0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. december 4.

Yearly Archives: 2020

spot_imgspot_img

Lesz-e elég burgonya?

Nincsen olyan ágazat, amire ne lenne hatással a koronavírus terjedése, így a burgonya szaporítóanyag helyzet is érintett. Murai Györggyel, az egyik legnagyobb holland burgonya szaporítóanyag importőr, az Agrico Magyarországi Kereskedelmi Kft. ügyvezetőjével beszélgettünk.

Nem lesz hiány parmezánból

A koronavírus válsággal küzdő észak-olaszországi termelők könnyítést kaptak az eredetmegjelölési oltalom alatt álló termék előállítási szabályai alól. Ahogyan valamennyi földrajzi eredetmegjelöléssel óvott uniós élelmiszer esetében, úgy a Parmigiano Reggiano sajt esetében is szigorú leírás rögzíti a termék készítésének körülményeit.

A mezőgazdaságban nem állhat meg az élet

A kormány a szakmai szervezetekkel együtt, már a gazdaság újraindításán is dolgozik – olvasható a Magyar Mezőgazdaság e heti, 2020/13. számában. A lapból az is megtudható, hogy félteni kell-e állatainkat és nekünk félnünk kell-e tőlük a koronavírus miatt. Kárpát-medencei gazdák rovatunkban a Vajdaságba látogatunk. Aktuális mellékletünk, a Géppiac a héten a szemenként vető gépeket veszi górcső alá.

NAK: új digitális megoldások fejlesztése az agrárium hatékonyságának növeléséért

A nagyvállalatok és innovatív agrár startupok együttműködéseit segítette elő az első hazai agrár startup program, a NAK TechLab. A mezőgazdaság digitalizációjával a szektor versenyképességét növelhetik az innovatív megoldások, a programban résztvevő cégek pedig a fejlesztések piacra lépését segítik.

Húsvét – A füstölt húsok piacán az ellátás zavartalan, de emelkedhetnek az árak

Nem várható ellátási zavar a húsvéti füstölt húskészítmények piacán, az ágazati vállalatok széles kínálattal készülnek, azonban a termékek tavalyhoz képest magasabb áron kaphatók majd - közölte a Magyar Húsiparosok Szövetségének (Hússzövetség) elnöke az MTI-vel.

A francia mezőgazdasági miniszter kérése a tétlen emberekhez: „menjenek ki a földekre dolgozni”

A koronavírus-járvány terjedése miatt lelassult francia gazdaság ösztönzése céljából a francia kormány a hazai termékek fogyasztására buzdított kedden, a mezőgazdasági miniszter pedig a kényszerszabadságon lévő és tétlenné vált embereket arra kérte, hogy "menjenek ki a földekre dolgozni", ezzel segítve az idénymunkások nélkül maradt mezőgazdaságot.

Az éhező macskákat is segítik Madridban

Sok száz macska került veszélybe a spanyol fővárosban, mivel a bezárt közparkokban élő állatokat a kijárási korlátozások miatt senki sem tudja etetni.

Subscribe

- Never miss a story with notifications

- Gain full access to our premium content

- Browse free from up to 5 devices at once

[tds_leads input_placeholder=”Your email address” btn_horiz_align=”content-horiz-center” pp_msg=”SSd2ZSUyMHJlYWQlMjBhbmQlMjBhY2NlcHQlMjB0aGUlMjAlM0NhJTIwaHJlZiUzRCUyMiUyMyUyMiUzRVByaXZhY3klMjBQb2xpY3klM0MlMkZhJTNFLg==” pp_checkbox=”yes” tdc_css=”eyJhbGwiOnsibWFyZ2luLXRvcCI6IjMwIiwibWFyZ2luLWJvdHRvbSI6IjQwIiwiZGlzcGxheSI6IiJ9LCJwb3J0cmFpdCI6eyJtYXJnaW4tdG9wIjoiMTUiLCJtYXJnaW4tYm90dG9tIjoiMjUiLCJkaXNwbGF5IjoiIn0sInBvcnRyYWl0X21heF93aWR0aCI6MTAxOCwicG9ydHJhaXRfbWluX3dpZHRoIjo3NjgsImxhbmRzY2FwZSI6eyJtYXJnaW4tdG9wIjoiMjAiLCJtYXJnaW4tYm90dG9tIjoiMzAiLCJkaXNwbGF5IjoiIn0sImxhbmRzY2FwZV9tYXhfd2lkdGgiOjExNDAsImxhbmRzY2FwZV9taW5fd2lkdGgiOjEwMTksInBob25lIjp7Im1hcmdpbi10b3AiOiIyMCIsImRpc3BsYXkiOiIifSwicGhvbmVfbWF4X3dpZHRoIjo3Njd9″ display=”column” gap=”eyJhbGwiOiIyMCIsInBvcnRyYWl0IjoiMTAiLCJsYW5kc2NhcGUiOiIxNSJ9″ f_msg_font_family=”downtown-sans-serif-font_global” f_input_font_family=”downtown-sans-serif-font_global” f_btn_font_family=”downtown-sans-serif-font_global” f_pp_font_family=”downtown-serif-font_global” f_pp_font_size=”eyJhbGwiOiIxNSIsInBvcnRyYWl0IjoiMTEifQ==” f_btn_font_weight=”700″ f_btn_font_size=”eyJhbGwiOiIxMyIsInBvcnRyYWl0IjoiMTEifQ==” f_btn_font_transform=”uppercase” btn_text=”Unlock All” btn_bg=”#000000″ btn_padd=”eyJhbGwiOiIxOCIsImxhbmRzY2FwZSI6IjE0IiwicG9ydHJhaXQiOiIxNCJ9″ input_padd=”eyJhbGwiOiIxNSIsImxhbmRzY2FwZSI6IjEyIiwicG9ydHJhaXQiOiIxMCJ9″ pp_check_color_a=”#000000″ f_pp_font_weight=”600″ pp_check_square=”#000000″ msg_composer=”” pp_check_color=”rgba(0,0,0,0.56)” msg_succ_radius=”0″ msg_err_radius=”0″ input_border=”1″ f_unsub_font_family=”downtown-sans-serif-font_global” f_msg_font_size=”eyJhbGwiOiIxMyIsInBvcnRyYWl0IjoiMTIifQ==” f_input_font_size=”eyJhbGwiOiIxNCIsInBvcnRyYWl0IjoiMTIifQ==” f_input_font_weight=”500″ f_msg_font_weight=”500″ f_unsub_font_weight=”500″]

Must read

spot_img