn0sImxhbmRzY2FwZV9tYXhfd2lkdGgiOjExNDAsImxhbmRzY2FwZV9taW5fd2lkdGgiOjEwMTksInBob25lIjp7Im1hcmdpbi10b3AiOiIyMCIsImRpc3BsYXkiOiIifSwicGhvbmVfbWF4X3dpZHRoIjo3Njd9″ display=”column” gap=”eyJhbGwiOiIyMCIsInBvcnRyYWl0IjoiMTAiLCJsYW5kc2NhcGUiOiIxNSJ9″ f_msg_font_family=”downtown-sans-serif-font_global” f_input_font_family=”downtown-sans-serif-font_global” f_btn_font_family=”downtown-sans-serif-font_global” f_pp_font_family=”downtown-serif-font_global” f_pp_font_size=”eyJhbGwiOiIxNSIsInBvcnRyYWl0IjoiMTEifQ==” f_btn_font_weight=”700″ f_btn_font_size=”eyJhbGwiOiIxMyIsInBvcnRyYWl0IjoiMTEifQ==” f_btn_font_transform=”uppercase” btn_text=”Unlock All” btn_bg=”#000000″ btn_padd=”eyJhbGwiOiIxOCIsImxhbmRzY2FwZSI6IjE0IiwicG9ydHJhaXQiOiIxNCJ9″ input_padd=”eyJhbGwiOiIxNSIsImxhbmRzY2FwZSI6IjEyIiwicG9ydHJhaXQiOiIxMCJ9″ pp_check_color_a=”#000000″ f_pp_font_weight=”600″ pp_check_square=”#000000″ msg_composer=”” pp_check_color=”rgba(0,0,0,0.56)” msg_succ_radius=”0″ msg_err_radius=”0″ input_border=”1″ f_unsub_font_family=”downtown-sans-serif-font_global” f_msg_font_size=”eyJhbGwiOiIxMyIsInBvcnRyYWl0IjoiMTIifQ==” f_input_font_size=”eyJhbGwiOiIxNCIsInBvcnRyYWl0IjoiMTIifQ==” f_input_font_weight=”500″ f_msg_font_weight=”500″ f_unsub_font_weight=”500″]

Must read

spot_img