0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2026. február 5.

Yearly Archives: 2020

spot_imgspot_img

Védett növényfajok élőhelye került természetvédelmi oltalom alá

Az Alpokalja egykori természetes erdeire jellemző, természeti értékekben gazdag élőhelyek hosszú távú fennmaradásához jelentősen hozzájárul az itt található jáki kardvirágos erdő létesítése.

Az idén csak digitális Interpoma kongresszust rendeznek

Több más rendezvényhez hasonlóan az idei Interpoma kiállítást is digitális formában szervezik meg az idén november 19-20-án, fizikai valójukban pedig csak jövőre tekinthetjük meg az almaágazat újdonságait. A Fiera Bolzano igazgatósága a jelenlegi utazási megszorítások miatt döntött úgy augusztus elején, hogy az idén csak a gazdasági kérdéseket járják körül digitális rendezvény keretében.

Szobai-, és kerti növényeink tápanyag utánpótlása

Sokféle lehetőség van, amivel kerti és szobai növényeinket tápanyagokkal láthatjuk el. Erre szükség is van, hiszen egy cserépben élő növény az ige korlátozott élettere miatt a kis talajmennyiségből hamar „kieszi” a tápanyagokat. A műtrágyák mellett a természetes megoldások hívei akár granulált sirályguanót is vásárolhatnak e célra.

Elsőséget kérnek a hazai marhahúsnak

Állítsák le az importot a következő 30 napra, és koncentráljanak a hazai termelők kínálatára, ezt kérte Bosznia-Hercegovina gazdasági minisztere a helyi marhahús termelők és feldolgozók érdekében.

Geotechnikai feltárások miatti útlezárás

A NIF Nemzeti Infrasturktúra Fejlesztő Zrt. megrendelése alapján a Zöld Garden Kft., a 23-25. sz. főutak Bátonyterenye-Ózd közötti szakaszának rekonstrukciós fejlesztésének részeként a geotechnikai feltárások elvégzése érdekében ideiglenes megközelítő utak építését végzi.

Újabb csapás érte a kínai mezőgazdaságot

Kína még nem heverte ki az afrikai sertéspestis (ASP) és a koronavírus járvány következményeit, de már nyakukon az újabb probléma.

Sok esőben sok a gomba – Növényvédelmi előrejelzés

A sok eső miatt meggyűlhet a bajunk a kórokozókkal. Almán a lisztharmat és a varasodás, csonthéjasokon a különféle levélkárosító gombabetegségek, szőlőben a lisztharmat, a peronoszpóra és a szürkerothadás okoznak jelentős gondot, a diófákon pedig a baktériumos és a gnomóniás levél- és termésfertőzés is terjedőben van a bőséges csapadék nyomán.

Subscribe

- Never miss a story with notifications

- Gain full access to our premium content

- Browse free from up to 5 devices at once

[tds_leads input_placeholder=”Your email address” btn_horiz_align=”content-horiz-center” pp_msg=”SSd2ZSUyMHJlYWQlMjBhbmQlMjBhY2NlcHQlMjB0aGUlMjAlM0NhJTIwaHJlZiUzRCUyMiUyMyUyMiUzRVByaXZhY3klMjBQb2xpY3klM0MlMkZhJTNFLg==” pp_checkbox=”yes” tdc_css=”eyJhbGwiOnsibWFyZ2luLXRvcCI6IjMwIiwibWFyZ2luLWJvdHRvbSI6IjQwIiwiZGlzcGxheSI6IiJ9LCJwb3J0cmFpdCI6eyJtYXJnaW4tdG9wIjoiMTUiLCJtYXJnaW4tYm90dG9tIjoiMjUiLCJkaXNwbGF5IjoiIn0sInBvcnRyYWl0X21heF93aWR0aCI6MTAxOCwicG9ydHJhaXRfbWluX3dpZHRoIjo3NjgsImxhbmRzY2FwZSI6eyJtYXJnaW4tdG9wIjoiMjAiLCJtYXJnaW4tYm90dG9tIjoiMzAiLCJkaXNwbGF5IjoiIn0sImxhbmRzY2FwZV9tYXhfd2lkdGgiOjExNDAsImxhbmRzY2FwZV9taW5fd2lkdGgiOjEwMTksInBob25lIjp7Im1hcmdpbi10b3AiOiIyMCIsImRpc3BsYXkiOiIifSwicGhvbmVfbWF4X3dpZHRoIjo3Njd9″ display=”column” gap=”eyJhbGwiOiIyMCIsInBvcnRyYWl0IjoiMTAiLCJsYW5kc2NhcGUiOiIxNSJ9″ f_msg_font_family=”downtown-sans-serif-font_global” f_input_font_family=”downtown-sans-serif-font_global” f_btn_font_family=”downtown-sans-serif-font_global” f_pp_font_family=”downtown-serif-font_global” f_pp_font_size=”eyJhbGwiOiIxNSIsInBvcnRyYWl0IjoiMTEifQ==” f_btn_font_weight=”700″ f_btn_font_size=”eyJhbGwiOiIxMyIsInBvcnRyYWl0IjoiMTEifQ==” f_btn_font_transform=”uppercase” btn_text=”Unlock All” btn_bg=”#000000″ btn_padd=”eyJhbGwiOiIxOCIsImxhbmRzY2FwZSI6IjE0IiwicG9ydHJhaXQiOiIxNCJ9″ input_padd=”eyJhbGwiOiIxNSIsImxhbmRzY2FwZSI6IjEyIiwicG9ydHJhaXQiOiIxMCJ9″ pp_check_color_a=”#000000″ f_pp_font_weight=”600″ pp_check_square=”#000000″ msg_composer=”” pp_check_color=”rgba(0,0,0,0.56)” msg_succ_radius=”0″ msg_err_radius=”0″ input_border=”1″ f_unsub_font_family=”downtown-sans-serif-font_global” f_msg_font_size=”eyJhbGwiOiIxMyIsInBvcnRyYWl0IjoiMTIifQ==” f_input_font_size=”eyJhbGwiOiIxNCIsInBvcnRyYWl0IjoiMTIifQ==” f_input_font_weight=”500″ f_msg_font_weight=”500″ f_unsub_font_weight=”500″]

Must read

spot_img