0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Üvegház épülhet a Notre Dame tetején

Nemzetközi tervpályázatot ír ki a francia kormány a Notre Dame tetőszerkezetének újjáépítésére. A bejelentés már több neves építész fantáziáját megmozgatta. A párizsi Studio NAB építészstúdió üvegházat álmodott az ódon kőfalak tetejére.

A minisztertanács legutóbbi sajtókonferenciáján Edouard Philippe miniszterelnök jelentette be a tervpályázat kiírásának szándékát.

Olyan pályázatokat várnak, amelyek igazodnak korunk legfontosabb kihívásaihoz.

A bejelentés már több neves építész fantáziáját megmozgatta, voltak, akik kristálytornyot vagy titán tetőt álmodtak meg, hogy hasonló tragédia ne fordulhasson elő.

A párizsi Studio NAB építészstúdió egészen egyedi módon gondolja újraépíteni a Notre Dame tetőszerkezetét.

Üvegházat tervezett az ódon kőfalak tetejére, ahol fenntartható látogató- és oktatóközpontot alakítanának ki. A leomlott huszártorony helyén pedig szintén üvegből épült vertikális méhészet kapna helyet, futurisztikus kaptárakkal.

A tervezőcsoport elképzelése szerint az üvegház lehetőséget nyújtana a szegényebb rétegek integrálására, a városi mezőgazdaság, kertészet és a permakultúra művelésének elsajátítására és művelésére. Emellett helyet adna a gyermekek oktatására, érzékenyítésére, a természet szeretetének, megbecsülésének kialakítására. Az elszenesedett tölgyfa tetőgerendákból alakítanák ki a magasított ágyásokat, ami a tragédia mementója lehetne, és egyúttal az új élet bölcsőjéül szolgálna.

Az üvegszerkezetben visszaköszönne a bazilika eredeti tetőszerkezetének sziluettje, ami aranysárgára festett acélkerettel királyi koronaként ragyogna a magasban.

Az elpusztult részekből megmenekített szobrok is helyet kapnának az üvegháztetőben. A méhek, amelyek a leomlott huszártorony helyén kialakított kaptárakban készítik „az istenek nektárját, a párizsi Notre Dame mézét”, a szorgos embereket szimbolizálják, akik a 12 század óta dolgoztak a bazilika építésén és újjáépítésén.

A hely a történelmi örökség őrzője és gyarapítója, a társadalmak összefogásának, a szolidaritás szimbolikus tere lenne.

A tervezők élettel szeretnék megtölteni a székesegyházat, a jövőbe mutató módon átalakítani.

Hangsúlyozzák, hogy a honlapjukon közzétett látványtervek csupán egy gondolatfolyam eredményei, nem végleges koncepciók.

Forrás: studionab.fr/magarmezogazdasag.hu