Kováts Zoltán szakmai életrajzát, pályafutását kivételes elhivatottság, önzetlen állhatatosság, szakmai igényesség és szorgalom jellemzi.
A nagy világégés után, 1945-ben iratkozott be a Kertészeti Főiskolára, majd 1950-ben az Agrártudományi Egyetem Kertészeti Karán kapta meg kertészmérnöki oklevelét. E két időpont között még kihasználta az adódó alkalmat, hogy jelentős nyugat-európai mezőgazdasági vállalatok szakképzett külföldi fiatalokat foglalkoztattak fizikai munkásként. Így került – még a határok évtizedekig tartó lezárása előtt – csaknem két évre a svédországi Weibull céghez, amely korának egyik legnagyobb fajtanemesítő, magtermelő és forgalmazó vállalata volt. Az ott szerzett tapasztalatok meghatározók voltak későbbi szakmai munkájára, mert nemcsak nemesítési módszerek elméletét és gyakorlatát sajátította el, hanem egy jól és racionálisan szervezett mezőgazdasági vállalat üzemeltetéséről is képet nyerhetett.
Szinte kézenfekvő volt, hogy az 1949-ben alapított és 1950-ben megalakult Kertészeti Kutató Intézetbe felvették segédmunkatársnak és 10 év múlva, mint tudományos főmunkatárs, a Dísznövény Osztály vezetője lett. Ez a részleg kezdetben számos kutatási témával foglalkozott, a díszfák és díszcserjék szelekciójától kezdve a sziklakerti évelőkig. E sokféleségen belül Kováts Zoltán legfontosabb kutatási területe a magról szaporított egynyári virágok és füvek nemesítése volt.
Az ifjú kutató Domokos János professzor tanácsait is figyelembe véve látott hozzá a munkához. Célja a magyarországi természeti viszonyoknak megfelelő, olcsón fenntartható, tartósan virágzó, magas díszítőértékű fajok és fajták megtalálása, illetve nemesítése volt. Ehhez első lépésként egy fajtagyűjteményt hozott létre. Megkezdte és éveken át folytatta valamennyi magyar és külföldi egynyári fajta összehasonlító vizsgálatát és értékelését.
Eredményei viszonylag korán, 1956-ban megmutatkoztak. Az eredetileg kétéves mályvarózsákból (Alcea rosea) az első évben már virágot hozó fajtákat hozott létre. ’Hungária’ és ’Balaton’ mályvasorozatai voltak azok, amelyek meghozták a kezdeti sikereket itthon és külföldön is.
A későbbi évek során azonban már mintegy 25-30 virágfaj nemesítésével foglalkozott, aminek eredményeként száznál jóval több fajta került magyar állami elismerésre. Sikeresek voltak a kertészeti célra szelektált és nemesített, szárazságtűrő, strapabíró, edzett, a kontinentális klímához alkalmazkodó Bromus és Festuca pázsitfű fajtái.
A felsorolt néhány szám már egymagában is sokat elárul. Emlékszünk Kováts Zoltánnak egy kutatói előadására, ahol hangsúlyozta, hogy néhány pozitív variáns megtalálása csak több tízezres, vagy annál is nagyobb nagyságrendű populációban valószínű, és több évi megfigyelést és szelekciót tesz szükségessé. Még több munkát igényel a nem vegetatív szaporítású növények esetében az, hogy a fajta megfeleljen a nemzetközi DUS követelmé nyeknek (Difference, Uniformity, Stability). Ezek közül az utódok változatlanságának elérése a leginkább munka- és időigényes. Kováts Zoltán kellő türelemmel rendelkezett és nem takarékoskodott sem munkájával, sem idejével. Nyaranta gyakran esti szürkületig rótta a területet, és gyakran éjszakázott az irodájában, Budatétényben, majd később Érd-Elvirán, hogy hajnalhasadtával már újra kint lehessen szeretett növényei között, hiszen ezek az órák voltak a legalkalmasabbak a keresztezések elvégzésére.
Fajtáinak külföldi elismertetésére vonatkozóan is csak néhány számot szeretnénk közölni: a Fleuroselect európai hatáskörű nemesítői szakmai társaság az elmúlt 30-35 év folyamán 8 fajtához tartozó 27-30 Kováts Zoltán által nemesített fajtát vizsgált és fogadott el., melyek között 16 vágó őszirózsa fajta szerepel (Callistephus chinensis). Az All America Selection társaság 7 virágfaj 9 fajtáját vizsgálta és ismerte el. E két társaság elismerése hatókörükben egyben fajtavédelmet is jelent.
A Fleuroselect által rendezett nemzetközi kiállítások is nagyban elősegítették a magyar fajták elterjedését. 2000 óta a nemesítőnek is lehetősége nyílt arra, hogy személyesen vegye át a megérdemelt díjakat és örüljön a nemzetközi megbecsülésnek. Erre az időszakra esik Celosia és Rudbeckia fajtáinak nemzetközi elismerése.
Meg kell említenünk, hogy az utóbbi években örvendetesen szaporodott a hazai nemesítésű egynyárivirág-fajták aránya a parki kiültetésekben. A magyar fajtáknak a Virágos Magyarországért környezetszépítő verseny hozta meg az igazi sikert. A települések rájöttek, hogy a nemzetközi zsűri a hazai éghajlati viszonyokhoz alkalmazkodó, hazai nemesítésű fajtákat értékeli legtöbbre a virágkiültetésekben. Faluról falura, városról városra terjedt a hír, és ma már alig akad olyan versenyben résztvevő település – pedig több mint 300-an vannak –, akik ne ültetnék egyik-másik hazai fajtát. Legnagyobb városaink köztéri kiültetéseiben is ott szerepelnek fajtái.
Kováts Zoltán ahhoz a kutatógenerációhoz tartozott, akiknek sikerült életművét egy munkahelyen, a Gyümölcsés Dísznövénytermesztési Kutató Intézetben megvalósítani. Nemesítői elhivatottsága, kitartása minden esetben „lefegyverezte” az Intézet vezetőit és arra késztette, hogy tenyészkertje a lehetőségekhez mérten rendben legyen és megvalósuljon évente mintegy 50-70 fajtájának fajtafenntartó termesztése. E termékeny életutat jól példázza a nekrológ mellékleteként bemutatott fajtajegyzék is.
Kováts Zoltán mindvégig aktív résztvevője, esetenként harcosa volt a tudományos közéletnek, mint a Magyar Növénynemesítők Egyesületének vezetőségi tagja, az MTA Növénynemesítési Bizottságának meghatározó egyénisége. Nemesítői munkájának megbecsülését számos szakmai és állami kitüntetés fémjelzi: Fleischmann Rudolf emlékplakett 1974, Akadémiai díj 1989, Magyar Gyula Alapítvány nemesítő Nagydíj 1994, Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztje 1999, Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikereszt 2010.
Kováts Zoltán halálával pótolhatatlan veszteség érte a magyar dísznövény-nemesítést és Intézetünket.
Kállay Tamásné, Dr. Szenci Győző
