0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. szeptember 13.

Yearly Archives: 2020

spot_imgspot_img

„Műsorgyártás” az etyeki Rókusfalvy Birtokon

Talán az ifjúi lelkesedést mára lehiggasztotta a hétköznapi munka, de tudatosan, hazai és nemzetközi szinten szerzett ismeretek alapján halad előre. Az édesapjával együtt töltött sok-sok órának is köszönhető, hogy „hazajár” Etyekre, otthonosan érzi magát a vállalkozásban. Apa és fia számít egymásra.

Vidékfejlesztési jó gyakorlatok, mintaprojektek

A 2020 tavaszán kialakult pandémiás helyzet az egész agrárágazatot és az azt kiszolgáló intézményi hátteret is súlyosan érintette. A koronavírus-járvány szinte minden település önkormányzatának rendkívüli kiadásokat okozott: néhány milliótól akár a több tízmillió forintig költöttek tisztító- és fertőtlenítőszerekre, védőfelszerelések beszerzésére.

Kulináris élmény, egyenesen az erdőből

Hamarosan országos hálózatú áruházláncban is elérhetők lesznek a VADEX Zrt. vadfeldolgozójából származó termékek.

Robotokkal űzik ki a medvéket a gazdaságoktól Japánban

Nem csak a Kárpát-medencében, Japánban is komoly problémákat okoznak a medvék a gazdák számára. Takikava kormányzata megelégelve a dolgot, új megoldást keresve, robotokkal lép fel a medvék ellen, melyek állítólag sikeresen elriasztják a szőrös betolakodókat.

Mert a vidék soha nem állhat le

A vidék a koronavírus-járvány alatt sem állhat le. A tavaszi pandémia megmutatta, mennyi kreativitás, rugalmasság és problémamegoldó készség szorult a magyar gazdákba, gazdálkodókba és a vidéki emberekbe, ezeket a jó gyakorlatokat pedig a jelenlegi helyzetben is hasznosítani, illetve bővíteni tudják.

Csomagolóanyag kukoricából

Műanyagot helyettesítő anyag kifejlesztésén dolgoznak lengyel kutatók, amelynek fő összetevője a kukorica, és a kifejlesztett biopolimer egy év alatt teljesen lebomlik.

Téli madáretetés tudnivalói

A nyirkos, ködös ősz beköszöntével apró énekesmadaraink meghúzódva a fák és bokrok rejtekében, próbálják átvészelni a zord időjárást, amelyet a hamarosan érkező tél cúgja tetőz majd. Felelősségteljesen kell gondoskodnunk róluk és etetésükről, mert a hó és fagy lepte tájon alig találnak majd élelmet maguknak. A madáretetők kihelyezéséről és helyes használatukról szolgálunk néhány tanáccsal.

Subscribe

- Never miss a story with notifications

- Gain full access to our premium content

- Browse free from up to 5 devices at once

[tds_leads input_placeholder=”Your email address” btn_horiz_align=”content-horiz-center” pp_msg=”SSd2ZSUyMHJlYWQlMjBhbmQlMjBhY2NlcHQlMjB0aGUlMjAlM0NhJTIwaHJlZiUzRCUyMiUyMyUyMiUzRVByaXZhY3klMjBQb2xpY3klM0MlMkZhJTNFLg==” pp_checkbox=”yes” tdc_css=”eyJhbGwiOnsibWFyZ2luLXRvcCI6IjMwIiwibWFyZ2luLWJvdHRvbSI6IjQwIiwiZGlzcGxheSI6IiJ9LCJwb3J0cmFpdCI6eyJtYXJnaW4tdG9wIjoiMTUiLCJtYXJnaW4tYm90dG9tIjoiMjUiLCJkaXNwbGF5IjoiIn0sInBvcnRyYWl0X21heF93aWR0aCI6MTAxOCwicG9ydHJhaXRfbWluX3dpZHRoIjo3NjgsImxhbmRzY2FwZSI6eyJtYXJnaW4tdG9wIjoiMjAiLCJtYXJnaW4tYm90dG9tIjoiMzAiLCJkaXNwbGF5IjoiIn0sImxhbmRzY2FwZV9tYXhfd2lkdGgiOjExNDAsImxhbmRzY2FwZV9taW5fd2lkdGgiOjEwMTksInBob25lIjp7Im1hcmdpbi10b3AiOiIyMCIsImRpc3BsYXkiOiIifSwicGhvbmVfbWF4X3dpZHRoIjo3Njd9″ display=”column” gap=”eyJhbGwiOiIyMCIsInBvcnRyYWl0IjoiMTAiLCJsYW5kc2NhcGUiOiIxNSJ9″ f_msg_font_family=”downtown-sans-serif-font_global” f_input_font_family=”downtown-sans-serif-font_global” f_btn_font_family=”downtown-sans-serif-font_global” f_pp_font_family=”downtown-serif-font_global” f_pp_font_size=”eyJhbGwiOiIxNSIsInBvcnRyYWl0IjoiMTEifQ==” f_btn_font_weight=”700″ f_btn_font_size=”eyJhbGwiOiIxMyIsInBvcnRyYWl0IjoiMTEifQ==” f_btn_font_transform=”uppercase” btn_text=”Unlock All” btn_bg=”#000000″ btn_padd=”eyJhbGwiOiIxOCIsImxhbmRzY2FwZSI6IjE0IiwicG9ydHJhaXQiOiIxNCJ9″ input_padd=”eyJhbGwiOiIxNSIsImxhbmRzY2FwZSI6IjEyIiwicG9ydHJhaXQiOiIxMCJ9″ pp_check_color_a=”#000000″ f_pp_font_weight=”600″ pp_check_square=”#000000″ msg_composer=”” pp_check_color=”rgba(0,0,0,0.56)” msg_succ_radius=”0″ msg_err_radius=”0″ input_border=”1″ f_unsub_font_family=”downtown-sans-serif-font_global” f_msg_font_size=”eyJhbGwiOiIxMyIsInBvcnRyYWl0IjoiMTIifQ==” f_input_font_size=”eyJhbGwiOiIxNCIsInBvcnRyYWl0IjoiMTIifQ==” f_input_font_weight=”500″ f_msg_font_weight=”500″ f_unsub_font_weight=”500″]

Must read

spot_img