0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. december 2.

Yearly Archives: 2020

spot_imgspot_img

Országgyűlés elé terjesztik az új nemzeti környezetvédelmi programot

Jövő év elején az Országgyűlés elé terjesztik az új nemzeti környezetvédelmi programot a jelenleg érvényben lévő program beszámolójával együtt - mondta az agrárminiszter az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottsága előtti éves meghallgatásán, ahol a környezet- és természetvédelem területén az elmúlt egy évben elért eredményekről, továbbá a jövőre vonatkozó tervekről és célokról is beszélt.

OROS virtuális aratási bemutató 2020

Ahogyan az egyre gyakoribb online térben megrendezésre kerülő rendezvények tendenciája is mutatja az idei év továbbra is a változások éve marad. A pandémiás helyzet sajnos még mindig a hétköznapjaink része, melynek hatására a személyes találkozókat, szakmai rendezvényeket szükséges átalakítani.

Csökkent a sörfogyasztás a harmadik negyedévben is

Az öt legnagyobb magyar sörgyártó idei együttes forgalma 5,5 százalékkal, 4,9 millió hektoliterre csökkent a harmadik negyedév végére az előző év azonos időszakához képest. Különösen a csapolt sör értékesítése zuhant, csaknem 40 százalékkal, míg az alkoholmentes sörök iránti kereslet nőtt - közölte Kántor Sándor, a Magyar Sörgyártók Szövetségének (MSSZ) vezetője.

Az Országgyűlés előtt az új NAV-törvény

Az új NAV-törvénnyel az EU egyik legversenyképesebb hivatalává válhat a magyar Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) - közölte a Pénzügyminisztérium, miután benyújtották a törvényjavaslatot az Országgyűlésnek.

Nemzetközi borturisztikai díjat nyert a Taste Hungary

Nemzetközi díjat nyert a magyar borok kóstoltatásával és nemzetközi megismertetésével több mint egy évtizede foglalkozó Taste Hungary csapata, a céget többek között a közösségi média innovatív használatáért jutalmazta az angol The Drinks Business magazin - közölte a társaság. A hagyományos London Wine Fair helyett a díjátadót idén a járványhelyzet miatt online rendezték Londonban.

A hűtési technológiákról tart szakmai programot a NAK

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Élelmiszeripari Igazgatósága a „TANULJUNK EGYÜTT!” című programsorozat keretében ingyenes szakmai eseményt rendez, amelyen az iparág szereplői megismerhetik, hogyan javítható a termékek minősége a vákuumtechnika segítségével.

Díjat nyert a közös odafigyelés

Átadták a 2020. évi LIFE-díjakat, melyet idén az éghajlatvédelmi kategóriában a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) FIRELIFE erdőtűz-megelőzési projektje érdemelt ki. A program jutalmazásával az unió elismerte azt a példaértékű, nagymértékben összefogáson alapuló munkát, amit a magyar lakosság és szakemberek az erdőtüzek visszaszorítása érdekében tettek.

Subscribe

- Never miss a story with notifications

- Gain full access to our premium content

- Browse free from up to 5 devices at once

[tds_leads input_placeholder=”Your email address” btn_horiz_align=”content-horiz-center” pp_msg=”SSd2ZSUyMHJlYWQlMjBhbmQlMjBhY2NlcHQlMjB0aGUlMjAlM0NhJTIwaHJlZiUzRCUyMiUyMyUyMiUzRVByaXZhY3klMjBQb2xpY3klM0MlMkZhJTNFLg==” pp_checkbox=”yes” tdc_css=”eyJhbGwiOnsibWFyZ2luLXRvcCI6IjMwIiwibWFyZ2luLWJvdHRvbSI6IjQwIiwiZGlzcGxheSI6IiJ9LCJwb3J0cmFpdCI6eyJtYXJnaW4tdG9wIjoiMTUiLCJtYXJnaW4tYm90dG9tIjoiMjUiLCJkaXNwbGF5IjoiIn0sInBvcnRyYWl0X21heF93aWR0aCI6MTAxOCwicG9ydHJhaXRfbWluX3dpZHRoIjo3NjgsImxhbmRzY2FwZSI6eyJtYXJnaW4tdG9wIjoiMjAiLCJtYXJnaW4tYm90dG9tIjoiMzAiLCJkaXNwbGF5IjoiIn0sImxhbmRzY2FwZV9tYXhfd2lkdGgiOjExNDAsImxhbmRzY2FwZV9taW5fd2lkdGgiOjEwMTksInBob25lIjp7Im1hcmdpbi10b3AiOiIyMCIsImRpc3BsYXkiOiIifSwicGhvbmVfbWF4X3dpZHRoIjo3Njd9″ display=”column” gap=”eyJhbGwiOiIyMCIsInBvcnRyYWl0IjoiMTAiLCJsYW5kc2NhcGUiOiIxNSJ9″ f_msg_font_family=”downtown-sans-serif-font_global” f_input_font_family=”downtown-sans-serif-font_global” f_btn_font_family=”downtown-sans-serif-font_global” f_pp_font_family=”downtown-serif-font_global” f_pp_font_size=”eyJhbGwiOiIxNSIsInBvcnRyYWl0IjoiMTEifQ==” f_btn_font_weight=”700″ f_btn_font_size=”eyJhbGwiOiIxMyIsInBvcnRyYWl0IjoiMTEifQ==” f_btn_font_transform=”uppercase” btn_text=”Unlock All” btn_bg=”#000000″ btn_padd=”eyJhbGwiOiIxOCIsImxhbmRzY2FwZSI6IjE0IiwicG9ydHJhaXQiOiIxNCJ9″ input_padd=”eyJhbGwiOiIxNSIsImxhbmRzY2FwZSI6IjEyIiwicG9ydHJhaXQiOiIxMCJ9″ pp_check_color_a=”#000000″ f_pp_font_weight=”600″ pp_check_square=”#000000″ msg_composer=”” pp_check_color=”rgba(0,0,0,0.56)” msg_succ_radius=”0″ msg_err_radius=”0″ input_border=”1″ f_unsub_font_family=”downtown-sans-serif-font_global” f_msg_font_size=”eyJhbGwiOiIxMyIsInBvcnRyYWl0IjoiMTIifQ==” f_input_font_size=”eyJhbGwiOiIxNCIsInBvcnRyYWl0IjoiMTIifQ==” f_input_font_weight=”500″ f_msg_font_weight=”500″ f_unsub_font_weight=”500″]

Must read

spot_img