Back to top

Magyar vizslák vigyázzák a rendet az amerikai reptereken

Az amerikai repterek biztonsági szolgálatai egyre nagyobb számban alkalmaznak logó fülű kutyafajtákat, arra hivatkozva, hogy ezek az állatok kevésbé rémisztik meg az utasokat egy-egy intézkedés során.

Az Egyesült Államok Közlekedésbiztonsági Hivatala (Transportation Security Administration (TSA)) felel az államok területén utazók biztonságáért, így a repterek védelmét is ők látják el. Az összes rendfenntartó szerv közül ezen ügynökség kötelékében szolgál a második legtöbb kutya.

Ám a jelenlegi állomány rohamos tempóban öregszik, szinte minden napra jut egy nyugdíjba vonuló eb. A hivatal ezért úgy döntött, hogy a következő generáció tagjait elsősorban vadászkutyafajtákból válogatják ki.

A TSA szóvivője David Pekoske elmodnta:

- Azt tapasztaltuk az elmúlt években, hogy a logó fülű kutyákat az utazó közönség jobban elfogadja, kevesebb feszültséget, félelmet generálnak. Épp ezért úgy döntöttünk, hogy a jövőben elsősorban vadászkutyák közül választunk.

Az elmúlt egy évben az ügynökség 80 százalékban az új iránynak megfelelően vásárolt kutyákat. A TSA kutyakiképző központ vezetője Christopher Shelton kifejtette:

- Alapvetően öt kutyafajtát részesítünk előnyben: rövidszőrű magyar vizsla, rövidszőrű német vizsla; drótszőrű német vizsla, labrador retriever, golden retriever. A hegyes fülűek közül a német juhászkutyákat és a belga malinoiseket használjuk.

Malinoise
Természetesen nem a fülek szerint válogatjuk a kutyákat. Egészséges, jó szimatú, és emberek között is kiválóan teljesítő ebeket keresünk. Ám, ha nem megy a minőség rovására, odafigyelünk a négylábúak megjelenésére is, különösen azon egyedek kiválasztásában, melyek majd később nagy tömegben teljesítenek szolgálatot. Ám ezek az állatok nem csak a rendfenntartásban, de a drog és bombakeresésben is jeleskednek, ahol a külcsín lényegtelen.

Egy-egy kutya és „embertársa” kiképzése 26-42 ezer dollárba (7-12 millió forint) kerül.

Annak érdekében, hogy még közelebb kerüljenek a rend őrei a civilekhez, a TSA minden kutya számára készít baseballkártya szerű, gyűjthető, fotós adatlapot, melyet a biztonsági hivatal munkatársai osztogathatnak gyerekeknek és akár felnőtteknek is, annak érdekében a közvélemény még jobban megismerje az ebek munkáját.

Forrás: 
insider

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Hat marha akár tízezer farmot is összeköthet

Az állatok adás-vétele a betegségek terjedésének megakadályozása szempontjából kockázatot jelent. Az Egyesült Királyságban egy kutatócsoport arra volt kíváncsi, hogy egy átlagos állattartó telep hány másikkal kerül kapcsolatba akkor, amikor új állatokat vásárol – az eredmény pedig megdöbbentő volt.

Tovább bővült az agrárium

A mezőgazdaság kibocsátásának 2010 óta tartó emelkedése 2018-ban is folytatódott, értéke 2720 milliárd forint volt. Ehhez mind a növénytermesztés, mind az állattenyésztés hozzájárult. A mezőgazdasági kibocsátás változatlan áron 3,6 százalékkal emelkedett, A növénytermesztés kibocsátásának volumene 2,6 százalékkal, az állattenyésztésé 5,7 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit.

Probiotikumok a lúd- és kacsatenyésztés szolgálatában

Hogyan lehet a probiotikus termékeket felhasználni a kacsa- és lúdágazatban, többek között erre is kereste a választ az a szakmai konferencia, melyet március 21-én rendeztek Kiskunfélegyházán, a probiotikumok forgalmazásával foglalkozó Greenman Kft. szervezésében.

Gyep nélkül nincs húsmarhatartás

Mit jelent a legelő- és rétgazdálkodásban az innováció, hogyan növelhető a gyepek állateltartó képessége, milyen stratégiák léteznek a legelőgazdálkodásban? Tasi Julianna, a Szent István Egyetem docense szerint az ágazatban már az is innovációnak számít, ha szakszerűen, a jelenlegi gyakorlat helyett más megoldásokat alkalmazva gazdálkodunk.

Kitüntették dr. Kukovics Sándort

Érden, a március 15-ei ünnepségen, a Szepes Gyula Művelődési Központban adták át a városi kitüntetéseket. A közgyűlés Érdi Tudományos Díját az idén dr. Kukovics Sándor kapta, aki hosszú évek óta szerkeszti a Magyar Mezőgazdaság Juhászat című mellékletét.

Madárinfluenza: nem lankadhat a figyelem

Európa több tagállamában, szórványosan továbbra is előfordul a magas patogenitású madárinfluenza megbetegedés házi és vadon élő madaraknál. A legújabb eseteket Bulgáriából jelentették, amelynek különös jelentősége, hogy hazánk ebbe az irányba élénk kereskedelmet folytat. A Nébih ezúton is felhívja az állattartók figyelmét a telepek járványvédelmi zártságának fontosságára.

Új megoldások a húsmarhatartásban

A húsmarhatartás természetközeli, extenzív állattenyésztési ágazat, ezért eddig viszonylag kisebb igény volt a költséges, az intenzív termelésű ágazatokba már korábban megjelent újszerű, digitális technológiák alkalmazására.

Méhészek figyelem: április 8-ig kérhető támogatás a varroa elleni védekezéshez

A Magyar Államkincstár (Kincstár) felhívja a méhész-gazdálkodók figyelmét arra, hogy a méhészetek varroa atka elleni gyógyszeres védekezésének támogatására 2019. április 8-áig nyújthatják be kifizetési kérelmeiket személyesen vagy postai úton a lakhely/székhely szerint illetékes megyei kormányhivatalhoz.

A franciák miniatűr birkái a Föld legkisebb ökológiai fűnyírói

Az ouessant (ejtsd: ueszan) a legkisebb testméretű ismert juhfajta Földünkön. Több évszázados szelekciója során alig módosították eredeti tulajdonságait. Nevezetesen kevésbé szapora, az anyák évente csak egy utódot hoznak világra.

Nyulak a Lurdy Házban

Immár hagyomány, hogy a Lurdy Házban megrendezett macskakiállítással egy időben nyúlkiállítás is várja az érdeklődőket. Az elmúlt hétvégén sem volt ez másként, annak ellenére, hogy a nyulaknál már megkezdődött a tenyészszezon, így viszonylag korlátozott számban érkeztek a rendezvényre.