0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. december 4.

Yearly Archives: 2020

spot_imgspot_img

A méheket nem lehet karanténba zárni

Most, mikor e sorokat papírra vetem, kb. három hét telt el azóta, hogy elkezdődött az „őrület”, egy láthatatlan ellenség felforgatta a világ életét. Nézzük, mit tudunk, milyen hatással van eddig, ez a nem egész egy hónap a méhészekre, illetve a hazai méhészeti ágazatra.

Priaxor® – A jövő gombaölő szere kalászosokban

Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a kalászos növények betegségei elleni technológiában a legfontosabb a felső levelek (a zászlóslevél illetve az alatti levél) megvédése, hiszen leginkább ezek a levelek felelősek a termés mennyiségének kialakulásáért.

A krízishelyzetben is biztosítják a takarmányellátást

Az UBM Csoport hazánk vezető takarmánygyártója, piacvezető gabona- és növényi fehérjekereskedő cégcsoportja hetekkel ezelőtt felállította operatív stábját, a vírus következményeire azonban már korábban megkezdte felkészülését. Varga Gábor vezérigazgató-helyettessel beszélgettünk a kialakult helyzetről és a kilátásokról.

A biogazdálkodás fortélyai

Nem csak a vegyszerek szinte teljes kiiktatásától lesz "bio" egy gazdaság, hanem attól, hogy ellenőrzött körülmények között gazdálkodunk. Persze az előírások betartása mellett fontos, hogy valóban képviseljük mindazt, ami a biokertészkedést jelenti. Vagyis ügyelni kell az ökológiai egyensúlyra, a biológiai sokféleség fennmaradására.

Bezárt a McDonald’s az Egyesült Királyságban és Írországban

Az Egyesült Királyságban és Írországban a McDonald's éttermeit határozatlan időre bezárták a koronavírus járvány miatt. A gazdaságok vezetői szerint a megtermelt árukat az élelmiszerlánc más részeire irányítják.

A KWS gazdálkodóknak készült digitális megoldása design-díjat kapott

A myKWS mezőgazdasági termelők számára készült digitális megoldás, szolgáltatás kategóriában elnyerte a 2020-as iF Design Award díjat. A díj számos tudományágban, egyebek mellett a belsőépítészet, a csomagolás és a szolgáltatások területén ismeri el a kivételes tervezési eredményeket.

Friss és feldolgozott zöldségek és gyümölcsök a kórház dolgozóinak

A FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács felhívására a magyar zöldség-gyümölcs termelők is hozzájárulnak a Dél-pesti Centrumkórház dolgozóinak friss és feldolgozott zöldséggel és gyümölccsel történő ellátásához. Az első felajánlás a kiskőrösi Juice Products Zrt.-től érkezett, a vállalat 100 liter gyümölcslevet ajánlott fel a kórház dolgozói számára.

Subscribe

- Never miss a story with notifications

- Gain full access to our premium content

- Browse free from up to 5 devices at once

[tds_leads input_placeholder=”Your email address” btn_horiz_align=”content-horiz-center” pp_msg=”SSd2ZSUyMHJlYWQlMjBhbmQlMjBhY2NlcHQlMjB0aGUlMjAlM0NhJTIwaHJlZiUzRCUyMiUyMyUyMiUzRVByaXZhY3klMjBQb2xpY3klM0MlMkZhJTNFLg==” pp_checkbox=”yes” tdc_css=”eyJhbGwiOnsibWFyZ2luLXRvcCI6IjMwIiwibWFyZ2luLWJvdHRvbSI6IjQwIiwiZGlzcGxheSI6IiJ9LCJwb3J0cmFpdCI6eyJtYXJnaW4tdG9wIjoiMTUiLCJtYXJnaW4tYm90dG9tIjoiMjUiLCJkaXNwbGF5IjoiIn0sInBvcnRyYWl0X21heF93aWR0aCI6MTAxOCwicG9ydHJhaXRfbWluX3dpZHRoIjo3NjgsImxhbmRzY2FwZSI6eyJtYXJnaW4tdG9wIjoiMjAiLCJtYXJnaW4tYm90dG9tIjoiMzAiLCJkaXNwbGF5IjoiIn0sImxhbmRzY2FwZV9tYXhfd2lkdGgiOjExNDAsImxhbmRzY2FwZV9taW5fd2lkdGgiOjEwMTksInBob25lIjp7Im1hcmdpbi10b3AiOiIyMCIsImRpc3BsYXkiOiIifSwicGhvbmVfbWF4X3dpZHRoIjo3Njd9″ display=”column” gap=”eyJhbGwiOiIyMCIsInBvcnRyYWl0IjoiMTAiLCJsYW5kc2NhcGUiOiIxNSJ9″ f_msg_font_family=”downtown-sans-serif-font_global” f_input_font_family=”downtown-sans-serif-font_global” f_btn_font_family=”downtown-sans-serif-font_global” f_pp_font_family=”downtown-serif-font_global” f_pp_font_size=”eyJhbGwiOiIxNSIsInBvcnRyYWl0IjoiMTEifQ==” f_btn_font_weight=”700″ f_btn_font_size=”eyJhbGwiOiIxMyIsInBvcnRyYWl0IjoiMTEifQ==” f_btn_font_transform=”uppercase” btn_text=”Unlock All” btn_bg=”#000000″ btn_padd=”eyJhbGwiOiIxOCIsImxhbmRzY2FwZSI6IjE0IiwicG9ydHJhaXQiOiIxNCJ9″ input_padd=”eyJhbGwiOiIxNSIsImxhbmRzY2FwZSI6IjEyIiwicG9ydHJhaXQiOiIxMCJ9″ pp_check_color_a=”#000000″ f_pp_font_weight=”600″ pp_check_square=”#000000″ msg_composer=”” pp_check_color=”rgba(0,0,0,0.56)” msg_succ_radius=”0″ msg_err_radius=”0″ input_border=”1″ f_unsub_font_family=”downtown-sans-serif-font_global” f_msg_font_size=”eyJhbGwiOiIxMyIsInBvcnRyYWl0IjoiMTIifQ==” f_input_font_size=”eyJhbGwiOiIxNCIsInBvcnRyYWl0IjoiMTIifQ==” f_input_font_weight=”500″ f_msg_font_weight=”500″ f_unsub_font_weight=”500″]

Must read

spot_img