0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. december 4.

Yearly Archives: 2020

spot_imgspot_img

A muraközi ló típusának regenerálása

A 2002 márciusában megalapított Őrségi Nemzeti Parkban az igazgatóság fontos szerepet szánt a tradicionális magyar fajtáknak. Olyan állatokat akartunk tenyészteni és tartani, amelyek hagyományos magyar fajták, tartásuk egykoron jellemző volt az Őrségben. Így került tenyésztésre a magyartarka, és a muraközi ló is.

Színes karfiolok – Káposztafélék bemutatója Ócsán

Elkezdődött a káposzta betakarítás. A káposztaféléket mindenki ismeri, ennek ellenére folyamatosan csökken a hazai fogyasztásuk a megváltozott étkezési szokások miatt. Az új fajták egyre több kórokozóval és kártevővel szemben toleránsak, vagy rezisztensek, azaz a nemesítési irányoknak köszönhetően a termelési biztonság javul, minimális vegyszerhasználat mellett is.

Termőföldtől az asztalig – Új elnök a Copa élén

A COPA Christiane Lambertet választotta meg az európai gazdálkodók szervezetének élére. Lambert kritikus időszakban lép hivatalába, mivel számos, a jövőt érintő döntést az elkövetkező hónapokban hoznak meg, egyebek mellett az Unió következő hét éves költségvetéséről és a jövőbeli KAP-ról. Christiane Lambert az elmúlt 3 évben az elnöki tisztet betöltő német Joachim Rukwiedet váltja a poszton.

Kipusztultnak vélt halfajt találtak a Balatonban

Idén is elvégezte a Balaton halállományának a monitorozását az Ökológiai Kutatóközpont Hal- és Konzervációökológia csoportjának munkatársai. A végeredményen a szakemberek is meglepődtek, ugyanis egy halfaj két olyan egyedét is megtalálták a magyar tengerben, amiről azt hitték már rég kihalt a tóból.

Téli álomra hajtották fejüket a kaposvári ürgeház lakói

A hazánkban fokozottan védett, a pusztai életközösségben kulcsfajként számon tartott ürgekolóniák csökkenő száma és az egyes szigetszerű állományok romló állapota miatt merült fel e faj zárttéri szaporításának igénye. A Szent István Egyetem Kaposvári Campusának kutatói – a Raptorsprey Life+ program keretein belül – sikeresen fogták be a leendő tenyészállatokat.

Az idei gyengébb termelés ellenére is lesz elég méz a belföldi fogyasztásra

Az idén is lesz elég méz Magyarországon, a méztermés és a tartalékok a mintegy 10 ezer tonna körüli belső fogyasztást a gyengébb eredmények ellenére is fedezik - közölte Nagy István agrárminiszter. Az elmúlt öt év átlagos mézhozama 20 és 32 ezer tonna között volt, az utóbbi években csökkenő trend mellett.

Ismét vért adtak az erdészek

Öt évvel ezelőtt, hagyományteremtő szándékkal szervezett először véradást az ÉSZAKERDŐ Zrt. Az erdészeti társaság azért hirdette meg az akciót, mert fontosnak tartja a társadalmi szerepvállalást és az önkéntességet. Azóta több alkalommal is volt rá példa: tavaly rendhagyó Véradó Expressz is közlekedett a Lillafüredi Állami Erdei Vasút vonalán.

Subscribe

- Never miss a story with notifications

- Gain full access to our premium content

- Browse free from up to 5 devices at once

[tds_leads input_placeholder=”Your email address” btn_horiz_align=”content-horiz-center” pp_msg=”SSd2ZSUyMHJlYWQlMjBhbmQlMjBhY2NlcHQlMjB0aGUlMjAlM0NhJTIwaHJlZiUzRCUyMiUyMyUyMiUzRVByaXZhY3klMjBQb2xpY3klM0MlMkZhJTNFLg==” pp_checkbox=”yes” tdc_css=”eyJhbGwiOnsibWFyZ2luLXRvcCI6IjMwIiwibWFyZ2luLWJvdHRvbSI6IjQwIiwiZGlzcGxheSI6IiJ9LCJwb3J0cmFpdCI6eyJtYXJnaW4tdG9wIjoiMTUiLCJtYXJnaW4tYm90dG9tIjoiMjUiLCJkaXNwbGF5IjoiIn0sInBvcnRyYWl0X21heF93aWR0aCI6MTAxOCwicG9ydHJhaXRfbWluX3dpZHRoIjo3NjgsImxhbmRzY2FwZSI6eyJtYXJnaW4tdG9wIjoiMjAiLCJtYXJnaW4tYm90dG9tIjoiMzAiLCJkaXNwbGF5IjoiIn0sImxhbmRzY2FwZV9tYXhfd2lkdGgiOjExNDAsImxhbmRzY2FwZV9taW5fd2lkdGgiOjEwMTksInBob25lIjp7Im1hcmdpbi10b3AiOiIyMCIsImRpc3BsYXkiOiIifSwicGhvbmVfbWF4X3dpZHRoIjo3Njd9″ display=”column” gap=”eyJhbGwiOiIyMCIsInBvcnRyYWl0IjoiMTAiLCJsYW5kc2NhcGUiOiIxNSJ9″ f_msg_font_family=”downtown-sans-serif-font_global” f_input_font_family=”downtown-sans-serif-font_global” f_btn_font_family=”downtown-sans-serif-font_global” f_pp_font_family=”downtown-serif-font_global” f_pp_font_size=”eyJhbGwiOiIxNSIsInBvcnRyYWl0IjoiMTEifQ==” f_btn_font_weight=”700″ f_btn_font_size=”eyJhbGwiOiIxMyIsInBvcnRyYWl0IjoiMTEifQ==” f_btn_font_transform=”uppercase” btn_text=”Unlock All” btn_bg=”#000000″ btn_padd=”eyJhbGwiOiIxOCIsImxhbmRzY2FwZSI6IjE0IiwicG9ydHJhaXQiOiIxNCJ9″ input_padd=”eyJhbGwiOiIxNSIsImxhbmRzY2FwZSI6IjEyIiwicG9ydHJhaXQiOiIxMCJ9″ pp_check_color_a=”#000000″ f_pp_font_weight=”600″ pp_check_square=”#000000″ msg_composer=”” pp_check_color=”rgba(0,0,0,0.56)” msg_succ_radius=”0″ msg_err_radius=”0″ input_border=”1″ f_unsub_font_family=”downtown-sans-serif-font_global” f_msg_font_size=”eyJhbGwiOiIxMyIsInBvcnRyYWl0IjoiMTIifQ==” f_input_font_size=”eyJhbGwiOiIxNCIsInBvcnRyYWl0IjoiMTIifQ==” f_input_font_weight=”500″ f_msg_font_weight=”500″ f_unsub_font_weight=”500″]

Must read

spot_img