0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. december 6.

Yearly Archives: 2020

spot_imgspot_img

Egészséges, olcsó és finom

Egyelőre a címben felsorolt elvárások mindegyike megvalósíthatónak tűnik a saját vállalkozási szintjén, vallja Nagy Barna fancsikai kisvállalkozó. Az ugocsai településen élő nagycsaládos gazda néhány évvel ezelőtt azért kezdett el natúr levek készítésével foglalkozni, hogy szeretteit garantáltan egészséges italokkal tudja ellátni.

Ha a víz az úr

Kerttervezői gyakorlatomban ritkán fordul elő, hogy a túl sok víz problémát jelent. A tó-, folyóparti házak, mély fekvésű, belvízveszélyes területek kerttulajdonosainak azonban számolniuk kel ezzel a kötöttséggel. Ehhez szeretnék most segítséget adni.

Csapdák: fontos a természetvédelmi szerepük

Sokan rossz szemmel nézik, ellenben hasznos mind vadgazdálkodási, mind pedig természetvédelmi szempontokból. A vadászatra jogosultak mellett a nemzeti parkok is alkalmaznak csapdákat, amellyel sok védett fajt megmenthetnek a kártékony ragadozóktól.

Belgiumban is hiányoznak a külföldi idénymunkások

Franciaországban és Belgiumban 10 mezőgazdasági idénymunkásból általában 9 külföldi, akik nagyon hiányoznak most főként a kertészetekből. A főként román, bolgár, lengyel munkavállalók pótlására a két ország vezetése a városiakat kéri, hogy segítsenek a gazdáknak, írja a rtbt.be internetes oldal.

Fehér szarvas…! A szemünk káprázik?

Hazánkban egyre gyakoribb, hogy akár ház körül hobbiállként, akár egy-egy mezőgazdasági vállalkozásban haszonállatként dámszarvast vagy más néven dámvadat tartanak. Emellett az utóbbi időben a magyar vadonban is egyre gyakrabban fordul elő ez a különösen értékes vadfajunk.

Rajzpályázat és játékos foglalkoztató füzet az élelmiszer-pazarlásról

Az élelmiszer-pazarlásról szóló rajzpályázattal és egy foglalkoztató füzettel támogatja a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a digitális munkarendben zajló oktatást. A pályázat alcíme: Alkoss a bolygóért és a Nébih Maradék nélkül programjának része.

Unatkozik? Nemesítsen növényt otthon!

A növények nemesítését némi misztikum lengi körbe, hiszen nem kis dolog új fajtákat teremteni, létrehozni. Sokféle növénynemesítési módszer létezik, melyek közül néhány akár egy kiskertben is eredménnyel művelhető…

Subscribe

- Never miss a story with notifications

- Gain full access to our premium content

- Browse free from up to 5 devices at once

[tds_leads input_placeholder=”Your email address” btn_horiz_align=”content-horiz-center” pp_msg=”SSd2ZSUyMHJlYWQlMjBhbmQlMjBhY2NlcHQlMjB0aGUlMjAlM0NhJTIwaHJlZiUzRCUyMiUyMyUyMiUzRVByaXZhY3klMjBQb2xpY3klM0MlMkZhJTNFLg==” pp_checkbox=”yes” tdc_css=”eyJhbGwiOnsibWFyZ2luLXRvcCI6IjMwIiwibWFyZ2luLWJvdHRvbSI6IjQwIiwiZGlzcGxheSI6IiJ9LCJwb3J0cmFpdCI6eyJtYXJnaW4tdG9wIjoiMTUiLCJtYXJnaW4tYm90dG9tIjoiMjUiLCJkaXNwbGF5IjoiIn0sInBvcnRyYWl0X21heF93aWR0aCI6MTAxOCwicG9ydHJhaXRfbWluX3dpZHRoIjo3NjgsImxhbmRzY2FwZSI6eyJtYXJnaW4tdG9wIjoiMjAiLCJtYXJnaW4tYm90dG9tIjoiMzAiLCJkaXNwbGF5IjoiIn0sImxhbmRzY2FwZV9tYXhfd2lkdGgiOjExNDAsImxhbmRzY2FwZV9taW5fd2lkdGgiOjEwMTksInBob25lIjp7Im1hcmdpbi10b3AiOiIyMCIsImRpc3BsYXkiOiIifSwicGhvbmVfbWF4X3dpZHRoIjo3Njd9″ display=”column” gap=”eyJhbGwiOiIyMCIsInBvcnRyYWl0IjoiMTAiLCJsYW5kc2NhcGUiOiIxNSJ9″ f_msg_font_family=”downtown-sans-serif-font_global” f_input_font_family=”downtown-sans-serif-font_global” f_btn_font_family=”downtown-sans-serif-font_global” f_pp_font_family=”downtown-serif-font_global” f_pp_font_size=”eyJhbGwiOiIxNSIsInBvcnRyYWl0IjoiMTEifQ==” f_btn_font_weight=”700″ f_btn_font_size=”eyJhbGwiOiIxMyIsInBvcnRyYWl0IjoiMTEifQ==” f_btn_font_transform=”uppercase” btn_text=”Unlock All” btn_bg=”#000000″ btn_padd=”eyJhbGwiOiIxOCIsImxhbmRzY2FwZSI6IjE0IiwicG9ydHJhaXQiOiIxNCJ9″ input_padd=”eyJhbGwiOiIxNSIsImxhbmRzY2FwZSI6IjEyIiwicG9ydHJhaXQiOiIxMCJ9″ pp_check_color_a=”#000000″ f_pp_font_weight=”600″ pp_check_square=”#000000″ msg_composer=”” pp_check_color=”rgba(0,0,0,0.56)” msg_succ_radius=”0″ msg_err_radius=”0″ input_border=”1″ f_unsub_font_family=”downtown-sans-serif-font_global” f_msg_font_size=”eyJhbGwiOiIxMyIsInBvcnRyYWl0IjoiMTIifQ==” f_input_font_size=”eyJhbGwiOiIxNCIsInBvcnRyYWl0IjoiMTIifQ==” f_input_font_weight=”500″ f_msg_font_weight=”500″ f_unsub_font_weight=”500″]

Must read

spot_img