0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. július 20.

Címke: Agrárminisztérium

8 milliárd forint akvakultúrára

Két új pályázati felhívás összesen több mint 8 milliárd forint keretösszeggel érhető el augusztustól a hazai halgazdálkodók, akvakultúrával foglalkozó vállalkozások és a halfeldolgozók számára a MAHOP Plusz program keretében.

Fagykár érte a gyümölcsösét? Most érkezik a segítség

Az idén több hullámban érkező tavaszi fagy súlyos károkat okozott a szőlő- és gyümölcsültetvényekben országszerte.

Ismét kanyaroghatnak a patakok – élőhelyek újulnak meg az Őrségben

Az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság 535 millió forint támogatást nyert a KEHOP Plusz programban, amelyből vizes élőhelyek, kaszálók és patak menti területek újulnak meg.

Szezonális ellenőrzés 2025 nyarán – Ezt érdemes tudni

Július 15. és augusztus 30. között országos szezonális ellenőrzést tart a Nébih és a kormányhivatal, amely nyári táborokat, piacokat, fröccsteraszokat és élelmiszer-előállítókat vizsgál.

Országszerte dübörög az aratás – biztonságban a hazai kenyér

Befejeződött az őszi árpa aratása, a búza több mint felét már betárolták. A gazdák munkájának és a kedvező időjárásnak köszönhetően a hazai kenyérellátás biztosított – közölte közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter.

Csaknem 100 milliárd forintból fejlődhet tovább az élelmiszeripar

Megszülettek az első támogatói döntések a komplex élelmiszeripari fejlesztések kapcsán, 49 beruházás több mint 95 milliárd forint támogatásban részesül – jelentette be közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter.

Szinte minden jogosult gazda megkapta már a támogatásokat.

Június végéig 157 ezer gazdának 767,6 milliárd forint támogatást fizetett ki a Magyar Államkincstár, a kifizetések gyorsabbak voltak, mint korábban, segítve a termelésbiztonságot és a likviditást.