0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. december 4.

Yearly Archives: 2020

spot_imgspot_img

Félmillió cápa halálára lenne szükség a vakcina kifejlesztéséhez

A koronavírus elleni vakcinák fejlesztése folyamatosan zajlik, jelenleg több fázisban tartanak a különféle fejlesztések. A vakcinákhoz azonban szükség lenne szkvalénre, amely a cápák májában található. Egyes feltételezések alapján, az elkövetkező hónapokban félmillió cápa leölése van tervben – ehhez természetesen az állatvédőknek is van egy-két szavuk.

Oda a diótermés nagy része, a házak felé veszik az irányt a poloskák

Egy csapásra ért véget a késői nyár, ezzel egy sor kártevő rajzása is abbamaradt. Aktívan szívogatnak még ugyanakkor a poloskák, bár a kifejlett egyedek már tömegesen indulnak telelőhelyet keresni, nem árt készenlétben állni. A lehűlést hozó viharos szél hatására pedig a diófák alja terítve van az elfeketedett burkú terméssel, szomorú a látvány, a termés nagy részét elvitte a fúrólégy–baktérium–gnomónia trió.

Egy nevezetes firma: Dzseki bácsi

Nevével már a balekoktatás kezdetén megismerkedik a leendő balek. Dzseki bácsi bohém jellemét bemutató történetek közszájon forognak, és nincs olyan bányász, kohász vagy erdész, aki ne mosolyodna el neve hallatán. Sokan csak becenevén ismerik, és nem is tudják, hogy Böszörményi Nagy Károly névre hallgatott e közismert, és egyben a soproni egyetemi élet eddigi legkülönlegesebb alakja.

Hárslevelű és Sárga muskotály hibridek, Furmint klónok Tarcalon

Tokaj-Hegyalján korántsem volt olyan szigorúan megkötött a termesztett szőlőfajták köre, mint manapság, derült ki a Tokaji Kutatóintézet fajta- és klónbemutatóján. Számos régi fajtát, hibridet és Furmint klónt kóstolhattak az érdeklődők. Láthattuk például a Fehér járdovány, Lisztes fehér, Lisztes piros, Gyöngyszőlő, Kübeli, Purcsin fajták fürtjeit.

Willy Wonka is megirigyelné a Lindt csokoládé múzeumát

A Lindt csokoládé manufaktúrájában a márka egyedülállóan mutatja be ikonikus édességei készítési folyamatát. Szeptember 13-án nyitott meg a Lindt „Home of Chocolate” múzeuma, melynek hangulata Willy Wonka csokoládé gyárához hasonlít.

Gyerekeknek is biztonságos kertek

A kisebb (nagyobb) gyerekeknek még nem megfelelően kialakult a veszélyérzetük, ezért nem árt, ha nem csak a lakásban használunk gyerekbiztos megoldásokat, hanem a kertben is szükség lehet ilyenekre.

Mese a szürke pépről, egy kisfiúról és egy madárról

Vannak olyan reklámok, amelyek nem vásárlásra ösztönöznek, hanem valami fontos ügyre hívják fel a figyelmünket. Az egyik ilyen az egészségünk. Ez a rendhagyó német kisfilm megérinti a lelkünket és bölcs üzenetet küld azoknak, akik fogékonyak erre a témára.

Subscribe

- Never miss a story with notifications

- Gain full access to our premium content

- Browse free from up to 5 devices at once

[tds_leads input_placeholder=”Your email address” btn_horiz_align=”content-horiz-center” pp_msg=”SSd2ZSUyMHJlYWQlMjBhbmQlMjBhY2NlcHQlMjB0aGUlMjAlM0NhJTIwaHJlZiUzRCUyMiUyMyUyMiUzRVByaXZhY3klMjBQb2xpY3klM0MlMkZhJTNFLg==” pp_checkbox=”yes” tdc_css=”eyJhbGwiOnsibWFyZ2luLXRvcCI6IjMwIiwibWFyZ2luLWJvdHRvbSI6IjQwIiwiZGlzcGxheSI6IiJ9LCJwb3J0cmFpdCI6eyJtYXJnaW4tdG9wIjoiMTUiLCJtYXJnaW4tYm90dG9tIjoiMjUiLCJkaXNwbGF5IjoiIn0sInBvcnRyYWl0X21heF93aWR0aCI6MTAxOCwicG9ydHJhaXRfbWluX3dpZHRoIjo3NjgsImxhbmRzY2FwZSI6eyJtYXJnaW4tdG9wIjoiMjAiLCJtYXJnaW4tYm90dG9tIjoiMzAiLCJkaXNwbGF5IjoiIn0sImxhbmRzY2FwZV9tYXhfd2lkdGgiOjExNDAsImxhbmRzY2FwZV9taW5fd2lkdGgiOjEwMTksInBob25lIjp7Im1hcmdpbi10b3AiOiIyMCIsImRpc3BsYXkiOiIifSwicGhvbmVfbWF4X3dpZHRoIjo3Njd9″ display=”column” gap=”eyJhbGwiOiIyMCIsInBvcnRyYWl0IjoiMTAiLCJsYW5kc2NhcGUiOiIxNSJ9″ f_msg_font_family=”downtown-sans-serif-font_global” f_input_font_family=”downtown-sans-serif-font_global” f_btn_font_family=”downtown-sans-serif-font_global” f_pp_font_family=”downtown-serif-font_global” f_pp_font_size=”eyJhbGwiOiIxNSIsInBvcnRyYWl0IjoiMTEifQ==” f_btn_font_weight=”700″ f_btn_font_size=”eyJhbGwiOiIxMyIsInBvcnRyYWl0IjoiMTEifQ==” f_btn_font_transform=”uppercase” btn_text=”Unlock All” btn_bg=”#000000″ btn_padd=”eyJhbGwiOiIxOCIsImxhbmRzY2FwZSI6IjE0IiwicG9ydHJhaXQiOiIxNCJ9″ input_padd=”eyJhbGwiOiIxNSIsImxhbmRzY2FwZSI6IjEyIiwicG9ydHJhaXQiOiIxMCJ9″ pp_check_color_a=”#000000″ f_pp_font_weight=”600″ pp_check_square=”#000000″ msg_composer=”” pp_check_color=”rgba(0,0,0,0.56)” msg_succ_radius=”0″ msg_err_radius=”0″ input_border=”1″ f_unsub_font_family=”downtown-sans-serif-font_global” f_msg_font_size=”eyJhbGwiOiIxMyIsInBvcnRyYWl0IjoiMTIifQ==” f_input_font_size=”eyJhbGwiOiIxNCIsInBvcnRyYWl0IjoiMTIifQ==” f_input_font_weight=”500″ f_msg_font_weight=”500″ f_unsub_font_weight=”500″]

Must read

spot_img