0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2026. június 10.

Yearly Archives: 2018

spot_imgspot_img

Szendvicspanelt magyar gyártótól – magyar gazdáknak!

Miért is fontos mindez? Három tény mely a hazai gyártású szendvicspanelek mellett szól: rövid gyártási határidő, magyar nyelvű segítségnyújtás - mind a kiválasztás mind az esetleges visszakövetés esetében -, nagyon rövid szállítási határidő.

Növényvédelmi előrejelzés – fókuszban a levéltetvek és a cseresznyelégy

Megjelentek a fekete cseresznye-levéltetű kolóniái, a virágzó borsóvetéseket a borsó-levéltetű veszélyezteti, csonthéjas gyümölcsfáinkon pedig még akkor is komoly veszély a virág-és hajtásfertőző monília, ha alig van rajtuk terméskezdemény.

Több mint 80 fogat és 120 ló a Debreceni Agráros Évfolyamok Találkozóján

A Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kara ebben az évben ünnepli, hogy 150 éves az agrárképzés, ezért idén az egykori hallgatókkal kiegészülve csaknem nyolcszázan vonultak fel nyolcvan lovas fogaton. A Debreceni Agráros Évfolyamok Találkozóján az egykori gazdászhallgatók is újraélhették az élményt, számukra jelvényavatót is tartottak.

Újra úton a Tejkamion

Idén is folytatódik a Tej Terméktanács és Szakmaközi Szövetség, valamint az Agrármarketing Centrum minőségi tejtermékek népszerűsítését célzó marketingkampánya. Az idei cél a fogyasztói tudatosság erősítése, a minőségi, tehéntejből készített termékek (tej, vaj, túró, tejföl, joghurt, kefir, kakaós tej, sajt) előnyeinek megismertetése, a lakosság pontos tájékoztatása.

Gombákkal a D-vitamin hiány ellen

Hazánkban a legtöbb ember D-vitamin szintje alacsony, de a gombafogyasztás segít a D-vitamin bevitelben – hívja fel a figyelmet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara. Az éves 1-1,5 kg-os személyenkénti gombafogyasztás duplája lenne az ideális, amihez a hazai csiperke- és laskagomba-termesztés kiváló alapul szolgál.

Kezdődik a kémiai szúnyoggyérítés

Harmadik hetébe lép a katasztrófavédelem által irányított központi szúnyoggyérítés. Ezen a héten 70 ezer hektáron permetezik a vérszívókat: Budapest és Szeged mellett Baranya, Bács-Kiskun, Csongrád, Győr-Moson-Sopron, Somogy, Vas és Veszprém megyében fogják az esti órákban földről és levegőből permetezni a szúnyogokat.

A laborban készült hús ellen lázadnak az amerikai marhatenyésztők

Az amerikai húsipar jelentős szektora végre felvette a harcot a sejttenyésztett hús ellen. Az ígéreteik alapján igencsak szeszélyes vita várható a csúcstechnológiás húsokkal szemben, illetve hogy ezek a termékek hogyan jutnak el az emberekhez.

Subscribe

- Never miss a story with notifications

- Gain full access to our premium content

- Browse free from up to 5 devices at once

[tds_leads input_placeholder=”Your email address” btn_horiz_align=”content-horiz-center” pp_msg=”SSd2ZSUyMHJlYWQlMjBhbmQlMjBhY2NlcHQlMjB0aGUlMjAlM0NhJTIwaHJlZiUzRCUyMiUyMyUyMiUzRVByaXZhY3klMjBQb2xpY3klM0MlMkZhJTNFLg==” pp_checkbox=”yes” tdc_css=”eyJhbGwiOnsibWFyZ2luLXRvcCI6IjMwIiwibWFyZ2luLWJvdHRvbSI6IjQwIiwiZGlzcGxheSI6IiJ9LCJwb3J0cmFpdCI6eyJtYXJnaW4tdG9wIjoiMTUiLCJtYXJnaW4tYm90dG9tIjoiMjUiLCJkaXNwbGF5IjoiIn0sInBvcnRyYWl0X21heF93aWR0aCI6MTAxOCwicG9ydHJhaXRfbWluX3dpZHRoIjo3NjgsImxhbmRzY2FwZSI6eyJtYXJnaW4tdG9wIjoiMjAiLCJtYXJnaW4tYm90dG9tIjoiMzAiLCJkaXNwbGF5IjoiIn0sImxhbmRzY2FwZV9tYXhfd2lkdGgiOjExNDAsImxhbmRzY2FwZV9taW5fd2lkdGgiOjEwMTksInBob25lIjp7Im1hcmdpbi10b3AiOiIyMCIsImRpc3BsYXkiOiIifSwicGhvbmVfbWF4X3dpZHRoIjo3Njd9″ display=”column” gap=”eyJhbGwiOiIyMCIsInBvcnRyYWl0IjoiMTAiLCJsYW5kc2NhcGUiOiIxNSJ9″ f_msg_font_family=”downtown-sans-serif-font_global” f_input_font_family=”downtown-sans-serif-font_global” f_btn_font_family=”downtown-sans-serif-font_global” f_pp_font_family=”downtown-serif-font_global” f_pp_font_size=”eyJhbGwiOiIxNSIsInBvcnRyYWl0IjoiMTEifQ==” f_btn_font_weight=”700″ f_btn_font_size=”eyJhbGwiOiIxMyIsInBvcnRyYWl0IjoiMTEifQ==” f_btn_font_transform=”uppercase” btn_text=”Unlock All” btn_bg=”#000000″ btn_padd=”eyJhbGwiOiIxOCIsImxhbmRzY2FwZSI6IjE0IiwicG9ydHJhaXQiOiIxNCJ9″ input_padd=”eyJhbGwiOiIxNSIsImxhbmRzY2FwZSI6IjEyIiwicG9ydHJhaXQiOiIxMCJ9″ pp_check_color_a=”#000000″ f_pp_font_weight=”600″ pp_check_square=”#000000″ msg_composer=”” pp_check_color=”rgba(0,0,0,0.56)” msg_succ_radius=”0″ msg_err_radius=”0″ input_border=”1″ f_unsub_font_family=”downtown-sans-serif-font_global” f_msg_font_size=”eyJhbGwiOiIxMyIsInBvcnRyYWl0IjoiMTIifQ==” f_input_font_size=”eyJhbGwiOiIxNCIsInBvcnRyYWl0IjoiMTIifQ==” f_input_font_weight=”500″ f_msg_font_weight=”500″ f_unsub_font_weight=”500″]

Must read

spot_img