0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Meghirdették a 2015. évi Magyar Innovációs Nagydíjat

A Magyar Innovációs Alapítvány - a Magyar Innovációs Szövetséggel, az innovációért felelős kormánybiztossal, a Földművelésügyi Minisztériummal, a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal, a Nemzetgazdasági Minisztériummal és a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalával együtt - 24. alkalommal tette közzé a Magyar Innovációs Nagydíj pályázatot. Pakucs János, a Magyar Innovációs Szövetség tiszteletbeli elnöke a Magyar Tudományos Akadémián november 23.-án tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy szakmai és munkaadói érdekvédelmi szervezetként a MISZ tevékenységének középpontjában az innováció gazdaságélénkítő szerepe áll.


(Pakucs János, a Magyar Innovációs Szövetség tiszteletbeli elnöke)

A MISZ a szellemi termékek létrehozását, elterjesztését, illetve átadását, átvételét és gyakorlati hasznosítását kívánja segíteni annak érdekében, hogy növekedjék a vállalatok, és velük a magyar gazdaság teljesítménye, jövedelemtermelő képessége. A szövetség törekszik arra, hogy az innováció segítségével felgyorsuljon a modernizáció, és ennek eredményeképpen a gazdasági fejlődés. A szövetség célja, hogy a kutatás, a műszaki fejlesztés, és a tervezés során az állandó megújulásra való törekvés a magyar gazdaság növekedését elősegítse.

Az év legjelentősebb innovációs teljesítményét elismerő Magyar Innovációs Nagydíj mellett a kiemelkedő innovációs teljesítményeket további, összesen hat kategóriában is díjazzák: Ipari, Agrár, Környezetvédelmi, valamint a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Innovációs Díjai. A legeredményesebb, 2013. január 1. után alapított (startup) vállalkozás a Magyar Innovációs Szövetség Start-up Innovációs Díját nyeri el. A díjak ünnepélyes átadására 2016. március végén kerül sor az Országházban.

Pályázat vagy javaslat alapján azok a Magyarországon bejegyzett vállalkozások vehetnek részt, amelyek a 2015. évben kiemelkedő műszaki, gazdasági innovációs teljesítménnyel (új termékek, új eljárások, új szolgáltatások értékesítése) jelentős üzleti hasznot értek el. Az innováció kiindulási alapja kutatás-fejlesztési eredmény, szabadalom, know-how alkalmazása, technológia-transzfer stb. lehet. Az elbírálás során a bírálóbizottság a 2015-ben elért többleteredmény/többletárbevétel, egyéb műszaki, gazdasági előnyök szempontjai mellett a innováció eredetiségét, újszerűségét, illetve társadalmi hasznosságát, valamint a pályázat kidolgozottságának színvonalát is értékeli. A bírálóbizottság által meghozott döntés végleges, fellebbezésnek helye nincs. Korábbi Nagydíj Pályázatokon díjazott innovációval újból pályázni nem lehet.

A bírálóbizottság a Magyar Innovációs Alapítvány Kuratóriuma által felkért tudósokból, gazdasági szakemberekből áll, elnöke professzor Pálinkás József, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke.

A pályázatok beadási határideje: 2016. február 17. 16 óra.

A jelentkezéshez szükséges dokumentumok:
• 1 oldalas összefoglaló, amely a www.innovacio.hu/nagydij oldalról tölthető le,
• Részletes leírás a megvalósításról, az elért piaci, illetve gazdasági eredményről (többleteredmény, többlet éves árbevétel, piaci részesedés növekedése stb.), maximum 10 A/4-es oldalon
• Referenciák igazolása (szakvélemény, vevők véleménye, fotó, videofilm, szakcikk stb.)
• Nyilatkozat a közölt adatok, információk, valamint a szellemi tulajdonvédelmi jogok hitelességéről.

Forrás: