0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2026. június 14.

Yearly Archives: 2024

spot_imgspot_img

Dísznövény-forgalmi adatok

A holland virágtőzsde, a Royal Flora Holland adatai szerint az egy évvel korábbihoz képest több mint 6%-kal visszaesett a Hollandiában termesztett vágott virágok forgalma 2023 első 11 hónapjában az árveréseken.

Majdnem minden olcsóbb lett Európa téli zöldségeskertjében

A 3. naptári héten minden paprikatípus ára esett az almeríai exportőröknél, de kevesebbet tudnak kérni a paradicsomért, sőt szokatlan módon az uborkáért is. Egyedül a cukkini ára ment fel, számolt be róla a fruchthandel.de portál.

AGROmashEXPO után két héttel Prega

A digitalizáció nem célja, hanem eszköze az eredményes gazdálkodásnak – vallják a Prega konferencia szervezői. A saját döntéshozatalhoz, további stratégiához nyújthatnak perspektívát a tanácskozáson hallottak.

Csökkent tavaly a magyarországi sörfogyasztás

Tavaly 10 százalékkal, 6,006 millió hektoliterről 5,4 millió hektoliterre esett a hazai sörfogyasztás az import csökkenése és a hazai termékek arányának bővülése mellett - közölte az MTI érdeklődésére a Magyar Sörgyártók Szövetségének igazgatója.

Agrárdiplomáciai egyeztetések a berlini Zöld Héten

A 88. berlini Zöld Héten megszervezett, több mint 70 ország részvételével lezajlott Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Világfórum keretében Feldman Zsolt, államtitkár számos diplomáciai találkozó keretében erősítette hazánk nemzetközi agrárkapcsolatait.

A BlueN® biostimuláns elősegíti a napraforgó terméshozamának növekedését

A Corteva Agriscience nemzetközi mezőgazdasági kutató-fejlesztő vállalat által Magyarországon nemrég bevezetett BlueN® biostimuláns a Szegedi Biológiai Kutatóközpont kísérletei szerint pozitív hatást fejtett ki a napraforgó termésére.

Tovább kell csökkenteni az élelmiszerpazarlást

Az élelmiszerpazarlás elleni küzdelem elmúlt években elért magyarországi eredményeit mutatta be Feldman Zsolt AM államtitkár az Élelmezési és Mezőgazdasági Világfórum élelmiszerpazarlás panelbeszélgetésén.

Subscribe

- Never miss a story with notifications

- Gain full access to our premium content

- Browse free from up to 5 devices at once

[tds_leads input_placeholder=”Your email address” btn_horiz_align=”content-horiz-center” pp_msg=”SSd2ZSUyMHJlYWQlMjBhbmQlMjBhY2NlcHQlMjB0aGUlMjAlM0NhJTIwaHJlZiUzRCUyMiUyMyUyMiUzRVByaXZhY3klMjBQb2xpY3klM0MlMkZhJTNFLg==” pp_checkbox=”yes” tdc_css=”eyJhbGwiOnsibWFyZ2luLXRvcCI6IjMwIiwibWFyZ2luLWJvdHRvbSI6IjQwIiwiZGlzcGxheSI6IiJ9LCJwb3J0cmFpdCI6eyJtYXJnaW4tdG9wIjoiMTUiLCJtYXJnaW4tYm90dG9tIjoiMjUiLCJkaXNwbGF5IjoiIn0sInBvcnRyYWl0X21heF93aWR0aCI6MTAxOCwicG9ydHJhaXRfbWluX3dpZHRoIjo3NjgsImxhbmRzY2FwZSI6eyJtYXJnaW4tdG9wIjoiMjAiLCJtYXJnaW4tYm90dG9tIjoiMzAiLCJkaXNwbGF5IjoiIn0sImxhbmRzY2FwZV9tYXhfd2lkdGgiOjExNDAsImxhbmRzY2FwZV9taW5fd2lkdGgiOjEwMTksInBob25lIjp7Im1hcmdpbi10b3AiOiIyMCIsImRpc3BsYXkiOiIifSwicGhvbmVfbWF4X3dpZHRoIjo3Njd9″ display=”column” gap=”eyJhbGwiOiIyMCIsInBvcnRyYWl0IjoiMTAiLCJsYW5kc2NhcGUiOiIxNSJ9″ f_msg_font_family=”downtown-sans-serif-font_global” f_input_font_family=”downtown-sans-serif-font_global” f_btn_font_family=”downtown-sans-serif-font_global” f_pp_font_family=”downtown-serif-font_global” f_pp_font_size=”eyJhbGwiOiIxNSIsInBvcnRyYWl0IjoiMTEifQ==” f_btn_font_weight=”700″ f_btn_font_size=”eyJhbGwiOiIxMyIsInBvcnRyYWl0IjoiMTEifQ==” f_btn_font_transform=”uppercase” btn_text=”Unlock All” btn_bg=”#000000″ btn_padd=”eyJhbGwiOiIxOCIsImxhbmRzY2FwZSI6IjE0IiwicG9ydHJhaXQiOiIxNCJ9″ input_padd=”eyJhbGwiOiIxNSIsImxhbmRzY2FwZSI6IjEyIiwicG9ydHJhaXQiOiIxMCJ9″ pp_check_color_a=”#000000″ f_pp_font_weight=”600″ pp_check_square=”#000000″ msg_composer=”” pp_check_color=”rgba(0,0,0,0.56)” msg_succ_radius=”0″ msg_err_radius=”0″ input_border=”1″ f_unsub_font_family=”downtown-sans-serif-font_global” f_msg_font_size=”eyJhbGwiOiIxMyIsInBvcnRyYWl0IjoiMTIifQ==” f_input_font_size=”eyJhbGwiOiIxNCIsInBvcnRyYWl0IjoiMTIifQ==” f_input_font_weight=”500″ f_msg_font_weight=”500″ f_unsub_font_weight=”500″]

Must read

spot_img