0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2026. június 12.

Yearly Archives: 2018

spot_imgspot_img

Több mint 500 hektár új borszőlőültetvény hazánkban

A tavalyinál nagyobb területen kívánnak új borszőlőt telepíteni a hazai szőlészek, de a beérkezett igények így sem érik el az Európai Unió által engedélyezett maximális területet. A cél, hogy a magyar borok exportátlagára növekedjen – mondta Gál Péter helyettes államtitkár.

Bíróság előtt az új nemesítési eljárások

Az Európai Bíróság jogértelmezésén múlik az új növénynemesítési eljárások jövője. Vytenis Andriukaitis, az Európai Bizottság egészségügyért és élelmiszer-biztonságért felelős biztosa elmondta, hogy a testület a bírósági jogértelmezés eredményének fényében fog politikai szinten eljárni.

Zárlat Nádasdon a méhek nyúlós költésrothadása miatt

Települési zárlatot rendeltek el Nádasd közigazgatási területén. Körmend város oldalán olvasható a tájékoztatás, miszerint Nádasd közigazgatási területén mézelő méhek nyúlós költésrothadás fertőző betegséget állapítottak meg.

Árad a Rába és a Mura, veszélyben vannak mezőgazdasági területek is

A sok csapadék hatására jelentősebb árhullám indult el a Rábán és a Murán is, másodfokú árvízvédelmi készültségi szintet érhet el a tetőzés. Az ár mezőgazdasági területeket is elöntött.

A Fornetti vezetője lett a Magyar Franchise Szövetség új elnöke

Vidács Gyulát, a Fornetti Kft. ügyvezető igazgatóját választották meg a Magyar Franchise Szövetség új elnökének a szakmai szervezet tisztújító közgyűlésén - közölte a Fornetti Kft. szerdán az MTI-vel.

Megkezdődött az egyéni gazdaságok összeírása

A KSH megkezdte az egyéni gazdaságok júniusi összeírását. Az adatfelvétel többek között a szántóföldi növények és a zöldségfélék termesztésére, a szőlő- és gyümölcstermesztésre terjed ki. Számba veszik a főbb haszonállatfajokat, az állományokban az előző év vége óta bekövetkezett változásokat is.

Megkezdődött az egyéni gazdaságok összeírása

A KSH megkezdte az egyéni gazdaságok júniusi összeírását. Az adatfelvétel többek között a szántóföldi növények és a zöldségfélék termesztésére, a szőlő- és gyümölcstermesztésre terjed ki. Számba veszik a főbb haszonállatfajokat, az állományokban az előző év vége óta bekövetkezett változásokat is.

Subscribe

- Never miss a story with notifications

- Gain full access to our premium content

- Browse free from up to 5 devices at once

[tds_leads input_placeholder=”Your email address” btn_horiz_align=”content-horiz-center” pp_msg=”SSd2ZSUyMHJlYWQlMjBhbmQlMjBhY2NlcHQlMjB0aGUlMjAlM0NhJTIwaHJlZiUzRCUyMiUyMyUyMiUzRVByaXZhY3klMjBQb2xpY3klM0MlMkZhJTNFLg==” pp_checkbox=”yes” tdc_css=”eyJhbGwiOnsibWFyZ2luLXRvcCI6IjMwIiwibWFyZ2luLWJvdHRvbSI6IjQwIiwiZGlzcGxheSI6IiJ9LCJwb3J0cmFpdCI6eyJtYXJnaW4tdG9wIjoiMTUiLCJtYXJnaW4tYm90dG9tIjoiMjUiLCJkaXNwbGF5IjoiIn0sInBvcnRyYWl0X21heF93aWR0aCI6MTAxOCwicG9ydHJhaXRfbWluX3dpZHRoIjo3NjgsImxhbmRzY2FwZSI6eyJtYXJnaW4tdG9wIjoiMjAiLCJtYXJnaW4tYm90dG9tIjoiMzAiLCJkaXNwbGF5IjoiIn0sImxhbmRzY2FwZV9tYXhfd2lkdGgiOjExNDAsImxhbmRzY2FwZV9taW5fd2lkdGgiOjEwMTksInBob25lIjp7Im1hcmdpbi10b3AiOiIyMCIsImRpc3BsYXkiOiIifSwicGhvbmVfbWF4X3dpZHRoIjo3Njd9″ display=”column” gap=”eyJhbGwiOiIyMCIsInBvcnRyYWl0IjoiMTAiLCJsYW5kc2NhcGUiOiIxNSJ9″ f_msg_font_family=”downtown-sans-serif-font_global” f_input_font_family=”downtown-sans-serif-font_global” f_btn_font_family=”downtown-sans-serif-font_global” f_pp_font_family=”downtown-serif-font_global” f_pp_font_size=”eyJhbGwiOiIxNSIsInBvcnRyYWl0IjoiMTEifQ==” f_btn_font_weight=”700″ f_btn_font_size=”eyJhbGwiOiIxMyIsInBvcnRyYWl0IjoiMTEifQ==” f_btn_font_transform=”uppercase” btn_text=”Unlock All” btn_bg=”#000000″ btn_padd=”eyJhbGwiOiIxOCIsImxhbmRzY2FwZSI6IjE0IiwicG9ydHJhaXQiOiIxNCJ9″ input_padd=”eyJhbGwiOiIxNSIsImxhbmRzY2FwZSI6IjEyIiwicG9ydHJhaXQiOiIxMCJ9″ pp_check_color_a=”#000000″ f_pp_font_weight=”600″ pp_check_square=”#000000″ msg_composer=”” pp_check_color=”rgba(0,0,0,0.56)” msg_succ_radius=”0″ msg_err_radius=”0″ input_border=”1″ f_unsub_font_family=”downtown-sans-serif-font_global” f_msg_font_size=”eyJhbGwiOiIxMyIsInBvcnRyYWl0IjoiMTIifQ==” f_input_font_size=”eyJhbGwiOiIxNCIsInBvcnRyYWl0IjoiMTIifQ==” f_input_font_weight=”500″ f_msg_font_weight=”500″ f_unsub_font_weight=”500″]

Must read

spot_img