0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Bezárta kapuit a XII. Kaposvári Állattenyésztési Napok

A házigazda Kaposvári Egyetem idén is megrendezte a Kaposvári Állattenyésztési Napokat. Ebben az évben a kiállítást Feldman Zsolt mezőgazdaságért felelős államtitkár nyitotta meg.

A tizenkettedik alkalommal megrendezett Kaposvári Állattenyésztési Napok (KÁN) összehozza mindazokat, akik az állattenyésztésben tevékenykednek, legyenek akár tenyésztők, a kapcsolódó iparágak képviselői, vagy állattartók – mondta el a rendezvény ünnepélyes megnyitóján Feldman Zsolt.

Az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára kifejtette: a KÁN ezért nem csupán az állattenyésztés ünnepe, hanem fontos szakmai esemény is.

Az állattenyésztés hatalmas átalakuláson, látványos fejlődésen ment át az elmúlt évtizedekben, amelynek befogadásához nagyfokú nyitottság kell.

A világnak ráadásul egyre több fehérje, egyre több hús kell, az is látszik azonban, hogy ennek kiszolgálására sokan jelentkeznek – mondta el az államtitkár. A piacokért folytatott egyre keményebb versenyben egy erős árverseny is zajlik, ráadásul az európai környezetvédelmi és állatjóléti előírások szigorúbbak, mint a világ bármely táján. Ezen kihívások közepette kell versenyben maradnia a magyar állattartóknak.

Minden év szeptemberében a magyar állattenyésztés színe-java érkezik Kaposvárra. Az elmúlt esztendőkben folyamatosan fejlődő kiállítás már bizonyította, hogy nemcsak a Dunántúlon, de országosan is meghatározó állattenyésztési rendezvény.

A számos szakmai- és közönségprogram idén is sokezer látogatót vonzott a Pannon Lovasakadémia területére, ahol több infrastrukturális átalakítás történt. A megváltozott területen új helyen várták az érdeklődőket a különböző állatfajok.

A tenyészállat-kiállításon holstein-fríz, magyartarka, húsmarha, hidegvérű ló, juh és kecske, valamint sertés tenyészállat fajtabemutató és show-bírálatot, tartottak. A szarvasmarha fejési és nyírási bemutató is elengedhetetlen eleme a kiállítás szakmai programjának. Ezek a programok a nagyközönség számára is kuriózumot jelentettek, hiszen láthatták az állatok felkészítését egy-egy versenyre, vagy a fejőberendezéseket működés közben, de azt is megtudhatták, hogy milyen bírálati szempontok alapján ítéli oda a díjakat a hazai és nemzetközi zsűri. A kisállatok sem hiányozhattak a kiállításról, így volt galamb, nyúl, és baromfi is. A Hidegvérű Lótenyésztők Egyesülete minden évben kiemelten kezeli a Kaposvári Állattenyésztési Napokat, így idén is nagyszámú hidegvérű lovat láthattak ez érdeklődők.

A Kaposvári Egyetem a Kaposvári Állattenyésztési Napok keretében minden évben színvonalas szakmai rendezvényeknek, konferenciáknak ad helyet.

Ebben az évben összesen nyolc ilyen rendezvény megtartására került sor. Az agrár-környezetgazdálkodási konferencia és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával közös szervezésben tartott Élelmiszer -és Marketing konferenciát a nulladik, csütörtöki napon tartották.

A nyitónapon a SmartFarm precíziós állattenyésztési konferencia „Álom vagy valóság” címmel járta körül a precíziós állattenyésztés témakörét.

A húsmarha tenyésztés, a baromfitenyésztés iránt érdeklődők is összejöttek Kaposváron, hogy kicseréljék és megosszák tapasztalataikat. A nagy teljesítményű sertés-hibridek tartásával, takarmányozásával, valamint a halászati ágazattal foglakozó kerekasztal beszélgetés is gazdagította az idei tudományos programot. A hagyományosnak számító XXV. Szent Mihály-napi Juhtenyésztési Fórum is megrendezésre került.

A kiállítás nyitónapján került sor a Felsőoktatási Intézmények Gazdászversenyének döntőjére. Az agrárhallgatók az elméleti részt követően látványos gyakorlati feladatokban küzdöttek meg egymással, melyek után kiderült: a legjobbnak járó serleg a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kar (Hódmezővásárhely) 1-es csapatához került. A fődíjat az Agrárminisztérium ajánlotta fel a csapat tagjainak: egy nívós külföldi állattenyésztési kiállításon való részvétel lehetőségét.

A szarvasmarha felvezetők ügyességi versenye idén nem várt izgalmakat hozott. A versenyen tizenhét felvezető és Holstein-frízük vett részt.

Az eredmények összesítésénél kiderült, hogy a második helyen egyenlő pontszámmal s egyenlő időeredménnyel végzett két versenyző, így e helyezést végül egy „gyorsasági” kör döntötte el, mely Bodaki Zoltán és Vilma a Milkmen Földesi Tejtermelő Kft. párosának hozott győzelmet.

A fedeles lovardában tartott közönségprogramok között volt ménparádé, magyar hidegvérű lovak fogatbemutatója, rönkhúzó bemutató, kuyta agility és lovastorna is. Ugyanitt Hamza Viktória szabadon-idomító és az állami ménesek fogatkarusszel-bemutatóját is élvezhették a nézők. Idén először került megrendezésre a Nyergelj – fordulj lovasvetélkedő, melyet nagy küzdelmek árán a Kátai Lovasiskola Messue nevű csapata nyerte.

A gyerekek nagy örömére idén is volt Gazdaudvar, ahol kis időre megismerhették a vidéki életformát.

A nyuszisimogató, a póni lovagoltatás, a mesetérkép állomásainak keresése és a családi nap számos kézműves programja a nagyoknak és a kicsiknek egyaránt élvezetes időtöltést nyújtott. Vitéz László bábelőadás, bűvészprodukció, a Roxínház gyermekműsora és sok más izgalmas program várta a családosokat a nagy sikerű XII. Kaposvári Állettenyésztési Napokon.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu