0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. december 4.

Yearly Archives: 2020

spot_imgspot_img

Nem csak a tartós zöldség fogyott

Németországban különösen előszeretettel viszik túlzásba a bespájzolást a vevők mostanában, és bár a tartósított zöldség kétségtelenül jobban jött ki a helyzetből, mint a frissáru, azért utóbbiból is szépen fogyott a polcokról.

A hét legegészségesebb tartós élelmiszer

A hosszú élettartamú élelmiszerek praktikusak, nem kell hűtőszekrényben tárolni őket, sokáig elállnak. Vannak, akik tartanak tőlük a bennük lévő tartósítószerek és egyéb egészségtelen adalékanyagok miatt. Nézzük, melyek a legegészségesebbek.

Húsipar: két potenciális kockázat látható

Átmeneti lehet az elmúlt hetekben tapasztalt élősertés ár csökkenés, Kína újraindulásával ismét emelkedhetnek az árak - mondta az InfoRádiónak Éder Tamás, a Magyar Húsiparosok Szövetségének elnöke. A hazai boltokban helyreállt az ellátás, az ágazat számára inkább a importtakarmányok érkezésének akadozása, és egy esetleges tömeges megbetegedés okozhat gondot.

Minden második vizsgált csomag kevesebb vetőmagot tartalmaz, mint kellene

Az ígértnél kevesebb magtömeg miatt 10-ből 6 esetben fogyasztóvédelmi eljárás indítását kezdeményezi a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal azt követően, hogy elvégezték a törpe bársonyvirág vetőmagok komplex vizsgálat. Összesen 8 kiszerelő 10 termékét ellenőrizték, amelyek között magyar, cseh és holland csomagolású termékek is akadtak. Jelölési hiba egy vetőmagnál merült fel.

Agrárminiszter: nyissák ki a bezárt piacokat!

A koronavírus-járvány miatt bezárt piacoknak a szabályok szigorú betartása mellett történő újranyitására szólította fel az érintett települések polgármesterét az agrárminiszter.

Virágoskert ágyás nélkül

Ha virágoskertről beszélünk, többnyire sok szép virággal beültetett kerti ágyásra gondolunk, ám nagy méretű virágtartókba ültetett vegyes nyári balkonnövény-fajokkal is meseszép virágoskertek alakíthatók ki az erkélyeken, teraszokon. A színhatás fokozására kertekben is elhelyezhetők a növénytartók, és nagyszerű lehetőséget kínálnak a „nehéz kertek, nehéz területek” élénkítésére, díszítésére.

Vészhelyzet – érdemes nyúltartásba kezdeni!

Az elmúlt napok kényszerpihenője idején igen sok honfitársunknak adatott meg, hogy elgondolkodhasson lehetőségein: hogyan lehetne egészségesebben élni, és hogy lehet biztosan élelemhez jutni függetlenül a gazdasági nehézségektől. Ahhoz, hogy ne válhassunk kiszolgáltatottá, alapvető, hogy magunk legyünk képesek megtermelni saját élelmünket.

Subscribe

- Never miss a story with notifications

- Gain full access to our premium content

- Browse free from up to 5 devices at once

[tds_leads input_placeholder=”Your email address” btn_horiz_align=”content-horiz-center” pp_msg=”SSd2ZSUyMHJlYWQlMjBhbmQlMjBhY2NlcHQlMjB0aGUlMjAlM0NhJTIwaHJlZiUzRCUyMiUyMyUyMiUzRVByaXZhY3klMjBQb2xpY3klM0MlMkZhJTNFLg==” pp_checkbox=”yes” tdc_css=”eyJhbGwiOnsibWFyZ2luLXRvcCI6IjMwIiwibWFyZ2luLWJvdHRvbSI6IjQwIiwiZGlzcGxheSI6IiJ9LCJwb3J0cmFpdCI6eyJtYXJnaW4tdG9wIjoiMTUiLCJtYXJnaW4tYm90dG9tIjoiMjUiLCJkaXNwbGF5IjoiIn0sInBvcnRyYWl0X21heF93aWR0aCI6MTAxOCwicG9ydHJhaXRfbWluX3dpZHRoIjo3NjgsImxhbmRzY2FwZSI6eyJtYXJnaW4tdG9wIjoiMjAiLCJtYXJnaW4tYm90dG9tIjoiMzAiLCJkaXNwbGF5IjoiIn0sImxhbmRzY2FwZV9tYXhfd2lkdGgiOjExNDAsImxhbmRzY2FwZV9taW5fd2lkdGgiOjEwMTksInBob25lIjp7Im1hcmdpbi10b3AiOiIyMCIsImRpc3BsYXkiOiIifSwicGhvbmVfbWF4X3dpZHRoIjo3Njd9″ display=”column” gap=”eyJhbGwiOiIyMCIsInBvcnRyYWl0IjoiMTAiLCJsYW5kc2NhcGUiOiIxNSJ9″ f_msg_font_family=”downtown-sans-serif-font_global” f_input_font_family=”downtown-sans-serif-font_global” f_btn_font_family=”downtown-sans-serif-font_global” f_pp_font_family=”downtown-serif-font_global” f_pp_font_size=”eyJhbGwiOiIxNSIsInBvcnRyYWl0IjoiMTEifQ==” f_btn_font_weight=”700″ f_btn_font_size=”eyJhbGwiOiIxMyIsInBvcnRyYWl0IjoiMTEifQ==” f_btn_font_transform=”uppercase” btn_text=”Unlock All” btn_bg=”#000000″ btn_padd=”eyJhbGwiOiIxOCIsImxhbmRzY2FwZSI6IjE0IiwicG9ydHJhaXQiOiIxNCJ9″ input_padd=”eyJhbGwiOiIxNSIsImxhbmRzY2FwZSI6IjEyIiwicG9ydHJhaXQiOiIxMCJ9″ pp_check_color_a=”#000000″ f_pp_font_weight=”600″ pp_check_square=”#000000″ msg_composer=”” pp_check_color=”rgba(0,0,0,0.56)” msg_succ_radius=”0″ msg_err_radius=”0″ input_border=”1″ f_unsub_font_family=”downtown-sans-serif-font_global” f_msg_font_size=”eyJhbGwiOiIxMyIsInBvcnRyYWl0IjoiMTIifQ==” f_input_font_size=”eyJhbGwiOiIxNCIsInBvcnRyYWl0IjoiMTIifQ==” f_input_font_weight=”500″ f_msg_font_weight=”500″ f_unsub_font_weight=”500″]

Must read

spot_img