0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Díjazott és elismert fejlesztés

Az AGROmashEXPO Új trendek és innovációk a talajművelés gépesítésében című szakmai konferencián ünnepélyes keretek között adták át „Az év magyar mezőgépe 2019” díjat.

A díjat a hazai mezőgépipar termékfejlesztési eredményeinek szakmai és erkölcsi elismerésére, valamint innovációs tevékenységük ösztönzésére alapított a Gépipari Tudományos Egyesület Mezőgépipari Szakosztálya és a Magyar Mezőgazdaság Kft.

youtube://v/pQz_qjalZ0M

 

A szakmai zsűri az agrárium jeles hazai kutatóintézményei, a gyakorlati élet, és a szaksajtó képviselőiből állt: dr. Bense László (MTA ABMB), dr. Hajdú József (Mg. Technika), dr. Kelemen Zsolt (szakértő), Antos Gábor (GTE), Forgács Tibor (Magyar Mezőgazdaság), a zsűri elnöke ezúttal is dr. Jóri J. István, a Budapesti Műszaki Egyetem professzora volt. A díj átadása előtt elmondta, az elmúlt év hazai mezőgépfejlesztők tevékenységei sikeresnek minősíthetők, ugyanis ezt igazolták az idén látott gépek.

Ezúttal 33 vállalat termékeit tekintette meg a zsűri. Az idei kiállításon nemcsak a korábbi termékek továbbfejlesztett változataival találkozhattak, hanem igazi innovációs munkát reprezentáló gépekkel is.

Ezért a legjobb hazai mezőgép kiválasztása nehéz feladat elé állította a bírálóbizottság tagjait, éppen ezért csak hosszas, részletes értékelés alapján született meg a végeredmény.

A felkeresett cégek közül több jelezte, hogy komoly fejlesztéseken dolgoznak, amelyek eredményei a következő AGROmashEXPO-n lesznek majd láthatók.

A zsűri három gyártótermékei közül döntött, így a végeredmény a következő lett: harmadik helyre sorolták a Farmgép Kft. Kertitox Revolution vontatott, légrugós szántóföldi permetezőgépét. Második lett az FF gro Kft. Nonius homlokrakodó-családja.

„Az év magyar mezőgépe 2019” elismerést pedig a BPW Hungária Kft. BPW Agro drive hidraulikus hajtott tengelye érdemelte ki. Ez a berendezés ugyanis magyar fejlesztésű, hazai gyártású és globális forgalmazású.
Forrás: Magyar Mezőgazdaság