0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. december 28.

Yearly Archives: 2018

spot_imgspot_img

Több feladathoz több pénz kell

Továbbra sem engedne a Közös Agrárpolitika (KAP) büdzséjéből Kis Miklós, aki szerint a legoptimistább forgatókönyv szerint szinten maradhat az elosztható források összege. Az Agrárminisztérium vidékfejlesztésért felelős államtitkára lapunknak elmondta: a többi fő kérdésben, legalábbis a célokat tekintve, egyetért az Európai Bizottság szándékaival – a hozzájuk rendelt eszközökkel azonban nem.

Mi számít unfairnek, és kit kell megvédeni ellene?

Még ebben a két alapvető kérdésben sincs egyezség, így most már biztos, hogy az idén nem születik meg az uniós irányelv a tisztességtelen kereskedői gyakorlatok tiltásáról – írja a fruchthandel.de.

Nincs parkolója, ezért felszámolják a városi tetőkertet

Koppenhága Østerbro városrészének szélén, egy régi gépkocsi-aukciós ház tetején található az a 600 négyzetméteres kert, mely nyitva áll mindenki előtt, aki az organikus gazdálkodásról szeretne többet megtudni. Az ØsterGro néven ismert projekt előadásoknak, iskolai tanulmányutaknak adott helyet - eddig.

Paprikás 2018: megváltozott a piac

Nemcsak az időjárás vagy a gazdasági körülmények változnak, az évtizedekig szinte állandó paprikapiac is látványosan fejlődik az utóbbi 1-2 évben hazánkban és Európában is. A lassan lezáruló 2018-as év tapasztalatai hasznosak lehetnek a paprikatermesztő kertészeknek a jövőre vonatkozó lehetőségeiket, terveiket illetően.

Zöld hét – fókuszban a zab és a hering

A sok évtizedes hagyománynak megfelelően január derekán újra benépesül a berlini vásár több mint két tucatnyi kiállítási csarnoka: az idén január 18. és 27. között megrendezésre kerülő Nemzetközi Zöld Héten ismét mintegy 60 ország több mint 1.700 kiállítója várja a vásár iránt érdeklődő 400 ezer látogatót, s – nem utolsósorban – a vásáron kiállító nemzetek szakminisztereit és agrárszakembereit.

Jó termés piros húsú almákból

Az idei termés különösen jó lett a francia nemesítésű pirosas húsú almafajtákból, jelentette a Kissabel®-családról a forgalmazó Ifored Konzorcium. A védett fajtákat Francia-, Német-, Spanyol- és Olaszországban, valamint Svájcban, az Egyesült Királyságban és az USA-ban termesztik.

Végre hó alatt az őszi vetés

A hét végén összefüggő, változó vastagságú hóréteg alakult ki az országban, mely védi az őszi vetéseket. A héten is marad a változékony, télies időjárás: lesz kemény éjszakai fagy és enyhe nappal, napsütéses és ködös idő, valamint vegyes halmazállapotú csapadék is.

Subscribe

- Never miss a story with notifications

- Gain full access to our premium content

- Browse free from up to 5 devices at once

[tds_leads input_placeholder=”Your email address” btn_horiz_align=”content-horiz-center” pp_msg=”SSd2ZSUyMHJlYWQlMjBhbmQlMjBhY2NlcHQlMjB0aGUlMjAlM0NhJTIwaHJlZiUzRCUyMiUyMyUyMiUzRVByaXZhY3klMjBQb2xpY3klM0MlMkZhJTNFLg==” pp_checkbox=”yes” tdc_css=”eyJhbGwiOnsibWFyZ2luLXRvcCI6IjMwIiwibWFyZ2luLWJvdHRvbSI6IjQwIiwiZGlzcGxheSI6IiJ9LCJwb3J0cmFpdCI6eyJtYXJnaW4tdG9wIjoiMTUiLCJtYXJnaW4tYm90dG9tIjoiMjUiLCJkaXNwbGF5IjoiIn0sInBvcnRyYWl0X21heF93aWR0aCI6MTAxOCwicG9ydHJhaXRfbWluX3dpZHRoIjo3NjgsImxhbmRzY2FwZSI6eyJtYXJnaW4tdG9wIjoiMjAiLCJtYXJnaW4tYm90dG9tIjoiMzAiLCJkaXNwbGF5IjoiIn0sImxhbmRzY2FwZV9tYXhfd2lkdGgiOjExNDAsImxhbmRzY2FwZV9taW5fd2lkdGgiOjEwMTksInBob25lIjp7Im1hcmdpbi10b3AiOiIyMCIsImRpc3BsYXkiOiIifSwicGhvbmVfbWF4X3dpZHRoIjo3Njd9″ display=”column” gap=”eyJhbGwiOiIyMCIsInBvcnRyYWl0IjoiMTAiLCJsYW5kc2NhcGUiOiIxNSJ9″ f_msg_font_family=”downtown-sans-serif-font_global” f_input_font_family=”downtown-sans-serif-font_global” f_btn_font_family=”downtown-sans-serif-font_global” f_pp_font_family=”downtown-serif-font_global” f_pp_font_size=”eyJhbGwiOiIxNSIsInBvcnRyYWl0IjoiMTEifQ==” f_btn_font_weight=”700″ f_btn_font_size=”eyJhbGwiOiIxMyIsInBvcnRyYWl0IjoiMTEifQ==” f_btn_font_transform=”uppercase” btn_text=”Unlock All” btn_bg=”#000000″ btn_padd=”eyJhbGwiOiIxOCIsImxhbmRzY2FwZSI6IjE0IiwicG9ydHJhaXQiOiIxNCJ9″ input_padd=”eyJhbGwiOiIxNSIsImxhbmRzY2FwZSI6IjEyIiwicG9ydHJhaXQiOiIxMCJ9″ pp_check_color_a=”#000000″ f_pp_font_weight=”600″ pp_check_square=”#000000″ msg_composer=”” pp_check_color=”rgba(0,0,0,0.56)” msg_succ_radius=”0″ msg_err_radius=”0″ input_border=”1″ f_unsub_font_family=”downtown-sans-serif-font_global” f_msg_font_size=”eyJhbGwiOiIxMyIsInBvcnRyYWl0IjoiMTIifQ==” f_input_font_size=”eyJhbGwiOiIxNCIsInBvcnRyYWl0IjoiMTIifQ==” f_input_font_weight=”500″ f_msg_font_weight=”500″ f_unsub_font_weight=”500″]

Must read

spot_img